Kis türelmet...
- Kedves utasaink! Üdvözöljük önöket a Szabolcs Volán Zrt. ötös számú autóbuszjáratán, kellemes utazást kívánunk! A Szalag utca következik.
- Elnézést, kisdrágám, szabad ez a hely?
- Hogyne, tessék.
- Elképesztő mennyien vannak! Nem is emlékszem, mikor volt így tele utoljára a busz. Már a végállomásnál is majdnem tele minden hely! Alig jutottam ide, nem szeretek ezekre a magas ülésekre ülni, tudod. Meg a menetiránynak háttal se. Azt egye meg a fene, aki kitalálta azt! Te nem érzed magad rosszul, ha úgy ülsz? Nem? Igazán? Hát ez valami fiatalos dolog lehet, azt hiszem. Persze az időseknek sok dolog nem mindegy. A busz hátulsó felében sem szeretek ülni. Valahogy nem érzem magam biztonságban. Biztos azért, mert a múltkor Pirike mesélte, hogy buszozott, és nekiment egy autó. Mármint a busznak. Hát képzeld el! Nem látta a sofőr, hogy piros a lámpa, és kanyarodott, persze a busz hátulja bánta. Nameg az autó orra. Hogy az milyen totálkár lett! Csak Pirike mesélte, de el tudom képzelni. Biztos valami telefonozós ugribugri volt. Tudod, így nevezem azokat, akik ülnek az autóban, telefonoznak, nem figyelnek, aztán persze ha baleset van, nekik áll fentebb. Borzalmas az ilyen, én mondom. Hát, ha valaki hibázott, legyen olyan tisztességes, lássa be. Én belátnám, persze nem tudok vezetni. A fiam, a Lali, az tud. Mondom is neki mindig, mennyire csodálom. Kiigazodni ott a rengeteg kapcsoló közt, azt se tudnám, mihez kapjak! Bonyolult dolog lehet, nem csoda, hogy csak a fiatalok élnek-halnak érte. Tudod, itt lakok az egyik házban, itt a Jelvény utcán, de se a Piri, se a Mari, se az Erzsi, se a Lia nem tud vezetni. Régen ez nem volt valami nagy divat.
- Szalag utca.
- Istenem, mennyien szállnak fel megint! Hiába, csúcsidő van. Én is szívesebben utaznék máskor, csak ilyenkor kell menni a piacra, mert az ember ugye mindig a legfrissebb dolgokat akarja megvenni. Persze, előtte még Erzsikéhez megyek, hiszen az ötös nem megy a piac felé, csak a tizenhetes.
- A Család utca száznyolc következik.
- Olyan furcsa ez nekem. Méghogy utcaszámok. Hát honnan tudja szerencsétlen ember, melyik szám hol van? Nem jó ez, még szerintem a turistákat is teljesen összezavarja. Bár ugyan hány turista vetődhet ide Örökösföldre! Nincs itt semmi, csak panelházak. Ide nem érdemes jönni, itt csak lakni jó. Igaz, azt nagyon. Minden a közelben van, alig kell gyalogolnom, ha a boltba megyek! Sokat jelent ez ám az én koromban. Szóval, szerintem hülyeség, hogy a megállót is házszámokról nevezik el. Van itt elég mellékutca, nem? Sokkal ésszerűbb lenne az azok nevét használni. Hát mindegy, ebbe halandó ember nem szólhat bele, én mondom. Hogy kik döntik el ezeket a dolgokat! Tessék, márciustól megint ritkították az ötöst. Van, hogy már húsz percenként jár tizenöt helyett. A nénikék meg gyalogoljanak mi? Vagy ácsorogjanak a megállóban! Amilyen fiatalok vannak... betelepednek a padokra, és fütyülnek rá, kinek lenne rá szüksége. Jaj, drágám, ne haragudj, ne vedd magadra. Természetesen nem rólad beszéltem.
- Család utca száznyolc.
- Nem ezekről a huligánokról, biztos tudod! Járkálnak feketében, mintha a temetőbe mennének, és a fülükben-orrukban mindenféle kacat! Néha félek tőlük. Félelmetesen néznek ki, nem?
- A Család utca ötvenkettő következik.
- Hát én már nem mondok semmit ezekre a számozásokra. De egyszer az egyik buszsofőr meg fogja hallgatni a véleményemet, annyit mondhatok! Nem mintha kíváncsi lenne rá. Szóval, ezek a fiatalok. És amilyen zenét hallgatnak! A múltkor egy ilyen mellett ültem a buszon, hát véletlenül meghallottam. Esküszöm, Erzsi mosógépe adott ki ilyen hangot, amikor meghibásodott. És alatta az a borzalmas üvöltés! Semmi értelme. Hát kérdem én, miért nem lehet szép zenéket hallgatni? Bezzeg az én időmben! Tudod, falun nőttem fel. Nálunk aztán nem volt rádió! Az ilyen telefonokról meg empé-izékről meg még nem is álmodtunk. Nálunk katonazenekar volt, úgy bizony! Minden héten jöttek szombaton, szólt a trombita, verték a dobot, na az, az bizony zene volt! Nem ilyen sátánista zaj... Múltkor vettem észre, már valamelyik unokám is rákapott. Nade meghallgatta ám a véleményemet! Mondtam is Pirinek, hát mi lesz a fiatalokból. Nekünk még jó, minket eltartanak a gyerekeink. Na de velük mi lesz? Őket ki tartja majd el öregségükre? Ezek a fiatalok? Hírből sem ismerik a munkát. Biztos vagyok benne, csak húsz percre állítanám a kapa mellé, már kidőlne! Bezzeg az én időmben!
- Család utca ötvenkettő.
- Elképesztő mennyien szállnak fel, már alig férünk, pedig meg sok megálló van. Meddig is utazol drágám? A végállomásig? Képzeld én is, na akkor beszélgethetünk nyugodtan.
- Az egészségügyi szakközépiskola következik.
- Na, arra kíváncsi vagyok, ott hányan szállnak fel. Arra már nincsenek is házak, csak a diákok. Meg most valami gimnázium, valami Zay Anna Gimnázium. Ki tudja ezt már követni! Hát én ugyan nem, de nem is akarom. Várjál drágám, hadd fogódzkodjak, jön a körforgalom, nagyon nem szeretem. Persze azt mondják, biztonságosabb. Hát én nem tudom, mondtam már, nem vezetek autót, ők értenek hozzá. Biztos van valami értelme. A Lali is olyan nehezen szerezte meg ezt a jogosítványt, vagy hogy hívják. Mindenféle tesztre kellett elmenni, mondhatom, nekem nagyon bosszantó lett volna! De őt nem zavarta. Ha mondtam is, csak nevetett, mondta, hogy "Anya, te aggódj, hidd el, hasznos lesz az!" Hát én elhittem, és meg kell mondjam, igaza is lett. Már elvitt párszor magával, ahogy mondtam, rém bonyolult. Te tudsz vezetni, drágám? Igen? Hát, nem is vagyok meglepve, ez manapság nagyon fiatalos dolog, ha érted. Sok fiatal csinálja ezt a jogosítványt, hát jól teszik, legalább tanulnak valamit! Rájuk fér, én mondom. Na tessék, mondom meg sem állunk, itt csak diákok szoktak lenni, de azok a hatosra várnak, mennek a vasúthoz!
- A Nagyvárad utca következik.
- Jaj, milyen régen voltam Nagyváradon! Még javában a szocializmus volt. Tudod mi az, ugyi? Jaj, hát persze, hogy tudod, mit is beszélek. Manapság már olyan tájékozottak az emberek! Mindent csak előkutatnak azon az interneten, vagy min. Hát az is nagyon bonyolult dolog, szinte már felfoghatatlan. Csodálom ám az unokáimat, milyen ügyesen kiigazodnak benne! Ha három életet kapnék rá, se tudnám megtanulni. Hiába, régen máshogy mentek a dolgok. Mondtam már, hogy falun nőttem fel? Igen? És tudod hol? Persze, honnan tudnád, hát Lónyán! Ott aztán volt élet, uramisten! Na meg a Tisza, hát attól állandóan félni kellett. Emlékszem még ám, amikor átrobbantották a gátat! Igaz, akkor már itt voltam, Nyíregyházám, de hát tudod, a szülőfalu, az szülőfalu maradt, el is sírtam magam, oda a sok ház. Azt mondják meg kellett tenni, mert Bereg elmaradt terület volt, inkább azt vigye a víz. Mondhatom, nagyon furcsa logika. De hát ez történt, biztos tudták, mit csinálnak. Mentem is ám a templomba imádkozni azonnal! Mondom ám, jaj, szegény Lónya, jaj szegény édesanyám, látnád, mi lett a faluddal!
- Nagyvárad utca.
- A templomból jut eszembe, hiszel Istenben? Jaj, mit is beszélek, ne válaszolj, tudom ám, ezt nem illik megkérdezni. Manapság már ez is olyan magánügy lett. A fiatalok sem szeretnek válaszolni, azt vettem észre.
- A kórház következik.
- Bizony, de kevesen járnak templomba! Bezzeg az én időmben, Lónyán! Még a padok mögött is álltak a fohászkodók! Most meg alig töltik meg a templomot, még itt, Nyíregyházán is. Pedig milyen nagy város ez! Hetedik, azt mondják. Hát a többi milyen lehet! Na meg Budapest, te jó ég! Szinte el sem lehet képzelni. Nem is vágyom én oda egyáltalán. Az a hatalmas város, hát ki sem igazodnék benne, szavamra. Félnék én úgy a metrón, de úgy ám! Nem is tudom, hogy mernek rajta utazni. Még az én korúmak is, hát csak bámulok. Én biztos nem bírnám, ámbár ők hozzászokhattak. Pedig a múltkor is hallottam, beszakadt a teteje az egyik állomásnak. Hát, Jézus, mik történhetnek manapság! Biztos kispórolták a pénzt, csak ez lehetett, én mondom. Manapság már minden ilyesmi megtörténhet. Ráadásul amilyen házakat építenek! Mondtam én Pirinek, emlékszem jól, mondtam: hát Pirikém még ablaktámasztónak sem fogadnám el, olyan alakúak. Tele betonnal, meg üveggel, meg acéllal! Nem az én stílusomnak valók, mondhatom. Én a szép régi házakat, kastélyokat szeretem. Azokban aztán volt hely!
- Kórház.
- Kórház, ni, nem is hallottam, mikor az előbb mondta! Jaj, mennyit voltam itt is! A szívem, tudod, már nem működik olyan jól. De még meg is dicsért a főorvos úr, milyen jól tartom magam. Képzeld el, hetvenöt évesen! Igazán büszke vagyok, sokan ilyenkor már csak a pap után sírnak, én meg megyek ki a kórházba, látogatom Erzsikét. Szegénykém megint a lábával van benn. A visszerek, mindig csak ezek a visszerek! Hát borzalmas, én mondom. Hogy öregkorára hogy meggyűlik a baja az embernek mindennel! Pedig a Jóisten inkább szép életet hagyna a végére, ha már vége van egyszer. Mondtam is Erzsinek, ne aggódjon, a Jóistennek még van vele dolga, biztos vagyok. És csak most zárja az ajtókat, hát sokan is szálltak fel, alig fér a busz. Hogy ilyenkor nem lehet csuklósat indítani!
- Az Inczédy sor következik.
- Pedig mennyien felférnek a csuklós buszra! Csak bámulom, mikor a nyolcassal megyek. Vagy a nyolc-ással. Sok azon is a diák, persze, a főiskolára mennek. Helyes, manapság már tovább kell tanulni, máshogy nem boldogul az ember. Bezzeg az én időmben. Küldtek is ám a szüleim mérnöknek! Dehogy küldtek, marasztaltak otthon, hát kell valaki a földekre, ha már ők nem bírják. Mondtam is édesanyámnak, hogy nem úgy van az, édesanyám, nekem világot kell látnom, fiatal létemre. Tessék engem elengedni. Elengedett, de hát fájt a szíve, tudom én. De végül a Pista még az Irén otthon maradt vele. Jaj, drágám, hadd fogódzkodjak, megint csak kanyarodik ez a busz. Hogy kanyarog az útja, mindig figyelem. Hogy tele van ez az utca is! Persze, a körút. Mindenki siet munkába, mindenhova. Jaj, de örülök, hogy nekem nem kell! Tudod, tanítónő voltam, általános iskolában. De akkor még mások voltak a gyerekek, akkor még tanultak tiszteletet. Amiket manapság hallani... hogy a diák megveri a tanárt! Hát Jézusom, Jóatyám, hogy fordulhat ilyen elő?
- Inczédy sor.
- Na, hál'istennek, szálnak le egypáran, persze maradunk elegen. Nade a munkánál jártam. Vissza nem mennék én dolgozni semmi pénzért! Főleg amilyen fizetést manapság kapnak a tanárok, botrányos! Semmire se elég.
- A Bujtos utca következik.
- Hogy ez a kormány mit csinál, én nem tudom. Az én időmben más volt, hát úgy szidják az a szocializmust, nem is értem, miért. Volt fedél a fejünk fölött, kenyér az asztalunkon, jó volt az. Valahogy közelebb voltak egymáshoz az emberek, mindig lehetett jót beszélgetni az emberekkel. Persze, azt még ma is lehet. Nade a kormány! Hogy mit csinál, hát egyszer, ha találkoznék ezzel az Orbán Viktorral, nyúlnék is a seprőnyélért. Megmutatnám én neki, hogy kell kormányozni! Méghogy a nyugdíjasok! Hát azokra lehet kenni mindent, ahelyett, hogy bevallanák, hogy lopják a pénzt! Hát senki sem tartja be a parancsolatokat, az biztos. Mondom én, milyen hívő lehet ez az Orbán Viktor, ugyan, mit szokott meggyónni. De hallani sem akarom, mert akkor még idegesebb lennék. Nézzenek oda, piros a lámpa. Hát miért nem lehet normálisan beállítani. Itt kínlódik a busz, állandóan pirosat kap. Nem lehet a buszokhoz állítani a lámpát? Várjanak csak az autósok, ők ráérnek! Mindenhova hamarabb érnek. Meg is kértem volna a Lalit, hogy vigyen el, de hát, mit van mit tenni, ő is dolgozik. Pedig kérdeztem is, jösztök-é felém manapság, hát elvihetnétek Erzsikéhez. Akart ő bizony, na de a munka. Autószerelő, szerencsére sikeres. Na, végre csak elindultunk. Jaj, bezzeg mikor még villamos volt Nyíregyházán, az voltak csak a szép napok! Nyáron a nyitott kocsik, ahogy mentek az erdőben! Nagyon hangulatos volt, hogy mondják ezt a fiatalok, fijlinkes, vagy mi. Nem is szoktam érteni, miket beszélnek, hát jaj de fura szavakat mondanak! Biztos az angolból veszik. Hát nem tudom én, milyen ez az angol, de hangzásra nagyon fura, az biztos! Tudod, nekünk még oroszt kellett tanulni, gyűlölte ám az egész osztály, mindenki, lásd, én sem emlékszek semmire. Ja nye gavarju pá ruszki, hát ez minden, nagy tudomány, mondhatom. Persze a tanítás, hát kit érdekel, hogy Szása elmegy a szövetkezetbe, hogy felajánlja a traktorját? Meg hallgattuk azokat a borzalmas tárgyalásokat, oroszul! Hát senki nem értett belőle semmit. Biztos, hogy a ma fiataloknak nem állna rá a szája. A csúnya beszédre, arra igen! Amiket hallok, hát pirulnék elismételni, mondhatom! És milyen hangosan! A buszon! Hogy mit képzelnek magukról, hát istállóban, vagy kocsmában vannak! Kihalt a jó modor, én mondom. Bezzeg az én időmben! Mi még tudtuk tisztelni az időseket!
- Bujtos utca.
- Na, itt szállnak le sokan, hál'istennek, de még mennyien! Persze, itt a belváros, a közelben, mindenki oda megy. Emlékszel, régen még nem is volt ez az utca, a Kossuth tér felé jártak a buszok, a Dózsa György úton.
- A Kodály Zoltán Általános Iskola következik.
- Kényelmesebb volt, az biztos, de nagyon zajos a főtér, az is igaz. Hogy a templomban is hallatszott a dudaszó, hát mit szólt hozzá a Jóisten, hogy közbetülkölnek a pap beszédébe? Most már szép, ott a sétálóutca, meg az a Korzó is, az a két nagy betonkocka. Párszor voltam ott, hát tényleg nagyon modern! Érzi a mozgólépcső, hogy mikor kell elindulni! Szép kis találmány, igazán. Hogyan drágám? Már szállsz is le? Hiszen azt mondtad, a végállomásig utazol. Ja, találkozol a barátnőddel. Na, szép, ilyen korban már illik udvarolni a kisasszonykáknak. Csak óvatosan ám, milyen híreket hallani, te jó ég! Keresztet vetek, valahányat hallok. Szervusz, igen, jó volt veled beszélgetni!
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!