Kis türelmet...
Mint arról mi is beszámoltunk a korábbi világbajnok, Nigel Mansell élesen kritizálta fiatal honfitársát, Jenson Buttont. A Honda csapatfőnöke, Nick Fry azonban visszautasította Mansell állítását, miszerint Button ideje lejárt és a 27 éves brit már nem fog tudni világbajnokságot nyerni.
Fry elmondta, hogy pilótája rengeteget változott, ami mindenkinek feltűnt és ha jó autót kapna a versenyző, akkor Lewis Hamiltonnal csatázhatna a világbajnoki címért.
A csapatfőnök az autosport.com internetes magazinnak nyilatkozta, hogy Mansell megnyilvánulása minden tekintetben egy kissé idejétmúlt: "Szerintünk Jenson profizmusról és érettségről tesz bizonyságot akkor, amikor a csapat meglehetősen nehéz időket él át. Segíteni próbál az előrelépésben és a fáradozásai sokszor erőn felüliek."
"Nigel minden egyes szavát megcáfolnám, és azt hiszem főleg Jenson hírnevével kapcsolatos állításai ósdiak."
"Az emberek elfelejtik azt, hogy Jenson mindössze 20 éves volt, amikor debütált a Forma-1-ben, és idén betöltette a 27-et. Már öt esztendeje dolgozom vele együtt, és érettsége, illetve életstílusának változása elképesztően szembetűnő"- folytatta Fry.
A Honda főnöke szerint ráadásul nem ő az egyetlen, aki észrevette, hogy Button mennyire megváltozott az elmúlt évek alatt: "Jenson viselkedése több csapatvezetőnek is feltűnt és mindegyikük elcsodálkozott rajta. Néhányan közülük, velem is megosztották a változással kapcsolatos véleményüket."
"Nem csak a nyilvánosság előtt, de a magánéletben is remek és kitartó tagja a csapatnak, aki a megfelelő dolgokat mondja és teszi"- dicsérte versenyzőjét a csapatfőnök.
Fry keményen visszautasította Mansell azon észrevételét is, miszerint Buttonnak már nincs arra a lehetősége, hogy újra sikereket érjen el a Forma-1-ben: "Egyáltalán semmi kétségem sincs afelől, hogy a megfelelő autóval Jenson versenyeket és világbajnokságot tudna nyerni."
Fry szerint a közismerten heves brit sajtó sem pártolt el Buttontól, és versenyzője nem szenved semmilyen hátrányt amiatt, hogy Lewis Hamilton újoncként szenzációsan szerepel a Forma-1-ben: "Az év elején kétségtelen, hogy egy kissé nehezebb volt neki, de elszántan akart jobban teljesíteni. A média szakértő része továbbra is mellette áll és a jó dolgokról akar beszélgetni vele. Az emberek tudják, hogy eljön még az ő ideje."
"Ha olyan helyzetben lennénk, ahol Jenson küzdeni tudna Lewisszal, az biztos, hogy az Egyesült Királyságnak is nagy boldogságot jelentene"- tette hozzá a csapatfőnök.
Jenson Button az idei szezonban eddig mindössze egy pontot szerzett, ami egyben csapata legjobb eredménye is.
f1hirek.hu
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!