Zajtalan az éj

Zajtalan az éj, semmi nem zavar,
nem zörgeti szél, csendes az avar,
lábujjhegyen jár minden gondolat,
nem cipel semmilyen súlyos gondokat,

Szellő sem rezzen, hallgatnak a fák.
odújukba zárnak egy melódiát,
fabörtönben várja most már ez a dallam,
hogy kiszabaduljon egy kicsike dalban,

Magamban dúdolok éjszaka csendjébe’,
halkan száll az ének be a fák rendjébe,
s akkor az odúkban elindul a zsongás,
hozzá súg az erdő a dalhoz egy kottát,

Kezem billentyűzik, tisztúlnak a hangok,
formálódnak a betűk, új szavakat hallok,
ízlelgetem őket, nézem, odaillik-e,
közben ablakomon benéz egy őzike,

Míg a verset és a dallamot költöm,
gondolatban a tested magamra öltöm,
összeforr a lelkünk, lényink eggyé válnak,
összetekeredve DNS-spirálban.