Mostanság minden, a „nem szabad, mert személyiségi jogokat sértünk, nem szabad, mert nem egészséges és higiénikus, nem szabad, mert mások nem nézik jó szemmel”, dolgokkal szembesülünk.
Nem szabad az utcán kocsiból fagyit árulni, mert a szennyezett levegő árt a hideg finomságnak, nem szabad tér zenét játszani, mert valakik pihenését zavarja, mind mind olyan önmagunkat szabályozó valami, ami nem tesz jót a társadalmi életünknek.
Ma félünk leülni a parkban valaki mellé és csak úgy szóba elegyedni vele, mert nem bízunk senkiben, félünk ismerkedni, mert azt hisszük valami félé érdekből történik a dolog, pedig csak beszélgetnénk egy jót, s mint tudjuk a beszélgetés jót tesz a szervezetünknek, a lelkünknek.
Buszon, vonaton, olyan kukán ülünk egymás mellett mintha nem is egy járművön utaznánk, valaha egy vidéki vagy egy városi ember a Szolnok - Budapest útvonalon a teljes életét el tudta mesélni és mikor leszálltak jóérzéssel váltak el egymástól.
Nem kételkedtek egymás jó szándékában az emberek és nem féltek elmondani bánatukat, örömüket, azt, hogy milyen a termés a földeken, vagy milyen jól tanul a gyerek az iskolában. Akkor is voltak rossz emberek, ma viszont eleve rossz embernek nézünk mindenkit, furcsálljuk, ha megszólítanak az utazás alakalmával, furcsán nézünk az utazó társunkra, ha elkezd mesélni a dolgairól.
Pedig csak az időt múlatnánk, és ripsz, ropsz, eltelne a pár órás utazás, de az is lehet, hogy életre szóló barátságot kötnénk egy idegennel, vagy soha többet nem találkoznánk, de megismertük az ország másik felében élők életét és szokásait. Így vagyunk a városunk ember barátibbá tételével is, pedig vannak padok és jó helyek ahol lehetne nagyokat beszélgetni, csak úgy az ismerkedés apropójából.
Tudom egy vállalkozónak nehezen sikerül beszerezni az engedélyeket, hogy esetleg kitelepüljön a Tisza partra mikor pár napig a Tisza túrások uralják a vizet, pedig megérné. Ám nem a jó magyar szokás szerinti lenyúlós szisztémával, adja az árut reális áron és a forgalom növekedés meghálálja a fáradozását.
Itt van a gyönyörű városközpontunk, fel lehetne dobni az estéket egy kis szolid zenével, egy zongoristával, vagy gitározó emberrel, olyanokra gondolok, akik nem sok pénzért megmutatnák, mit tudnak és esetleg egy kiugrási lehetőséget is kapnának, ha egy szakember felfedezi a tudásukat.
A sétányon esetleg néha megjelenhetne egy fúvós zenekar, akik színesítenék a nyári estéket, már sajnos a Tisza szálló kerthelyisége is megszűnt zenét szolgáltatni, nem beszélve a kávézókról, amikben pedig régen nagy zenei élet folyt.
Bátorság kérdése egy vállalkozó részéről, de idővel megtérülne a befektetés és kialakulna a törzsközösség, akik visszajárnának, és lehet pont, azért mert jó zenét halljanak, olyat, ami nem tolakodó, szinte belesimul a beszélgetésekbe.
Lassan a Tisza parti - Nyár rendezvény is kezd el laposodni, nem beszélve arról, hogy a kulturált kiszolgáláshoz egy mellékhelyiség is beletartozna, olyan, ami nem fizetős, és nem azon kell meditálnia egy gyermekes szülőnek, hogy hová vigye pisilni a csemetéjét ha, nincs éppen száz forintosa.
El tudnám képzelni azt is, hogy az előadók lejönnek a közönség közé, amikor énekelnek és szórakoztatnak, meghittebb, ember közelibb lenne a cigányzene, vagy a táncdal, ami éppen a közönség szórakoztatására szolgál.
Nem hinném, hogy bántódásuk esne az előadóknak, nem leprások ülnek és állnak a közönség soraiban, akiktől félni kellene. Ezzel vissza is térek az egymástól félés témájára, az előadók szinte irtóznak, mikor a rajongók a közelükbe kerülnek, tisztelet a kivételnek, mert azok erősítenék a szabályt. Az ott fellépő sztárok is emberből vannak, és nem valami glóriában születtek, hogy érinthetetlenek lennének a szó valódi értelmében is, a zaklatóktól pedig úgy is megvédenék, a rendezők. A Kossuth Díj nem jogosít fel senkit, hogy ellökdösse magától azokat, akikért oda jött, és akik fent tartják sztársíágát.
Úgy látom, egyre távolabbra kerülünk mi emberek egymástól, és ha ez nem fog változni olyan társadalmi életünk lesz, ami teljesen ember idegen.