beszélek..........: Baczuk László blog

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam

Nem vagy belépve

Regisztráció »

László ismerősei

Rózsahegyi Ilona

Pogány Gábor Benő

Az asztal,

Itt ülök melletted minden este,
amikor már minden csendes
és elmondom neked
mi történt ma
miről álmodoztam
mit szerettem volna
mindent, amikből semmi sem lett.
Te türelmesen meghallgatsz,
mert asztal vagy
és az asztaloknak mindig van idejük
az asztalok sohasem sietnek.
Az asztalok támaszt adnak fáradt kezemnek
és fáradt fejemnek, ha ráhajtom,
mint te is -
s ha otthagylak,
mert kimegyek a konyhába valamiért.
Vagy a gyerekek szobájába
hogy megnézzem őket,
hogy erőt merítsek belőlük
visszajönni hozzád
leülni melléd
mesélni neked
tovább..., ahol abbahagytam -
türelmes asztal vagy
és szilárd.
Nem kételkedsz magadban
s a világban.
Nem akarsz több lenni, nagyobb.
Nem akarsz szeretni
és nem gyűlölsz senkit -
asztal vagy,.
Ezért téged sem gyűlölnek,
de nem is szeretnek
csak én....
Mert amikor a világ elcsendesedik,
leülhetek melléd
és te meghallgatsz,
s ha kicsit könnyezem,
nem nevetsz, ki
hanem részvéttel nézel rám.
Megértesz...
több vagy, mint barát
te az

Én Asztalom vagy
nem kell fény,
hogy lássuk, egymást
nem kell hang,
hogy halljad szavamat,
mert ismerlek
és te is ismersz, engem
mindent tudsz rólam
és ez jó -
azt is tudod, hogy néha
mindenfélét beszélek neked,
megkérdezlek, hogy
miért olyan kegyetlen a világ
miért nem lehet szeretni
akit szeretünk

és miért kell szeretnünk mindig mást -
szeretném, ha válaszolnál,.
Mesélnél, az életedről
vígasztalnál
együtt nevetnél velem,
amikor boldog vagyok...
de tudom, te asztal vagy
és az asztalok nem tudnak beszélni
nem, tudnak nevetni
nem, tudnak sírni
csak, támaszok
megértőek
és türelmesek

Itt ülök melletted ma este is,
sok mondanivalóm lenne
de zavart vagyok és fáradt.
Mindenki egyszerre beszél hozzám
és ebbe bele lehet őrülni,
mert mindenki mást mond,
mindenki követel,
mindenki a maga akaratát
akarja rám kényszeríteni -
és mindenkinek igaza van...
beszél a szívem
és azt mondja - nem - azt sikoltja:
"SZERETEM!
és ő is szeret...
mi ebben a rossz?!
mi ebben a bűn?
mi ebben a vétek...
miért rossz, ami szép
miért tilos, ami kedves nekünk
miért... miért...
tudod te ezt, Asztalom?"
"Ostoba!"
Cáfol
komoran
megfontoltan
a Lelkiismeret
"Egy tárgytól kérdezed:
Miért?
Ahelyett,
hogy gondolkodnál?
Ahelyett,
hogy mérlegre tennéd
a lehetőségeidet?
Hozzád már tartoznak,
így te nem tartozhatsz máshoz..."
"De szeretem..." - vágok közbe erőtlenül
s az asztal fényes tükrében
két apró lámpás gyullad
egyre csak nő
s az éj gyenge fénye
élettel telíti
a küzdelem első könnyeit
"Isten veletek!"
Kiáltják a gyémántcseppek
a szememnek
s lehullnak, az asztalra
az fölfogja őket
erősen, szilárdan, keményen
mert az asztaloknak ez a dolga.
"Te már nem csak a magadé vagy!"
Folytatja a Lelkiismeret
és mondja, és mondja
az igazságokat,
a tényeket
az összefüggéseket
"Felejtsd el! Téma lezárva!"
"De szeretem... Szeretem..."
"Gondolkodj logikusan!"
Pendül az Ész hideg hangja
s megfagynak, a könnyek
megfagy a szív
megfagy, a lélek
megfagy a test
"De szeretem..."
"Gondolj a következményekre
bonyodalmak
magyarázkodás
botrány
veszekedések
keserűség
kiábrándulás"
"De szeretem..."
"Nem csak a magadé vagy..."
"Logikusan..."
"Szeretem... Szeret..."

Milyen jó megpihenni
fényes lapodon
hűséges.

Asztalom.
Milyen jó lehajtani
a fejemet karjaimra,
mert te megtartod, őket
megtartasz engem.
Ha nem is tudsz beszélni
utat mutatni a belső lármában,
akkor is jó, hogy vagy,
mert melléd ülhetek minden este.
Te meghallgatsz, engem
megértesz, engem
nem követelsz,
nem utasítasz, hogy mit tegyek,
fényes lapodban láthatom magam
s mintha a kép mögött
magamba is látnék:
kavargó fények
súlyos örvények
vörösek, barnák, kékek
melyek elnyelnének
ha te nem volnál
ha nem kapaszkodhatnék beléd
ha nem hajthatnám fejem
szilárd anyagodra.

Nyugtalan az éj
a sötét árnyai körülkerítenek,
mégsem félek,
mert beléd kapaszkodhatom
az árnyak: árnyak
te valóság vagy

Lassan hajnalodik,
egy új nap kezdődik
s te még mindig nem válaszoltál -
persze, hiszen asztal vagy
és az asztalok nem beszélnek,
megyek, lefeküdni
s holnap visszajövök hozzád.

"Nem ismerem, a szerelmet
nem ismerem a bánatot,
a könnyeket csak felfogom,
magam nem könnyezem,
mert asztal vagyok."
A hang csendes volt,
de tisztán hallatszott
valahonnan
az asztal felől.
Megálltam, zavartan
körülnéztem az ajtóból,
de senkit nem láttam
a sötét szobában.
"Megbolondultál!" - szólt az Ész
"Nem!" Hallottam újra a tiszta hangot.
"Én szóltam hozzád, az Asztalod,
mert láttam,
hogy estéről estére szenvedsz,
nem leled az utat,
mert érzem, hogy szeretsz -
emberek dolgában tanácstalan vagyok,
de gyere el ezután is
minden este
ülj mellém
és én meghallgatlak
nem hagylak el
támaszod leszek
gyere el minden este
és mesélj
s talán egyszer
lelked lelket lehel belém
és akkor élni fogok,
megfogom a kezed
és elmegyünk messzire
ebből a világból."