Reggel összegyűltek a fecskék a villanydrótokon, a szülők még egy utolsó bemutatót tartottak a csemetéknek a levegőben maradás tudományából, majd egy utolsót trilláztak az őket szemlélő embereknek és lassan az országhatár felé vették az irányt.
Nagy út vár a kicsi madarakra és az sem biztos, hogy minden madár eléri az úti célját, a meleg Afrikát.
Minden esetre a fészkek kiürülnek és az ő hangjukkal kevesebb csendül majd a reggeli madárcsicsergésekben.
Aki hajnalban ébred, a sétány gesztenyefái alatt sétál, olyan szépséget láthat, ami nem minden embernek adatik meg. A hajnali párában úszó Tisza ilyenkor olyan mintha a Tejút része lenne az univerzumban,
Sejtelmesen fehér, vagy szürkésfehér pára lepi el a vízfelületet. Olyan, mint amikor valaki télen kinyitja a konyha ablakot és a pára lassan kiúszik a szabadba.
Néhol foltokban észre lehet venni a víz csillogását és néha, néha egy hatalmas csobbanás jelzi egy nagyobb hal rablását, és vészjóslóan tűnnek elő a túlpart lassan sárgába boruló fái és bokrai.
A gesztenyék kis puffanásokkal esnek le a földre, hogy a leesés erejétől megszabaduljanak szúrós, tüskés ruhájuktól.
Némelyik kis barnaság a mosolygós arcát mutatja az emberek felé, olyan mintha összekacsintana azokkal a gyerekekkel, akik korán reggel a parton szedik és teszik a tarisznyájukba, hogy szeptemberben, az iskolában valamilyen kis formát faragjanak belőle.
A Tisza Szálló előtti makkfák termései is hívogatva lesik az arra járókat, hátha valakinek éppen kedve szottyan és haza visz pár darabot, vagy a kis kalapocskát a kezei közé véve füttyöző hangot csalogat elő.
Néha egy, egy kerékpáros tűnik fel a parton hódolva a reggeli friss levegőnek és a kerekezésnek. Lassan benépesül a kutya futtató is, a kutyák is érzik az ősz közélettét, játszana, rohangálnak, fetrengenek a földön, míg gazdáik a nedves fűben sétálva nagyokat szippantanak a már hűvösödő levegőből.
Mire a nap teljes pompájában az égen tündököl, a pára is eltűnik a víz fölött és látható válnak a horgászok, akik még sötétedésben kiültek a partra egy nagyobb fogás reményében.
Szolnok gólyája is láthatóvá válik, a horgászok mögött várja, hogy valakitől kapjon pár darab kis halat reggeli gyanánt, nem lustaságból teszi, de már hiányozna a pacásoknak, ha nem látnák álldogálni a magas fűben. Néha felröppen és tesz egy tisztelet kőrt a Zagyva parton is ,ott kisebb a víz és nagyobb esélye van elkapni az iszapból ki kandikáló brekiket.
A sétálók füleit kuttyogtatás hanga csapja meg, valaki harcsát szeretne fogni ebédre vagy vacsorára, ez a horgász módi lassan kimegy a divatból, eltűnnek a ladikosok és szegényebbek leszünk egy összetéveszthetetlen hanggal is.
Valaha a torkolatban halászháló feszült a vízre, a hatalmas hálót használta a gazdája egy nagyobb hal kiemelésére. Ám néha csak úgy meredezett az ég felé, ha a gazdája az öreg Tímár nem használta. Sok itt élő festő örökítette meg a vásznán, hírül víve a nagyvilágba ezt a halászati formát is.
Olyan emlékként maradt bennem, mint a Tisza minden napi változása, és a parton hajlongó lassan eltünedező fák és bokrok szépsége.
Most majd jön egy gyönyörű időszak, ami merőben másabb mindenféle tájétól, egy olyan szín kavalkád, amit sem leírni sem lefesteni nem tudok.
Lassan de biztosan beköszönt az ősz, ami egy másfajta szépséget hoz, amit ismét lehet csodálni és elraktározni az ember lelkének egy kis zugában, hogy ha valami szomorú dolog történik vele, akkor ezeket az emlékképeket elővéve vidám és örömteli napokat éljen meg.