A GYERMEKKOROM CSILLAGA

A gyermekkorom csillaga, a holdja és a napja,

Földje és vize velem száll,

Emlékeimben botorkál.

Sárga virágszirmok tánca, szívemnek tűzlángja,

Mind én vagyok, az évekkel szárnyalva.

Megjöttem.

És emberi méltósággal kijelentem: szeretem.

Így halmozódott föl bennem

Az iszonyú és gyönyörű, a fájó és boldog,

Az erős és gyenge őszinte szerelem.

És nemcsak a nőt látom benne,

Ki meleg szívével, villanó szemével

Átvisz az öregedés hangtalanságába,

S lelke aranyrögékkel ékesítve ítél.

A teljes égbolt ifjú bárányait

Látja e gyönyörű világban,

Ebben a létben, ahová én is odatettem

Az igazi szerelmem.

S ketten összekapaszkodva

Itt lebegünk ég és föld között

Egymás szívét csókolgatva.