Áldott nap

Halottak napján kinn a temetőben,

Krizantém díszlik a kőrengetegben.

Ki fedél alatt nyugszik, örök pihenőben,

családja gyászol a lelkében mélyen.

Némelyik helyen, hervadt virág hanton,

Néhol meg pazar koszorú a tartón.

Virít a sok színes, mint egy tarka mező,

Mégis a nagy fehér, ami szembeötlő.

Van aki csokrát hivalgón helyezi,

Van aki pár szálat, szerényen leteszi.

Sokan motoszkálnak portát takarítva,

De temető néma, mintha kihalt volna.

Senki sem szólít, hogy csendet kérünk,

Némaság az úr itt, mély tiszteletül.

Odébb az úton dübörgő forgalom,

Itt megkövült élet, békesség, nyugalom.

Tenger a  virág, tenger a fájdalom

Sóhajok hídja ível át holtakon.

Csípős szél futkos. Sírok közt tekereg.

Apró lángot borzol, mi világol felettek.

Olvasót morzsol öreg néne, mormol.

Fia megelőzte, bár ő lett volna soron.

Gyorsan sötétedik. Lángok sem rebbennek.

Számtalan őrködnek holt lelkek felett.

Nyugodjatok békében -szentek