Kis türelmet...
Felipe Massa nem tudott pontot szerezni a Magyar Nagydíjon, míg Kimi Räikkönen a második helyen ért célba a Ferrari versenygépével.
Kimi Räikkönen: "A mai napon az volt a célom, hogy csökkentsem a lemaradásomat a világbajnoki pontversenyben a három riválisommal szemben. Mivel ez nem teljesen sikerült, nem lehetek teljesen elégedett. Tisztában voltam azzal, hogy a futamon az autó jól fog működni. Amikor tiszta volt a pálya jó tempót diktáltam, de sajnos a győzelemre nem volt elegendő. Ezen a pályán nehéz az előzés, különösen, ha az előtted álló autó hasonló tempót diktál. Arra is ügyelni kell, hogy ne hibázz. Nem volt valós esélyem arra, hogy megelőzzem Hamiltont. Az első boxkiállásra egyszerre érkeztünk meg, és az itt felvett üzemanyag volt a döntő. Ahogyan egyre több gumi került az aszfaltra egyre jobban teljesítettünk. Azt, hogy miért szerepeltünk gyengébben az időmérőn ki kell deríteni. Úgy gondolom, hogy a következő versenyeken jobban megy majd."
Felipe Massa: "Borzalmas versenyem volt. Ezt nem lehet más szavakkal leírni. A rajtnál sikerült előznöm, de az első kanyarban el is veszítettem a pozíciókat. Utána Wurzot próbáltam megelőzni, de túlcsúsztam, így Sato is megelőzött. Innentől kezdve minden reményem elveszett. Nehéz autóm volt, és mindig csökkent a leszorító erő, amikor egy másik autó mögé értem. Felejthető hétvége volt, de nem adom fel. Tudjuk, hogy az autó jó, így újra győznünk kell. Amilyen gyorsan csak lehet, már Törökországban is. Nem szabad feladnunk."
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!