A régi karácsonyfadísz

Sűrű, nagy pelyhekben hullt a hó. Olyan sűrűn, mintha függönyön keresztül látnánk a kinti világot. Már reggel óta havazott, mintha meg sem akarna állni, pedig késő délutánra járt. Ellapátolták reggel, délben és már újból majdnem térdig ért. Ej, ha ennek a hónak hidege lesz! Jósolgatta édesapám, de be sem fejezte, mi már tudtuk mit akar mondani. Bizony, farkasordító hideg lesz. Tudtuk mi ezt jól. Nem volt ismeretlen nekünk, akik a hegyek között a kemény teleket már sokszor átéltük.

A beteljesült jóslat

Rettenetesen nehéz idők jártak akkoriban, amikor ez történt. Apa mesélte, aki még nagyon kicsi volt, de elég nagy ahhoz, hogy eszébe tartsa, és még öreg korában is, mint tragikomikus esetet elmesélje.

Az én drága, székely nagyapámat elvitte örökre az első világháború. Szerbiában halt meg, itthon hagyva 5 apró, kis gyereket. Hadiárváknak nyilvánították őket, de semmi segélyt nem kaptak. Pedig nagyapám hősi halált halt a fronton

CSINGILINGI

Hogy tévedésbe ne essen a kedves olvasó, hadd mondjam el, hogy a “csingilingi “szó, itt, ebben a kis történetben nem jelent sem kínai szót, sem játékos szócskát, ha netalán erre gondolnának. Egy nevet jelent, és pedig egy cigány ember nevét. Csingilingi, egy nagyon jóképű, fiatal cigány legény volt, amikor ezt a nevet kapta.

János volt amúgy, az ő becsületes neve. Igen népes család voltak, Csingilingiék. Sok purdé és nagy cigány rokonság. De Csingilingi valahogy kivált közülük.