Ify Lajos Pécsen végezte a szemináriumot, itt is szentelték pappá 1917-ben, majd Nagynyárádon, Villányban és Kárászon káplánkodott, aztán Fonyódra helyezték hasonló feladattal. Itt előbb a falucskában nyaralóval rendelkező Ripka Ferencnek, a Gázgyár vezérigazgatójának a támogatásával egyházközséget szervezett, templomot épített, amelynek 1921. augusztus 13-án volt a szentelése. Ify 1929-től már plébánosként terelgette a fonyódi nyájat, a nyaralókat és az állandóan ott élőket egyaránt.

Híres volt költői szépségű prédikációiról, iskolát, újabb egyházközségeket alapított és orgonákat, harmóniumokat épített, javított, az ebből származó bevételei a közösséget gyarapították. Tekintélyes, ismert ember volt. Mécs László, a kor híres papköltője is a barátai közé tartozott, a második világháború alatt üldözötteket bújtatott. Aztán az új világban megtalálták őt is, a békepapok népes táborába akarta a hatalom terelni, de ő ellenállt ennek a törekvésnek. Inkább plébániáját elhagyva a premontreieknél keresett menedéket, majd a rend feloszlatása után, ötvenöt évesen felköltözött a Szent György-hegy oldalába, a családi szőlőbe, ahol egy düledező présházat átalakítva építette fel Emmaus nevű remetelakját. Jórészt saját kezűleg dolgozott rajta, de persze segítettek a szomszédok is, mert az ötvenes-hatvanas években még sokan éltek a hegyen. És talán átjöttek a fonyódi hívek is még egy kis „társadalmi” munkára. A kápolnába, házikókba beépítették a meredélyalatt bőven található bazaltot is. A harangtornyos, valaha kápolnát is rejtő főépület mellett épült remetelak, a szőlőnek és bornak egy Nektár nevű hajlék, az állatoknak otthonul szolgáló Animál, de a mindenkori házvezetőnőnek is volt különálló hajléka. A birtok bejárata előtt pedig kőből faragott kereszt állt „Ludovicus, Memento Mori!” felirattal. Sőt, az idők folyamán Ify atya a saját sírját is megásta a sziklás talajban, és elkészítette koporsóját is, amelyen minden évben „frissítette” a fémből készült halálozási dátumot. Remetelakjának három szobája közül egyikben álltak készülő harmóniumai (saját bevallása szerint száznál több ilyen hangszert is előállított) és óragyűjteménye a szerszámaival együtt. De szorgalmasan járta a hegyet is kristályok, ásványok és régiségek után kutatva. Gyűjtötte az érméket és foglalkozásából adódóan a régi kegytárgyakat is.

Remetesége idején barátai, hívei nyitották rá néha az ajtót (még Mécs László is feljárt hozzá), jelenlétét, fogadókészségét egy rúdra felhúzott magyar zászlóval jelezte. Utolsó éveinek magányában egy újságírónak arról panaszkodott, hogy a hegyen hajdan körülötte élők már mind elmentek, egyedül maradt: Istennel és a gondolataival. Szobájának ablakából távcsővel jól kivehető volt az általa épített fonyódi templom is, ahol már egy békepap szolgált.

Tölgyfából készített koporsójára végül az 1967-es évszám került, szeptember 19-én halt meg a hegyen, Kisapátiban. A templomban ravatalozták fel, és gyászjelentése szerint akisapáti temetőben is van eltemetve. De hiába is keresnénk ott a sírját, két házvezetőnőjével együtt a hegyoldalban alussza örök álmát. Birodalmának gazdái a természet, valamint a hegyet fosztogató emberek lettek aztán, az elhatalmasodó dzsungelben sírját és fejfáját alig találták meg a hely történetét ismerő emberek.
A területnek állítólag tizenkét örököse van, de a helyi lokálpatriótákon kívül senki sem törődik a természet térfoglalásával, a hajléktalanok pusztításával. Forrás: Pálffy Lajos 2018 11 30 M.Hírlap. Fotó: Osvald Gábor