Megsárgult,kopott kis kartondoboz került a kezembenvalamelyik nap.Már nem is tudom hányadszor szándékoztam tűzbe dobni. Ugy szoktam én,ha valamit csak az én emlékeimnek akarok megtartani.Elégetem.Igy nem kallódik el Isten tudja hová,nem kerül szemétbe,illetlen kezekbe sem,és igy méltóképpen fejezi be hivatását a tárgy,a vers,a levél vagy egyéb emléktárgy Nekem pedig megmarad a szivemben,lelkemben őrizve.Igy voltam ezzel a kis dobozzal is. Féltve őrzött ereklyeként vigyázta édesanyám egy életen át.Ezt a kis doboztsosem volt erőm megsemmisiteni.Kinyitottam fedelét ,hogy újból,isten tudja hányadikszor megnézzem ,amik oly értékesek,drágák voltak édes ,jó anyámnak.Legrégibb egy furcsa valami kis száraz gomolyag volt,amitaz én születésemtől fogva tartogatott,mondván,hogy az az én köldökzsinorom,amit ha megőrzöl szerencse kiséri éltedet.Ehhez sokmindent hozzáfűzhetnék most,egy nagyobbrészt leélt élet távlatából...de maradok mégiscsak azzal a tudattal,hogy volt valami igazság benne.Igen,életem során nagyon sokszor vett kegyeibe Fortuna istenasszony.Hogy a köldökzsinornak volt e köszönhetö ezt már nem merem állitani biztosan,de szerencse kisért mindig utamon. De ezek már más történetek.Az anyai szeretet közvetett meghyilvánulása,gyöngédsége, az első kis,fidres fodros rózsaszinűzsorzsetruha,az első kis pár zokni,az első főkötő,a selyem babateritő,egy sárga hullámos hajtincsegy életen át való megőrzéseEzek voltak a dobozban.Es még volt valami benne ....egy sárga öt bani.Ez volt akkoriban a legkisebb értékü pénzérme.E kis semmiségek most emlékként életben tartják a volt otthont, édesanyám alakját,arcát, dajkáló karjának biztonságát, szinte hallom vidám kacagását,felidézik a kedves altató dalt,a gőzőlgő vacsora illatát,a meghitt családi estéket. A sárga öt banit kezembe véve eszembe jut a hozzáfűződő –esemény-,amire nagyobbrészt csak a későbbi beszélgetésekből emlékszem.Már jól benne jártunk az őszben,a nap már bágyadtabban ,de még jó melegen sütött.Aranyló őszi csend ülte meg a házunk mellett levő zöldséges kertet.Az elsárgult kukoricaszálak lapijai zizegve sohajtoztak a legkisebb szellőnek is.Edesanyám szaporán gyüjtögette be a még ott maradt későn érő zöldségeket,mert nálunk a hegyek közt minden későbben ért be,mint az alföldön. Igen elvolt foglalva munkájával ,igy nem nagyon figyelt a mellette játszadozó,tébláboló kisleánykára,mármint énrám.Négy éves lehettem,kis mezitlábas,kócos göndörhaju leányka.Úgy történt,hogy egy sárga ötbanist találtam a földön..és mi jut eszibe a kis unatkozónak....jó volna egy kis cukorka...Még most is emlékszem a sokszines nagyon finom gömböcskékre,amit gyakran vett nekem édesamyám.Mondtam is én kitartóan a magamét,hogy megyek- cukojkáért –hogy nekem –cukojka- kell. Menj már menj, csak hagyjál,hogy dolgozzak – igy jó anyám.Eszébensem fordult meg,hogy bizony én holt komolyan vettem a dolgokat és el is indultam.Ki a kerti kapun,lefele az utcán,még egy másik utcán...és.hogy a cukorkás bolthoz juthassak átkellett volna jutnom jó pár vasuti sinen,ami bizony nagyon veszélyes volt a magamkoru kisleánykának.Már ott tartottam,hogy nekivágok a sineknek,amikor a Böske,az ismerős lány,aki ott lakott a közelben, látta.hogy én mire készülődöm,átlátott,megértette a helyzetet és szépen kézen fogva becsalogatott hozzájuk,hogy eltéritsen veszélyes szándékomtól.Az édes kiscicák el is feledtették a cukojka vágyamat,de közben jól eltelt az idő,mert Böske is elvolt valamivel nagyon foglalva.Edesanyám közben felfigyelt,hogy az Ő egyetlenje igen elhallgatott.Szólitgatta ,de semmi felelet.A vége halálos rémület lett szegénynek,merthogy én sehol sem voltam található.Össze is futott a közeli szomszédság.Kerestek mindenfele,de nincs a leányka...nincs.A föld nyelte el, úgy eltünt.Kerestek a temetőnél,mert oda is szoktam édesanyámmal sétátgatni,láncszerüen átfésülték a közeli erdőt,hogy nem e estem be valami szakadékba,eszükbe jutott a kút..hogy nem e estem bele.Bizony annak az alján egy nagy valamit éreztek..Jaj édes Istenem ..biztos bele esett a leányka.Kész őrült volt már jó anyám..indult is már,hogy felkösse magát.A tehetetlenség,a rémület megbénitotta szegényt egészen.Már imádkozni kezdtek a jó szomszédok is,hogy kerüljek már elő valahonnan.És egyszer csak nyilik a kapu..Böske kézenfogva hozza a kis kócost.Az elmondások szerint édesanyám felém rohant,két kezében fogott és felemelt amagasba,az égnek tartott, úgy mintha köszönte volna az Égnek,hogy vissza adott,aztán leengedett ,magához szoritott és véget nem érő zokogásba tört ki.Ezért őrizgette édesanyám a sárga öt banit.Most itt tartom a kezemben és nekem peregnek a könnyeim,mert érzem végtelen szeretetét még onnan a siron túlról is.Ugy határoztam még őrizni fogom a dobozt a benne levőkkel.Vissza tettem a szekrényben.Majd egyszer....
A felhasználói élmény fokozása érdekében már mi is használunk cookie-kat a Network.hu oldalon.
Az oldal használatával beleegyezel a cookie-k alkalmazásába. További információ: itt.
Kommentáld!