Erdőben jársz. Látsz: csak fát.

Virágok hordozzák a múlt illatát.

Patak. Keskeny híd, bokor, csenevész - 

Ide csak érzés kell, csak test, nem tudat, nem ész.

Csak érezd. A moha süpped, illata nehéz.

Tétován hajló ágak zöld levele néz.

Égretörő fák, magasak, mint torony.

Elhagyott tisztás, őspagony.

Dús lombok koronája hajol föléd,

érzed, áttöretlen, mindentől megvéd.

Neszek. Állatok. Visszhangzó madárdal,

bánatos, gyászol, kit szeret, hát vele hal.

Bánat és öröm, élet-halál.

Őstölgyek vaskos, görcsös törzse áll.

Egy forrás, patakzó, rohan a kövek közt,

gyémánteszerű kavicsokat, korhadt ágat füröszt.

Csend van, és mégse. Kék az ég.

Vadrózsák virága vörös tűzben ég.

Párás, mint takaró, nehezül rád a lég,

s bár nem tudod, érzed: itt egy élet se elég.