<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

FÁRADTSÁG

Késő van.

Lehulló ruháid átlépve

Fáradt tested megpihen,

Az álmok kertjében.

Még nem alszol, szobád tompa csendje

Rátapadt a falakra,

Az izzadt mennyezetre.

Susog a diófa az udvaron,

Megreccsen az ablakkeret,

S halkan kopognak az esőcseppek,

Kopogják, hogy elrohantak az évek.

Pihen veled a szobád, s az óra halk kattogása.

A szíved mélyén a múltad feltárja.

Ujjaid billentyűként megmozdulnak,

Fáradtak, hunyd le hát szemed takaróját,

Feledd tested zsibbadását.

Lábaid rándulását,

Könnyeid csordulását,

Szíved szorítását,

Gyermekek és öregek kiáltását.

Feledd a falak piszkosságát,

Feledd, ami fáj, feledd a múltat,

De csak a rosszat.

Mert Te a jelen vagy-az erőnk.

Kezeddel sok szívet átölelsz,

Mert mindenkit szeretsz.

Görcsösen kapaszkodsz munkád gyökerébe,

Add át a tudást, a szeretetet,

Az emberek-halálig őrző szívébe.