<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman";} @page Section1 {size:595.3pt 841.9pt; margin:70.85pt 70.85pt 70.85pt 70.85pt; mso-header-margin:35.4pt; mso-footer-margin:35.4pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

A JÉGESŐ KÖNNYEI

A jégeső bús könnyei a földön peregnek.

Az én hosszú utam hová vezethet?

Magas fák az oldalamon,

A sötét csendjét átkarolom.

Könnyezem és tűnődöm.

Ki lehet az, kiért ontom sóhajom?

Néznek rám a fényes csillagok,

Az is, mely feletted ragyog.

Így váltak dallá szívem kottái,

És valóra váltak szíved álmai.

Már nem néma az erdő.

Nem alszanak a virágok.

Messzi ködből jössz felém,

Tölgyfa ággal integetsz,

Nap sugarával megérintesz.

Ahol jársz, a föld néma,

Talpad alatt fénylik a szerelem szikrája.

Égő szerelmem szívemből beléd hull.

Csóközönöm ajkadra borul.

Ennyi maradt ábrándomból,

És kinyílt szemmel a jövőt látom,

S tudom, hogy veled mindezt valóra váltom.