Szeretet - avagy, amit mi annak hiszünk

Mi a szeretet? Mitől olyan erőteljes? Miért van rá minden embernek oly nagy szüksége? Mit is lehetne írni a szeretetről?

Ha a tudomány felől közelítjük meg, akkor semmit. A tudomány egész egyszerűen nem tud magyarázatot találni arra, hogy mi az a szeretet, mi az eredete, mitől van ilyen hihetetlen ereje, és miért van ekkora szükségünk rá. Egy emocionális reagálásnak tartják, de pontos magyarázatot nem tudnak rá adni.

Pedig minden embernek alapvető szüksége van szeretetre, él bennünk egy vágy, hogy megismerjük ezt a csodálatos érzést. Lám, én is beleestem abba a hibába, hogy egyszerűen érzésnek tituláltam a szeretet. A szeretet, akár adjuk, akár kapjuk, sokkalta több annál, minthogy csak úgy, rásüssük az érzés bélyegét.

A huszonegyedik század elejére a szeretet, mint fogalom, elveszítette az értékét. A szó jelentése és tartalma is degradálódott. Annyi mindenre ráfogjuk "szeretem", hogy aztán teljesen megszokott, hétköznapi fogalomként él a köztudatban. "Szeretem a fagyit, szeretem a kutyám, szeretem a feleségem, stb." A kérdés csupán az, hogy ugyanúgy szeretem-e a kutyámat, mint a feleségemet? A szó tartalma megegyezik-e minden esetben - függetlenül, hogy mire használom - vagy különbséget kell tenni? Van-e különbség aközött a szeretet között, amivel a fagyit szeretem, és aközött, amivel a feleségemet, gyerekemet, barátomat szeretem? Tovább megyek! Van-e különbség aközött a szeretet között, amivel a barátomat szeretem, és amivel a feleségemet?
Úgy gondolom, hogy a kedves olvasók nagytöbbsége azt válaszolná: "naná, hogy van!"

A lelkünk mélyén tudjuk, hogy a szeretet a legfontosabb és legnagyobb szükségünk. Tudjuk, hogy az az érzet, ami egy fagyi elnyalásával jár, nem hasonlítható ahhoz, amire emberként mindnyájan vágyunk. Persze megesik, hogy a szeretet utáni vágyunk megelégítésének érdekében elfogyasztunk néhány fagyit - ami átmeneti megoldásérzetet eredményez - de tudjuk, hogy valójában nem ez az, amire igazán vágyunk. Mi hát akkor a szeretet? Mi az, ami képes megelégíteni azt a szükségünket, aminek betöltése nélkül üresek vagyunk a lelkünkben?
Egy alig több mint kétezer éves feljegyzés, ily módon szól a szeretetről:

Az igazi szeretet

"Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.
A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.
Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem múlik."

Ez azt a feltételnélküli szeretetet írja le, amire minden embernek szüksége van. Ez a fajta szeretet képes betölteni az ember belső ürességét, ez tud biztonságot adni. Ennek a pár sornak a szerzője nem kevesebbet állít, mint azt, hogy az emberségünk, pontosabban az emberi mivoltunk lényege kérdőjelezhető meg, ha nincs bennünk szeretet. Azt mondja, ha nincs bennünk szeretet, akkor nem azok vagyunk, aminek eredetileg teremtve lettünk, hanem senkik. Üres, céltalan, két lábon járó élő organizmusok vagyunk, de semmiképp sem érző, értékkel bíró emberek. Lehet bármekkora vagyonunk, lehetünk nagyon műveltek és okosak, gyakorolhatjuk magunkat a jócselekedetekben, de szeretet nélkül lényegében semmi értelme az egésznek, egyszerűen semmik vagyunk, az életünknek nincs értelme.

Hogyan tudunk szeretni?

Ahogy azt a bevezetőben említettem a tudomány, és ezért az emberek többsége is a szeretet alatt egy emocionális reagálást ért. Ami természetesen részben igaz is. Ér minket a külvilágból valamilyen impulzus, amire reagálhatunk úgy az érzelmeinkben, hogy az egy kellemes, érzésként jelenik meg bennünk. Általában erre szokták azt mondani: "szeretem".
Nyár van, nagy meleg, és jól esne valamilyen hűsítő. Nosza beülök egy cukrászdába, és rendelek egy nagy fagylaltkelyhet. Amint lassú egymásutánban kanalazom a fagyimat, egy kellemes érzés lesz úrrá rajtam. Ahogy érzem a fagylalt hűs, kellemes ízét, az az érzés fogalmazódik meg bennem, hogy a fagyi egy nagyszerű dolog, és ez az érzelmeimben úgy képződik le, hogy szeretem a fagyit. Ha ezek után bármikor szóba kerül a fagyi, az én reagálásom ez lesz: szeretem a fagyit. Ezt a reagálást, bármilyen számunkra kellemes impulzus ki tudja belőlünk váltani.
Ez a szeretetnek egy olyan formája, ami a benyomásainkon, érzelmeinken alapszik. Ez egyfajta emocionális válaszadás a minket ért impulzusokra, aminek pusztán annyi köze van az igazi szeretethez, hogy megfelelő szó hiányában, erre is a "szeretem" szót használjuk. Ha a szeretet értelme nem veszítette volna el az értékét, akkor azt mondanánk, hogy kedvelem a fagyit, de így azt mondjuk: szeretem a fagyit.

A szeretet

A szeretet elsősorban döntés, és nem érzés kérdése. Az, hogy szeressek-e valakit az nem attól függ, hogy érzek-e iránta valamit, és nem is attól, hogy ő hogyan viszonyul hozzám, hanem attól, hogy eldöntöm: szeretni fogom. Az igazi szeretet értékét az adja meg, hogy a szabad akarati döntésen alapul, és nem egy hirtelen kiváltott emocionális töltésen. Amíg az érzelmeken nyugvó szeretet attól függ, hogy a szeretet tárgya milyen benyomást kelt bennem - tehát erősen szubjektív - addig a döntésen alapuló szeretetet semmilyen külső tényező nem befolyásolhatja, ezért ez objektív szeretet.

Az érzelmeken nyugvó szeretet azt mondja: "tegyél valamit, felelj meg az elvárásaimnak ahhoz, hogy szeretni tudjalak. Szeress, és akkor én is szeretlek; legyél jó, és akkor szeretlek; tedd ezt, tedd azt, okozz nekem valamilyen kellemes érzést, és talán akkor szeretni foglak."
A döntésen alapuló szeretet ezzel szemben azt mondja: "SZERETLEK". Nincs semmilyen feltétel, nincs semmilyen elvárás, csak szeretet van. Ennek a szeretetnek nem kell megfelelni, ez nem azon múlik, hogy a másik mennyire ügyes vagy szép, ez a szeretet csak szeret. Szeret, mert eldöntötte magában, hogy szeretni fog. Pont. Az objektív szeretet az, amire szükségünk van, ez képes egyedül garantálni, egy kapcsolaton belül a biztonságunkat. Az objektív szeretet adhatja meg az elfogadottság érzetét, amire mindnyájan vágyunk.
Alapvető lelki szükségünk, hogy olyannak fogadjanak el, amilyenek vagyunk. Elemi szükségünk, hogy a személyünk legyen elfogadott és ne az értéktermelő képességünk. Az objektív szeretet a személyünkre koncentrál, csak és kizárólag mi, vagyis az ember fontos a számára.

Az emberi kapcsolatainkban az objektív szeretet játssza a döntő szerepet. Van helye az érzelmeken nyugvó szeretetnek is, amikor kedvesen, szeretetteljesen kezdeményezünk mások felé, vagy ilyen módon reagálunk egy másik ember valamilyen felénk irányuló kezdeményezésére. Azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy az érzelmeknek nincs se eszük, se erkölcsi ítélőképességük, ezért nem vehetik át azt a szerepet, hogy döntsenek helyettünk. Az érzelmek követőek, ami azt jelenti, hogy a meggyőződéseink alapján meghozott elmebeli döntéseinket méltányolják, és azt érzetként jelenítik meg. Ez az érzés lesz az, ami motiválni tud minket arra, hogy megtegyünk bizonyos dolgokat, de a helyes sorrendre mindig ügyelnünk kell. Először döntünk, és a döntésünket követik az érzelmeink. Nem eshet meg ennek a fordítottja, amikor először az érzelmeinkben reagálunk, és ezt próbáljuk aztán különböző módokon racionalizálni. Tehát alapvetően, a döntésen alapuló szeretet határozza meg a kapcsolataink értékét és milyenségét.
Az emberek életében az okozza a legtöbb problémát, hogy érzelmi alapon szeretik egymást. A szeretetük nem döntésen alapszik, hanem benyomásokon és érzelmi reakciókon. "Szeretem, mert olyan szép; szeretem, mert annyira udvarias; szeretem, mert..."
Ennek az a veszélye, hogy abban az esetben, amikor a szeretet alanya nem felel meg annak az elképzelésnek, amit felállítottunk róla, akkor vége van a szeretetnek. Van egy elképzelésünk, hogy a szeretet alanyának milyennek kéne lennie, mert adott pillanatban, amikor az érzelmeinkben reagáltunk olyannak láttuk. Amennyiben a későbbiekben eltér ettől, csalódást okoz vele, és máris ugrott a szeretetünk. A válások és szakítások túlnyomó többsége emiatt történik meg.
A fenti idézetben viszont az olvasható, hogy a szeretet nem múlik el soha. Ez csak úgy képzelhető el, ha a szeretet tárgyának nincs befolyásolási lehetősége, a szeret forrására, azaz, ha a szeret forrása eldönti, hogy mindentől függetlenül, feltétel nélkül szereti őt.

Ahhoz, hogy képesek legyünk feltétel nélkül, objektív szeretettel szeretni, két dolog szükséges: Az egyik, amit már említettem az, hogy el kell dönteni magunkban, hogy mi egy szeretni tudó és akaró személy vagyunk. (Ha csak ezt megtesszük, már ez által is látványos javulás várható a kapcsolatainkban). A másik, mivel csak úgy magunktól nem vagyunk képesek azzal a szeretettel szeretni, amit a fenti idézetben olvashattunk, ezért nekünk is el kell fogadnunk, fel kell töltődnünk a feltétel nélküli szeretettel.
Emberi lényként az a kötelességünk, hogy megtaláljuk az igazi szeretet forrását, és fejest ugorva abba, hagyjuk, hogy teljesen átitasson minket. Az egyéni felelősségünk abban van, hogy miközben keressük a szeretet eredetét, következetesen és kitartóan ragaszkodunk a valósághoz. Ugyanis, a valóssággal összhangban lévő helyes gondolkodás teremti meg annak lehetőségét, hogy megtaláljuk az igazi választ arra a kérdésünkre: "Mi a szeretet?"