Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

A Velenje-Pick mérkőzést szerdán rendezik, a többi mérkőzést viszont már a hétvégén lejátszották a kézilabda Bajjnokok Ligájában.

Az MKB Veszprém a Celjét fogadta, és 24:24-es döntetlent játszott a Március 15. utcai sportcsarnokban, a forduló legnagyobb meglepetését pedig a Gudme okozta, a dánok Pamplonából raboltak el egy fontos pontot.

A csoport

Könnyed ujjgyakorlatnak ígérkezett a katalánok számára a csehországi kirándulás, és a papírforma be is igazolódott. Bár a félidőben még csak hat volt a vendégek előnye, a végén 15 lett közte. A csoport másik mérkőzésén az orosz Astrahany kisebb meglepetésre nagyon simán verte a  francia Ivry gárdáját, így az első fordulót követően úgy tűnik, hogy az oroszok is versenyben lesznek az egyik továbbjutó helyért.

Banik Karvina – FC Barcelona-Cifec 20:35 (12:18)

Karvina: Marjanovic - Plsek (3), Kuzo (4/3), Heinz, Indjic (4), Faith (2),  Kornan (1). Csere:  Mrkva, Bednarik, Kieliba (1), Sulc (3), Mrozek, Petrovsky (1),  Farkasovsky (1).

Barcelona: Hvidt - Noddesbo (7), Tomás (4), Fernández (5), Ugalde (4), Larholm (1),  Rocas (3/1). Csere: García (5), Garabaya (2), Lozano (3), Cañellas, Romero (1), Gull, Losert. (kapus)

Az eredmény alakulása: 2-2, 4-5, 6-7, 7-10, 10-13, 12-18 (félidő) 15-21, 17-26, 18-27, 18-30, 19-31, 20-35.

A csoport másik mérkőzésén:

Zarja Astrahany – US Ivry 29:22 (15:11)

A következő fordulóban:

Barcelona – Astrahany

USIvry – Banik Karvina

B csoport

Sokat gyengült a Montpellier a BL-győzelem óta, hisz többek között Karabatic, és Omeyer is távozott. Mindketten a a THW Kielhez igazoltak, a németek pedig az első fordulóban éppen a francia csapat otthába látogattak.

Az első félidőben nem átrobogott a vengédlátókon a THW, ám a szlovén játékvezetők nem engedték a könnyű győzelmet, és rendreemberelőnyhöz juttatták a Montpelliert. Az 58. percben úgy tűnt, hpgy a sírból hozza vissza a meccset az MHB (32:32), ám két újabb vendégtalálat lehűtötte a kedélyeket. Furcsa mérkőzés volt, a győzelem pedig nagy árat fizethetnek a zebrák: Nikola Karabatic a durva védekezésnek "köszönhetően" vállszalag sérülést szenvedett, és hónapokra kidőlt a játékból. Ráadásul a csapat irányítója, Stefan Lövgren is a csata áldozatává vált, őt combsérülésel kezelik. Ha ehhez hozzátesszük, hogy Jicha Filip bajnokin szenvedett súlyos sérülést, elmondható, hogy roppant nehéz helyzetbe került a THW, a vezetők pedig azonnal intézkedtek. Bár még megállapodás nem született, információink szerint Ales Pajovic, a Ciudad Real balátlövője hétfőn Németországba utazott. A hétvégi újabb BL-forduló előtt szerdán az MKB Veszprém következő BL-ellenfele, a VFL Gummersbach otthonában lép majd pályára a bajnok, a pikáns mérkőzést a német WDR élőben közvetíti.

Montpellier HB – THW Kiel 32:34 (12:20)

Palais des Sports Rene Bougnol, Montpellier, 3.000 néző. Vezette: Repensek / Pozeznik (SLO)

Montpellier HB: Maggaiez (13.-30., 2 védés), Karaboue (1.-13., 31.-60., 9 védés) -

Burdet (3), Junillon, Tej (1), Accombray (3), Guigou (3), Honrubia (1), Juricek (4), Abati (1), Sobol, M'Gannem, Bojinovic (11/7), Hmam (5). Vezetőedző: Patrik Canayer

THW Kiel: Omeyer (1.-60., 19 védés), M.Andersson (egy 7m) - Lund (2), K.Andersson (3), Lundström (1), Kavticnik (7), Anic (n.j.), Lövgren (4), Ahlm (5), Szilágyi, Karabatic (6/1), Klein (6). Vezetőedző: Noka erdarusic

Kiállítások: 12 – 10 perc (Megannem (15.), 3x Abati (20.,27.,53.), Guigou (41.), Burdet (60.) – Lövgren (14.), Karabatic (23.), Lund (25.), 2x K.Andersson (38., 48.))

Piros lap: Abati, 3x2 perc.

Hétméteresek: 9/7 – 1/1.

Mérkőzés-film: 0:2, 2:2, 2:3, 3:3, 3:5 (5.), 4:5, 4:7 (8.), 5:7, 5:9 (10.), 6:9, 6:11, 7:11, 7:12, 8:12, 8:14 (18.), 10:14, 10:16, 11:16, 11:17, 12:17 (26.), 12:20 (félidő); 15:20 (33.), 15:23 (36.), 18:23, 18:25 (40.), 19:25, 19:26, 20:26, 20:27, 21:27, 21:28 (45.), 22:28, 22:29, 23:29, 23:30, 24:30, 24:31 (50.), 28:31 (52.), 28:32, 32:32 (58.), 32:34 (végeredmény).

A csoport másik mérkőzésén:

Hammarby – HCM Constanta 33:25 (18:14)

A következő fordulóban:

Constanta – Montpellier

THW Kiel – Hammarby

C csoport

Kiro Lazarov 11-et szórt, ám mégsem örülhetnek jó BL-rajtnak a horvátok. Sima vereséget szenvedtek az Ademar León otthonában. Jordi Ribera tehát sikeresen mutatkozott be a nemzetközi kupában új csapatával, a következő fordulóban pedig korábbi csapata, a Kadetten Schaffhausen otthonában kell majd pályára lépniük. A Zagreb helyzete nem tragikus, amennyiben 4-nél több góllal verni hazai pályán a Leónt, szinte biztosan a következő körbe jutnak Dzombáék.

C.BM. Ademar Leon – HC Croatia Osiguranje-Zagreb 29:25 (14:11)

Leon, 5.100 néző. Vezette: Vakula, Liudovyk (UKR)

Ademar Leon: Saric, Alilovic - Aguinagalde (6), Castresana (1), Kriwoschlykow (1), Stranovsky (9/3), Laluska (3), Garralda, Möller-Jacobsen (3/1), Sarmiento (4), Tonci Valcic (2), Santi Urdiales, Sigurdsson, Salic. Vezetőedző: Jordi Ribera

RK CO Zagreb: Jerkovic, Sola - Vori (2), Spoljaric, Dzomba (5), Horvat (1), Kaleb (1), Bicanic (2), Lazarov (11/6), Duvnjak (1), Josip Valcic (2), Bedekovic, Jerkovic, Koloper, Vukic. Vezetőedző: Lino Cervar

Kiállítások: 6 – 10 perc. (Aguinagalde, Valcic 2x – Vori 2x, Duvnjak, Kaleb 2x)

Hétméteresek: 6/4 – 8/6.

A csoport másik mérkőzésén:

Vardar Skopje – Kadetten Schaffhausen 27:26(14:11)

A következő fordulóban:

Kadetten - Ademar León
Croatia - Vardar Skopje

D csoport

A forduló legnagyobb meglepetését a Svendborg okozta pamplonai pontszerzésével. A mérkőzésen kapusparádét láthattak a kilátogatók, Svensson, és Henrikssen is szórta a bravúrokat, ám a végén a vendégek örülhettek jobban, pontot raboltak a baszk katlanból. A csoport másik mérkőzésén az eperjesiek biztosan győzték le a Bregenz csapatát.

Portland San Antonio – GOG Svendborg Gudme 28:28 (14:13)
UPNA csarnok, 1.400 néző. Vezette: Bernd Methe , Reiner Methe (GER)

Portland: Svensson, 18 védés, Matosevic -Vugrinec 4, Hernández, Ortigosa 4, Jorgensen, Nikolic4, Balic 1, Kjelling 5, Dominikovic 1, Ruesga 6/4, Juancho, Carvajal, 4.

Gudme: Henriksen (18 védés), Jakobsen - K. Jorgensen 2, Hallgrimsson 5, Svensson 4, Jernemyr, Lasse Hasen 5/3 , Petersen 7, Gudjonsson 2, Larsen 2, Jensen 1.

Kiállítások: 8 – 8 perc.

Piros lap: Dominikovic (durvaságért) – Svensson (3x2 perc).

Hétméteresek: 6/4 – 4/3.

A csoport másik mérkőzésén:

Tatran Presov A1 Bregenz 31:26 (15:12)

E csoport

Nem volt egy súlycsoportban a HSV és a Viborg, Yoon-ék kilenccel verték meg a BL-be adminisztratív úton kerülő viborgiakat. Császár Gábor új együttese nem igazolta a várakozásokat, s bár Forsberg kapus jónéhány bravúrt bemutatott, a jtákban a végeredménynél is nagyobb különbség látszott. A csoport másik mérkőzésén a Csehovszki fölényesen intézte el a Zapoprshye-t idegenben is, nagy meglepetés lenne, ha nem a németek, és az oroszok lépnének a következő BL-körbe.

HSV Hamburg - Viborg HK 35 : 26 (20:14)
Hamburg, 2.500 néző. Vezette: Vicente Breto Leon , Jose Antonio Huelin Trillo (ESP)

HSV Hamburg: Sandström (17/2 védés, 1.-60.); Bitter (egy 7m) - Yoon (8), Jansen (6/1), Souza (5), B. Gille (4), Ursic (3), Jurecki (3), Torgovanov (3), Lijewski (2), Hens (1), Flohr, Lindberg, Schult (n.j.), Müller (n.j.)

Viborg HK A/S: Jungmann (2 védés, 1.-12.); Forsberg (15 védés, 12.-60.) - Aagard (6/3), Johannessen (5), Császár (3), Bjerre (2), Meinby (2), Hansen (2), Leegaard (2), Hundstrup (2), Grubanov (1), Karlsson (1), Dreyer, Vinter (n.e.)

Kiállítások: 6 – 10 perc.

Hétméteresek: 1/1 – 8/4.

Mérkőzés-film: 0:1 (3.), 3:2 (5.), 5:2 (7.), 9:3 (12.), 12:7 (17.), 14:9 (21.), 16:11 (25.), 18:12 (28.), 20:14 (30.) - 21:15 (32.), 24:15 (36.), 24:18 (40.), 28:20 (46.), 28:22 (47.), 30:24 (55.), 32:24 (57.), 35:25 (59.), 35:26 (60.)

ZTR Zaporoshye – Csehovszki Medvedi 20:32 (12:16)

A következik fordulóban:

Viborg – Zaporoshye

Csehovszki Medvedi – HSV Hamburg

F csoport

Döntetlent játszott az MKB Veszprém KC a Celje elleni nyitómérkőzésen, ami a szlovéneknek kedvez. Mocsai Lajos elmondása szerint fiatal csapatának meg kellett volna őriznie egygólos előnyét, ám előbb Pásztornál fújtak tévesen lépéshibát, majd a játékvezetők nem engedték becserélni magas embereit a mérkőzés vége előtti szabaddobásnál, és a kavarodást kihasználva Miladin Kozlina egy felugrosás lövéssel egyenlített. Nagy kérdés, hogy az előny megtartása érdekében miért nem lépett akár valamelyik szakvezető is a pályára, késleltetve ezzel a szabaddobás elvégzését, amivel a magyar csapat rendezhette volna sorait. Nem túl sportszerű lépés, de célravezető...

A csoport másik mérkőzésén a Gummersbach simán intézte el a Reykjavikot Izlandon, a kliencgólos győzelem azt mutatja, hogy az északiak egyetlen pontszerzése is meglepetés számba menne a csoportkörben. Szerdán a Gummersbach a THW Kielt fogadja bajnokin, hétvégén pedig az MKB Veszprém lesz a Kölnaréna vendége. Kétarcú csapat a VFL, a 2. fordulóban akár megszülethet az idei első veszprémi győzelem is...

MKB Veszprém KC - Celje Pivovarna Lasko 24:24 (14:11)
Veszprém 2500 néző, V.: Abrahamsen, Kristiansen (norvégok)

MKB: PERIC - Iváncsik T. 4 (2), SESUM 4, LUSHNIKOV, Ilyés, GÁL 4, Iváncsik G. Csere: Tatai (nj), Cozma (nj), Perez 2, VUJIN 7, Eklemovic 2. Vezetőedző: Mocsai Lajos
Celje: SKOF - Gajic 2, Stojanovic 2, SPILER 5, SULIC 4, Terzic 3, KOKSAROV 4 (1). Csere: Rezar (kapus), Muhovec, Gregorc, KOZLINA 5, Furlan, Kos. Vezetőedző: Kasim Kamenica

Hétméteresek: 4/2, ill 3/0

Kiállítások: 8 perc, ill. 8 perc

A csoport másik mérkőzésén:

Valur Reykjavik – VFL Gummersbach 24:33 (10:19)
Reykjavik 800 néző, V.: Canbro, Claesson (svédek)

Valur: Gudmundsson, Gislason (kapusok) – Fridriksson 3, Portseinsson 4, Palmason 4, Gunnarsson 4, Arnason 3, Sigfusson 2, Hardarson 2

VFL: Stojanovic (15 védés), Fazekas (1 védés) - Momir Ilic 7, Alexandros Alvanos 7, Robert Gunnarsson 5, Kevin Jahn 3, Vedran Zrnic 3, Roman Pungartnik 2, Adrian Wagner 2, Kenneth Klev 2, Geoffrey Krantz 1, Oleg Kulesov 1, Jakobsson

Kiállítások: 2 perc, ill. 6 perc

Hétméteresek: 3/2, ill. 2/1

Az eredmény alakulása: 0:1 (1.), 0:2 (2.), 2:3 (4.), 3:3 (5.), 3:5 (8.), 3:6 (9.), 3:9 (13.), 3:11 (15.), 3:13 (17.), 4:13 (18.), 5:15 (20.), 7:17 (22.), 7:19 (25.), 9:19 (28.), 10:19 (félidő), 10:21 (33.), 12:21 (35.), 12:22 (37.), 14:23 (40.), 15:24 (43.), 17:27 (45.), 17:29 (50.), 20:31 (52.), 22:32 (55.), 23:32 (57.), 23:33 (58.), 24:33

A következő fordulóban:

VFL Gummersbach – MKB Veszprém

Celje PL – Valur Reykjavik

G Csoport

Az első félidőben vezetni tudott a Flensburg, ám a második féluidőre az öltözőben maradtak a sérült Lackovicsot nélkülöző hazaiak. Sterbik Árpád parádés védései után egyszerűen átrobogott rajtuk a ciudadi henger, és fantasztikus győzelmet arattak a Campushalléban. A Flensburg emberemlékezet óta nem kapott ekkora pofont a BL-ben, ezzel a spanyolok valószínűleg el is rendezték a csoportelsőség kérdését.

SG Flensburg-Handewitt - BM Ciudad Real 26:34 (14:13)
Campushalle, 6.148 néző. Vezette: Visekruna/ Stanojevic (szerbek)
SG Flensburg-Handewitt: Beutler (5 védés, 44.-60.), Sijan (11 védés) - Nielsen (2), Eggert (4/3), Mogensen (5), Holmgeirsson (3), Jensen (1), Christiansen (2), Vranjes (2), Johannsen (3), Lijewski (2), Petersson (2), Knudsen

BM Ciudad Real: Sterbik (14/1 védés), Hombrados (1 védés, 49.-60.) - Laen (3), Källmann (2), Stefansson (3), Davis (3), Garcia Parrondo (4), Metlicic (3), Rodriguez (2), Rutenka (3/1), Zorman (5), Entrerrios (5), Morros (1), Dinart

Kiállítások: 8 – 6 perc. (Lijewski 4, Petersson 2, Christiansen 2 – Morros 4, Stefansson 2)

Hétméteresek: 4/3 – 1/1.

Mérkőzés-film 1:0 (1.), 1:2 (3.), 4:3 (7.), 5:5 (11.), 7:5 (14.), 7:8 (19.), 10:8 (22.), 12:10 (24.), 13:11 (26.), 13:13 (28.) – 14:17 (35.), 15:19 (38.), 17:20 (40.), 17:26 (46.), 20:27 (50.), 24:30 (54.), 24:32 (57.), 25:34 (59.).

A csoport másik mérkőzésén:

Zaglebie Lublin – Drammen HK 31:32 (16:14)

H csoport

A Gorenje Celenje - Pick Szeged mérkőzést szerdán rendezik, a magyar bajnok BL-bemutatkozására tehát még egy napot várni kell, ám a csoport másik találkozóját már lejátszották. A Bosan Sarajevo magabiztosan verte meg a fehérorosz Brest csapatát.

Bosna Sarajevo – Brest Meskhov 28:20 (13:9)

A Gorenje Velenje – Pick-Szeged mérkőzést szerdán rendezik.

A következő fordulóban:

Pick-Szeged – Bosna Sarajevo

Címkék: BL kézilabda sport

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu