Egy nem reprezentatív felmérés szerint a megkérdezettek nagyrésze nem bízik az állami gondviselésben a jövőt tekintve. Vagyis hosszú távon az államkötvények hozama nem nagy durranás, a ma fizetett nyugdíj 10, 20, 30 év múlva hideg vízre sem lesz elég. Szükség van tehát valamiféle egyéni spórolásra, öngondoskodásra.

Utóbbit az állam támogatja is meg nem is. 2006-ban bevezették a nyugdíj-előtakarékossági számlát, 2009 őszén be akarták szüntetni. Végül maradt, a tartós befektetési számlával, ami 5 éves befektetés után biztosít kamatadó-mentességet, 3 év után 10 % adót kell csak fizetnünk. Kérdés, a 3, 5 évet tekinthetjük-e hosszú távú befektetésnek? Az életbiztosítások adókedvezményét megvonja a kormány - pedig az 10 éves befektetést ösztönzött eredetileg. Tehát a kormányok felől nemigen várunk már támogatásra.

Bankrendszer? Rengeteg ember veszítette el bizalmát a bankokat illetően. Megvettük az ügyfélszolgálatos, segítőkész kollegától a magas hozamot, alacsony kockázatot villantó alapot. Befektettünk mesés, egzotikus befektetési alapokba. Hitelt vettünk fel, akár yen alapon. Egyszer csak elolvadt a pénzünk, pillanatok alatt lenullázódott befektetési számlánk, netán még tartozást is vert ránk a bank. Nyugdíjcélú megtakarításaink eltűntek a számláról. Hitelünk másfélszeresére nőtt, lakásunkat fillérekért árusítják (sőt, meg is veszik).

A kormányok segítettek a bankoknak, kitömték őket az adófizetők pénzével. Hamarosan vissza kell ezt fizetni, és van egy gyanúm: előbb-utóbb ezt a cehet is az adófizető állja. Hát, akkor annyira a bankokban sem bízunk már.

Akkor mi marad? Akinek van ötlete, írja le, kommentelje.

Köszönjük!