Véget bizony, a kérdés már csak az, hogy a sorozattól is búcsúznunk kell-e? Tény, ami tény ugyanis, az Arquette házaspár új évvel ringbe küldött boxolója gyorsan mélyrepülésbe kezdett és nagy valószínűséggel meg kell elégednie a 13 résszel. A vegyes érzelmek részemről is szinte végigkísérték az évadot, valahogy most mégis sajnálnám, ha ennyiben maradna a történet. Kétségtelen azonban, hogy az utolsó rész záró képsorai a sorozat belső logikája szerint akár záróakkordnak is tekinthetők.

A sorozat története sok-sok részen és szituáción keresztül azt dörgöli az arcunkba, hogy Hollywood-ot nem is igazán a filmipar, hanem a gondos kézzel lépcsőről lépcsőre felépített karrierek tőzsdei szintű és természetű emelkedése-zuhanása tartja mozgásban. A karrierhez rendelt sztárok filmszereplése a filmipart hajtja, tévészereplése megnézeti a beszélgető-show-kat, hétköznapi életük fotósok elszánt hadát tartja állandó munkában, a legjobban értesült pletykalapokat pedig az eladási listák élén.

E sztárocskák Hollywood köré épült szórakoztatóipar merchandisingjának alfái és omegái tehát, viszont a dollár-milliókat érő “ember-project” mögött sokszor gyenge jellemű, koraérett fiatal fruskák-fiúkák állnak. Ők is megtanulták azonban, hogy nem ők maguk, hanem image-ük a pénzzé tehető termék, és a hullámlovaglásnak egy nem kívánt, féltve őrzött titkuk kitudódásával egy szemvillanás alatt vége szakadhat. Épp ezért Hollywoodban senki nincs biztonságban. Aki egy fotó, videó vagy egyéb tárgyi bizonyítási eszköz formájában birtokosa mélyen őrzött mocskos titkaidnak (dirt - erre utal a cím is), az egyben sakkban tart és birtokol is téged. Isten hozott tehát Hollywoodban, a titkokra épülő vazallus-birodalmak territóriumán!

Főhősünk Lucy Spiller (hehe - beszédes név) a Dirt pletykamazin híres-hírhedt főszerkesztőnője, más “dirt”-jeiből birodalmat építő titok-hűbérúr(nő). Legendás páncélterme ezernyi karrier-gyilkos anyagot rejt, s arra használja fel őket hogy a titkok megzsarolt alanyait újabb értékes szenny-információk beszerzésére kényszeríti a környezetében élőkről. Lucy lapot-főszerkeszt, info-birodalmat dagaszt, s közben tisztába kell lennie azzal, hogy ellenségei száma mint a tenger - egy jól elkapott fotó és hozzá egy frappáns sztori az ő karrierjét is pillanatok alatt a porba döntheti.

Sokáig hezitáltam, hogy mihez kezdjek a sorozattal, ugyanis kezdetben rengeteg dolog büdös nagy sablonnak tűnt benne és fenntartom most is, hogy pilot kifejezetten rossz. Mindezzel együtt a néhány szokatlan, alternatív megoldás, a semmiből néha ordítva előtörő morbid-felhang, és a fene tudja honnan bekúszó és a sorozaton megülő halvány noir maradásra késztetett. Végső, egy mondatban frappánsan körülírt indokot most sem tudnék mondani, hogy miért tetszik. Talán azért, mert pontosan úgy viselkedett az egész évad alatt, mint a sztárjai, aki Hollywoodot hajtják: annyira zajosan áhította a sikert, hogy sok mindent bepróbált érte.

A Dirt macsóvá be nem érett kistacskóként végig-keménykedte az első évadot. Kevés dolgot, vagy kapcsolatot tisztelt, így nem kellett tojásokon lépdelnie, amikor zabolátlankodni támadt kedve. Nem foglalkozott szerethető karakterek felépítésével, saját figuráit ütötte verte, és viszonylag kevés szereplője, de folytonos szereplő-fluktuációja eredményeként fenntartott egy légkört, mi szerint itt egy közepeset pukkanó hatás kedvéért is bárkivel bármi megtörténhet. Még azzal is, aki állandó szereplőnek tűnik. (És akkor még az állandó, kábelesen-controversial ágyjelenetekről vagy a külső promós Cox-Aniston csókkampányról nem is esett szó.)

Ennek megfelelően az évadzárónak is kaptunk egy viszonylag kompromisszummentes részt kötelező cliffhangerrel, és egy határozottan színen maradó Jennifer Anistonnal. Kérdéses azonban, hogy a kondérba szórt pukkanópor elég-e ahhoz, hogy a sori a gyenge nézettség ellenére fennmaradjon. Részemről egy második évadra is garantáltan zöld az út a Dirt-nek.

sorozatjunkie