Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé ,már senki sem néz,
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak mily nehéz.

Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!

S nagy sokára mondanám halkan
Semmiség, csupán az életem,
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!

Valami őrzi a szobát,

Álomnál csöndesebb.
Mellén egy ágacskát visel,
Nevét nem mondja meg.

Fogdossák, rálehelnek:
Rázzák üres kezét.
Egyszerű súlya odahúz
És nem tudom, miért.

Nem sírnék a helyükben,
A könny gorombaság:
Az erdőbe a tündér
Ijedten visszalép.

A jámbor szomszéd pusmog,
Hogy "korai halál" -
Mi szépen körülírjuk:
Elrebbent a madár.

Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és
vonalakat karcolt az autó oldalára.
Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem
ismerve fel, hogy a francia kulccsal üti.
A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a törés miatt.
Mikor a gyermek megkérdezte az apját, szemében fájó tekintettel :...
Apa mikor fognak visszanőni az ujjaim?
Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott.
Visszament az autójához és többször belerúgott.

Egyszer volt, hol nem volt, kerek erdő közepén élt egyszer egy sündisznó. Nagyon mogorva sündisznó volt, legalábbis ezt tartották róla. Mindenkivel csak morgott, mindennel elégedetlen volt, és még ha jó szándékkal közeledtek hozzá, akkor is tüskés gombóccá gömbölyödött, csak úgy meredeztek kifelé a tüskéi. Nem is közeledett hát hozzá senki jó  szándékkal sündisznó-emlékezet óta. Az erdő állatai már nem is tudták,honnan olyan biztosak benne, hogy a sündisznóhoz nem érdemes jó szándékkal közeledni.

Fivér, nővér, állj meg csendben, és próbálj emlékezni.
Felejtsd el az idő hajszáját, még ha csak naponta tíz percre is.
Figyeld önmagad és embertársaidat, és cselekedeteidet is.
Próbáld teljesen őszintén feltárni a dolgok mozgatórugóit, és az eredményt a téged körülvevő valóságban vizsgáld.
Sohase felejtsd el, hogy a bölcs derűs, és az okokat keresi.
Pusztítsd el büszkeséged, mely nevetséges Isten előtt.
Irtsd ki a becsvágyat, amely arra kényszerít, hogy fivéredet vagy nővéredet kínozd.

Valahol az égen, van egy fényes csillag,

Iránytűje lehet a mesés angyaloknak.

Hogy merre is van, azt senki sem tudja,

De biztos, hogy van, hisz mesélnek róla.

Mesélik még azt is, hatávozik egy élet,

Születik egy angyal, s benne újra él a lélek.

Mert angyalok leszünk, csakmég nem tudunk róla,

De így van, én tudom, hisz valahol meg van írva.

Újra élünk ott fenn, kikkel régen találkoztunk,

Anyákkal, apákkal, s kikkel együtt randevúztunk.

Együtt leszünk ismét, s még jönnek utánunk,

Kiket egyedül hagytunk a Földön,de innen fentről látunk.

Valamikor hajdanán, mikor még az utcán köszönt egymásnak ismerős és ismeretlen is egyaránt, élt egy kicsiny kisleány.

Egy szántó-vető házaspár gyermekeként látta meg a napvilágot. Nem voltak játszótársai, mert környezetükben csupa gazdagok éltek, akik nem engedték a szegény gyermek közelébe csemetéjüket. A kislány távolról figyelhette csak a többiek életét. Fájdalmai elől egy képzeletvilágba menekült. Kopott ruháján a foltokat ékszernek látta. Kukoricababáját hercegnőnek nevezte.

Volt egyszer egy fogadó, melyet Ezüst Csillagnak hívtak. A tulajdonos minden tőle telhetőt elkövetett, hogy minél több vendéget csábítván nyereségessé tegye vállalkozását: a szállás kényelmes volt, a kiszolgálás szívélyes, és az árak elfogadhatók, de mindhiába. Kétségbeesésében elhatározta, hogy kikéri egy bölcs tanácsát. Miután a bölcs végighallgatta bánatos történetét, azt javasolta, hogy változtassa meg a fogadó nevét.
- Az lehetetlen - mondta a fogadós.

Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszercsak ott volt a tisztáson. Egy gyönyörű virág. Egy fehér rózsa.
A farkas vette észre először. " Milyen szép ! " - gondolta - " Milyen kecses ! " Aztán lassan a többi állat is felfedezte.

- Milyen egyszerű ! - mondta a páva - Semmi szín, semmi különlegesség !
- Közönséges ! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű - Hát hogy néz ez ki ?
" Mind ilyenek vagytok. " - gondolta a farkas a fák közül - " Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót.