Mysty Kata
Lélekmozaikból

Volt mindig tündér,`ki vigyázott, féltett,
asszonyi álmot, vágyat szívekbe vésett.
Angyali szárnycsapás lebbent felettünk,
s mi újra óvva védtünk és szerettünk.

Tündéri védősánc összeköt, összefűz,
jéghideg szíveket felengedőn, - őrtűz...
A pokol lángjától vissza nem riad,
megment tőle ha kell, téged és fiad.

Mély üregekből is felszínre törnek,
nem könyörülve a sok konok rögnek,
lélekmozaikból építenek újra
Tündérhont, fátylat borítva a múltra