CSINGILINGI

Hogy tévedésbe ne essen a kedves olvasó, hadd mondjam el, hogy a “csingilingi “szó, itt, ebben a kis történetben nem jelent sem kínai szót, sem játékos szócskát, ha netalán erre gondolnának. Egy nevet jelent, és pedig egy cigány ember nevét. Csingilingi, egy nagyon jóképű, fiatal cigány legény volt, amikor ezt a nevet kapta.

János volt amúgy, az ő becsületes neve. Igen népes család voltak, Csingilingiék. Sok purdé és nagy cigány rokonság. De Csingilingi valahogy kivált közülük. Mindig mosolygós arcával, fekete gyémántragyogású szemeivel, göndör hajával magára vonta mindenki figyelmét. Jóindulatú, szolgálat kész legényke volt, aki kész volt bármi segítségre, ha megkérték. Szerették is őt az utcánkban az emberek. Akkortájt, az 5o es években még eredetibben élt a cigánykultúra. Mondom ezt, mivel jól ismertük őket, nem messze éltek tőlünk. Ha koberes szekereikben a sok purdéval, a sok lármás, színes szoknyás, hajukban pántlikás cigányasszonnyal elindultak, olyan lármát csaptak, hogy hangos volt az utcánk. Ráadásul még szekereik oldalán rengeteg apró kis csilingelő harangocska jelezte, hogy érkeznek hazafelé. Egy alkalommal maga János mondta így: érkeznek Csingilingiék. Így ragadt rá ez a név. Szerencsére ez a felvonulás ritkán történt meg, mivel inkább vásárok alkalmával jöttek le csak a “birodalmukból”, ami messze kint volt a falutól, az erdő alatt. Volt nekik egy nagy házuk, és kóbereik, meg egy csomó kutyájuk. Itt élték az életüket. Házasodtak, kereszteltek, temettek, mulattak. Most is eszemben van egy temetésükkel kapcsolatos emlékem. Nagyobb mulatságot csináltak, mint egy lagzi alkalmával. A halottjukat sírba tették, és mielőtt elhantolták volna körbe táncolták a sírt, énekelve, koccintgatva örültek, hogy milyen jó, az eltávozott megszabadult a földi nyomorúságtól. Én szeretettel gondolok most is rájuk. Beletartoznak az emlékeimbe. Dolgos, tisztelettudó cigány emberek voltak. A férfiak a város tisztán tartásával, seprésével foglalkoztak. Nagy ágseprűikkel, csoportosan végezték munkájukat. A kövér cigány asszonyokban pedig annyi jóság lakozott, hogy még most is melengetik szívemet az emlékek. Édesanyám tanítását követve, jómagam is mindegyiknek illedelmesen köszöntem.

Mindezt, hogy elmeséltem, egy igen szomorú esemény váltotta ki belőlem. Történt, hogy egy késő őszi napon, amikor már nagyon közel járt a tél, a nagy piacra igyekeztem a városomban, ahol élek. Dermesztően hideg szél fújt, amolyan csontod velejéig ható. Mindenki sietett, szinte szaladt a hideg elől. Nagyvásár volt. Máskor ilyen vásár alkalmával koldusok állítanak meg, alamizsnáért könyörögve. Azon a napon a nagy hideg miatt nem láttam egyet sem. …azaz mégis az egyik utca sarkán, a puszta, fagyott földön, lecsonkolt lábú, öreg cigány ember ült. Rongyaiba burkolózva ült ott. Reszkető, kékre fagyott kezét felém nyújtotta. Még jobban megdermedtem a látványtól. Szent Isten! Emberek! Hogy lehet egy élő embert így elnézni a csupasz földön! Hívtam, hogy jöjjön velem, menjünk be egy üzletbe, vagy valahova, mert itt múlik ki a világból. Jött is volna, de nem tudott felállni. Fél lábbal ez sehogy sem ment. Hátulról átkaroltam, hogy segíthessem. Sehogy sem sikerült. Emberek haladtak el mellettünk. Látták kínlódásunkat. Közönyösen siettek el. Néztem kit hívhatnék segítségül, hogy melegebb helyre kerülhessen ez a szerencsétlen pára. Ránk néztek az elhaladók, elkapták szemüket és siettek tova. Hiába. itt már nem a hideg dermesztette emberekről volt szó! Lelkükben dermedt, megfagyott szívek voltak! Ahogy tehetetlenségében visszazökkent a földre, arcába néztem! Csontra soványodott, borostás, hidegtől megkékült arc! De a szemek! Azokat rögtön megismertem, ahogy egymásra néztünk. Csingilingi! Édes Istenem! Ő is megismert, emlékezett rám. - Maga az a göndör hajú, kicsi leányka az utcából? Erőm megsokszorozódott! Felemeltem. Lábra állt és bevánszorogtunk a közeli üzletbe. Elmondta röviden élete sorát. Társa meghalt, gyermekei szétszéledtek a nagyvilágba. Egy ismerőse hozta el ide ebbe a városba, koldulni.

Csingilingi élete azóta megváltozott. Hála Istennek, és a jó akaratú embereknek! Szeretet otthonba került, ahol most melegben van és rendesen táplálkozik. Néha meglátogatom, és apróságokat viszek neki. Ilyenkor a cigány szív és a magyar szív is nagyon boldog!

Szászrégen,2012 jan.17