Kis türelmet...
Lewis Hamilton bevallása szerint még egyáltalán nincs vége a közte és Fernando Alonso közti ellenségeskedésnek, hiszen mindketten nagyon versenyképesek, és ezáltal (szinte) egyformán esélyesek a világbajnoki cím elnyerésére. Hamilton, mint a McLaren egyik pilótája, elképesztő rohammal vágott neki kezdőévének a Forma 1-ben, melynek köszönhetően Alonso állítólag hanyagolva érzi magát a csapatnál. A Magyar Nagydíj időmérő edzésén történt incidens óta pedig már nem is áll szóba csapattársával a spanyol versenyző.
A brit újonc nem volt hajlandó maga elé engedni Alonsót a szombati időmérő edzés utolsó etapjának kezdetén. Ezt követően pedig a spanyol nem vett tudomást a csapatutasításról és a bokszban tartotta fel csapattársát. A pole-t megszerző Alonsót ezért a tettéért öt rajthellyel hátrább küldték. Ennek következtében Hamilton indulhatott az első rajtkockából, majd meg is nyerte a versenyt, mellyel tovább növelve vezető pozícióját a világbajnokságban.
Versenyzői viselkedése miatt nem adták meg a futam alatt szerzett 15 pontot a McLarennek. Hamilton, aki elismeri, hogy a kétszeres világbajnokkal való küzdelme nem erősíti a csapatszellemet, azonban nincs meglepve, hogy az esetből komolyabb nézeteltérés támadt.
„Mikor két nagyon versenyképes - talán a két legversenyképesebb - ember van egy csapaton belül, és persze mindkettő nyerni akar, akkor a csapat komoly nyomás alá kerülhet." - mondta Hamilton. „Ilyenkor mindenki számára iszonyú nehéz tisztességesen küzdeni. Ezért olykor-olykor úgy tűnhet, hogy egyik versenyző kiváltságosabb helyzetben van, mint a másik. Ezért van, hogy néha úgy érzem ő a kedvenc, de persze ez fordítva is ugyanígy működik."
Hamilton most 7 ponttal vezeti a világbajnokságot és mindent meg fog tenni, hogy a pályán kívüli dolgok ne akadályozzák teljesítőképességében, és hogy év végén ő legyen a Forma 1 legjobbja, vagyis a 2007-es év világbajnoka.
„A FIA-val és a Ferrarival való problémák miatt még több nyomás nehezedik a csapatra," - közölte Hamilton. „Azonban nem hagyjuk magunkat eltéríteni attól, ami a feladatunk, csak a munkára fogunk figyelni. A hétvégén sokat megtudtam a csapatomról, például, hogy mennyire határozottan képesek kezelni a felmerülő problémákat."
„Mindannyiunk számára rémisztő a helyzet, de nem hiszem, hogy bármely csapat jobban meg tudna birkózni egy típusú problémával. Kemény időszak ez a csapat számára, de nem hagyjuk, hogy elvonja a figyelmünket a fontos dolgokról, és ez a fontos."
Írta: IFOR
formula.hu
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!