Kis türelmet...
Az ingatlanpiacon nagy a baj. A vásárlók eltűntek. Ha mégis akad, csak milliókkal rendelkezők vehetnek fel hitelt. A beruházók küzdenek: nem jutnak hitelhez, de új ingatlant már szinte egyikük sem akar építeni. Az ingatlanközvetítők más munka után néznek. Az árak továbbra is esnek, a lejtmenet végét pedig egyelőre nem látjuk. Kereslet a kínálatnál 10-30 százalékkal olcsóbb áron van. Ennyit pedig nehezen enged az eladó.
Egy jól működő gazdaságban évente az összes lakás számának 1 százalékára van igény új lakásra. Ez itthon évente 42 ezer új lakást jelent. Ez a szám tavaly 32 ezer volt, idén pedig a tendencia szerint 20 ezer alatt lehet!
A trendforduló kötődhet a pénzpiaci válság végéhez, de függ a lakástámogatás alakulásától is illetve a további hitelezési politikától (a hitelplafonról lásd a Március 1-től hitelplafon című írásunkat) . A válság végét, bár szerényen, de jelzik a sorra napvilágra kerülő amerikai makroadatok. A héten több bejelentés is irányt mutathat:
Az FHB jelzálogbank lakásár-előrejelzése szerint idén országosan, átlagosan további 9 százalékkal esnek az ingatlanárak. Természetesen nem egyaránt érint minden lakást az árzuhanás és annak mértéke. Vidéken rosszabb a helyzet, mint Budapesten, a zöld övezeti lakások pedig előnyösebb helyzetben vannak másoknál.
Meglátjuk, az új kormány milyen intézkedésekkel igyekszik megfordítani a lejtmenetet.
Az eurosapiens szerint érdemes például a héten megjelenő adatokra mindenkinek odafigyelnie, hiszen azok nem csak szakembereknek szólnak. A pénzügyi, gazdasági tájékozottság mindenki javára válik!
www.eurosapiens.hu
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó cikkek:
Ez történt tegnap Amerikában!
Hitelplafon március 1-től!
Hol tartanál 1 év múlva?
Tartós befektetési számla