Gyakran megkérdezik az emberek a vallások képviselőit: Ha van Isten, miért engedi meg azt a sok szenvedést és bajt, amely sújtja világunkat, benne a sok ártatlan embert és gyermeket? Az alábbi interjú találó választ ad a kérdésre. 
 
Az ismert amerikai lelkész, Billy Graham leányával, Anne Grahammel készítettek interjút az egyik rádióműsorban, amelyben Jane Clayson riporternő megkérdezte őt az utóbbi idők borzalmas eseményeivel kapcsolatban: Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyenek 
történjenek? 
 
Anne nagyon mély, éleslátásra utaló választ adott: 
Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történik, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, a kormányunkból, és távozz az életünkből.

A bölcs király

Sok-sok évvel ezelőtt élt Indiában egy bölcs, aki azt mondta, hogy nagy titkot őriz egy varázsládikában, ami az élet minden területén sikeressé teszi és ezért a világ legboldogabb emberének tartja magát. 

Sok irigy király ajánlott neki hatalmat és pénzt, meg is próbálták ellopni a ládikát, de hiába. 
Minél jobban próbálkoztak a megszerzésével, annál boldogtalanabbak lettek, mert az irigység nem hagyta őket élni.
Így teltek-múltak az évek és a bölcs egyre boldogabb lett.

A mosoly semmibe sem kerül, de sokat ad!

Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják, és mégsem
juttatja koldusbotra azokat, akik adják!

Egy pillanatig él csak, de emléke örökre megmarad! 
Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle,

és senki nem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle!

Boldoggá teszi az otthont, táplálja a jóakaratot és a barátság biztos jele! 
Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak és a természet legjobb orvossága a bajok ellen!

Amit mondok, nem ma történt, 
sok millió év előtt, 
elmesélem, hogy az Isten 
valamikor réges-régen 
hogy teremtette a nőt. 
E legenda őse hindu, 
s oly igaz, hogy ki hallja, 
nem lehet, hogy meg nem indul. 

Szóval az Úr legelőször 
férfiembert alkotott, 
ezzel teltek hosszú évek, 
nappalok és alkonyok, 
ami szép volt, ami jó volt, 
mindent ebbe fektete, 
ő maga is megcsodálta, 
mire készen lett vele: 
domború mell, magas homlok, 
sziklát görgető karok, 
és a többi. Részletezni 
nem is nagyon akarok, 
szeme, füle, lépe, mája, 
lába is, hogy lépne rája, 
hogy így visszagondolok, 
csupa, csupa jó dolog. 

No, de közben hiba történt: 
elfogyott a nyersanyag, 
míg a férfi ily remek lett, 
a szegény nő megfeneklett, 
rá már semmi sem maradt. 
Ám az Isten azért Isten, 
véghetetlen bölcsessége 
mindig jó dolgokra inti, 
tudja, hogy ha segít magán, 
az isten is megsegít. 
Hogy ily nagy volt a probléma, 
csak merészebb lett ő attól, 
és nekiállt nőt csinálni 
- ahogy azt ma mondanátok- 
mindenféle műanyagból. 
Volt abban a nőben minden, 
bizony nem lesz könnyű dolgom 
véges-végig elsorolnom. 

Az ezüsthold kereksége, 
pálma sudár merevsége, 
őszi felhő mélabúja, 
mélyhegedű néma húrja, 
őzikéknek kecsessége, 
majmok csacsi fecsegése, 
május üde tavaszsága, 
csörgőkígyó ravaszsága, 
fák közt nyögő szél fuvalma, 
bősz oroszlán rémuralma, 
pávca tolla, pulyka mérge, 
gyáva nyúlnak rettegése, 
kis verébnek puha pelyhe, 
illatozó rózsa kelyhe, 
mérges fullánk kis darázsba’, 
felparázsló tűz varázsa, 
csorgatott méz édes íze, 
szomjúság a tiszta vízre, 
nyári zápor, rét keserve 
tél dühétől szétseperve, 
bátor tigris vad haragja, 
kis pacsirta trilla-hangja 
és a többi, és a többi, 
az is, ami ki lett hagyva. 

Nem volt már a férfi árva, 
mert az Úr az új teremtményt 
neki adta illetőleg 
rásózta az ő nyakára. 

Nem telt bele alig pár nap, 
hát az Úrhoz mén a férfi, 
s panaszkodik, azt remélve, 
hogy az isten csak megérti. 

Uram!

Történt egyszer, hogy a nagy erdei tisztáson összegyűltek az állatok, és azon kezdtek tanakodni, hogy mi a legfontosabb az életben.

Nagyon régen adtál nekem valamit,
Amit én sohasem kértem.
Egy gyönyörű ajándékot,
Bennem él minden jóságod.

Két karoddal gyöngéden öleltél,
Gyermeki ártatlansággal szerettél,
Szeretetet, játékot, mindent megkaptam,
De ezekért cserébe semmit sem adtam.

Mindig mondták, legyek jó, fogadjak szót neked,
Mert te vagy az, aki értünk oly sokat szenvedett.
De rossz vagyok és neveletlen,
Az ajándékod meg sem érdemlem.

De miért adtad azt oly könnyen?
Miért fáj a múlt, miért folyik a könnyem?

Lelkem mélyén él egy tündér
Ki mindig csak ad, soha nem kér
Békés, szelíd a tekintete
Apró, törékeny a termete
Kicsiny keze oly gyengéden
Puhán, melegen, megértően
Törölgeti verejtéked
Tudja, mit adhatna néked
Ismeri szíved vágyát
Valóra váltaná az álmát
Ha tehetné, fogná kezed
Bölcsőben ringatná lelked
S hintene békességet
Törődést és melegséget
Minden fűre, minden fára
S gyengéden nézne a világra
Megmutatná, hogyan szeress
Biztatna, lépted legyen egyenes
Figyeld a fényes csillagképeket
S merj álmodni merészeket
És nézd a csicsergő madarat
Mely szárnyal, mint a szabad akarat
Közben lassú dallamot dúdolna
Melytől szíved meglágyulna
Talán egyszer eljön az idő
S a tündér álma valósággá nő
A világban béke honol majd
Lesz, ki életednek értelmet ad
Aki helyette fogja kezed
S az éjben suttogja a neved
Szemedben kigyúlnak a fények
S valóra válnak a hiú remények.

Ne engedd, hogy bárki is az utadba álljon,
Űzd el a gonoszt Kedves, jó barátom.
Vigyázzon Rád a szeretet ereje.
Ne hagyd, hogy féltett kincsed bárki is elvegye.
Nem számít, ha esik, ha fúj a szél,
Te akkor is mindig büszke, s bátor légy,
Ha vihar van, vagy tombol a tél,
Szíved ragyogja be szeretet, és fény.
Ha csendben leszel én is, hallgatok,
Engem is sebeznek a Neked fájó gondok.
Mert jól tudod, ha kell, én mindig melletted vagyok.
Mert én a Barátod vagyok.. A felhők felett újra süt majd a nap,
Szívedből eltűnik minden harag,
Arcodon felragyog a szeretet mosolya,
Így lesz határtalan lelked boldogsága!

„Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám.

Nagypapa és nagymama összevesztek valamin, s nagymama annyira dühbe gurult, hogy nem szólt többet nagypapához.

Másnap nagypapa már teljesen megfeledkezett a vitáról, de nagymama továbbra sem figyelt rá, és nem is szólt hozzá. Tehetett a nagypapa akármit, nem tudta a párját kihúzni sértődött hallgatásából.

Végül is nagypapa hozzáfogott turkálni a szekrényekben és a fiókokban.

Miután ez így ment egy darabig, nagymama már nem bírta türtőztetni magát:

- Mi az ördögöt keresel ?