A régi karácsonyfadísz

Sűrű, nagy pelyhekben hullt a hó. Olyan sűrűn, mintha függönyön keresztül látnánk a kinti világot. Már reggel óta havazott, mintha meg sem akarna állni, pedig késő délutánra járt. Ellapátolták reggel, délben és már újból majdnem térdig ért. Ej, ha ennek a hónak hidege lesz! Jósolgatta édesapám, de be sem fejezte, mi már tudtuk mit akar mondani. Bizony, farkasordító hideg lesz. Tudtuk mi ezt jól. Nem volt ismeretlen nekünk, akik a hegyek között a kemény teleket már sokszor átéltük.

Így is lett. Olyan hideg csavarodott, hogy recsegtek a kerítések, csikorgott a hó a lábunk alatt, a villanydrótokról megfagyva hulltak alá szegény kis madárkák. Az éjszakában csak úgy sziporkázva ragyogtak a csillagok.Még ők is vacogtak a nagy hidegtől. A kéményekből egyenesen, kéken szállt fel a füst. A falu megdermedve lapult a hóval megrakott erdők között. Csend, nagy csend borult a havasokra. Tüzeltünk is éjjel nappal. Tűzi fánk bőven volt. Gondoskodott erről édesapám, idejében! Nem szenvedtünk hiányt. Meleg volt mindig a kis házunkban. Barátságos meleg. De így volt ez szép, ilyenkor decemberben, amikor a karácsony közeledett. Már egy hónappal az ünnep előtt megkezdtek János bátyámnál a betlehemi játékok betanulását. Volt is vidámság, jókedv!Pásztorok, szent József, Szűz Mária, Heródes, Jézuska a kápolnában, az angyalok. Mind szereplői a hagyományőrző, szép betlehemes játékoknak. Mintha csak most látnám és hallanám őket! Kopog a „huszár”, kezében kivont karddal, illedelmesen beköszön a gazda ajtaján, bekérezkedik es elmondja jövetelének célját: kérdezvén, befogadjak- e a kis Jézust? Ha igen, akkor folytatódik a ceremónia.Utána érkeznek a subás pásztorok, mindegyik nagy furkós bottal a kezében. Körbe táncolnak, mókáznak, utána a földre telepednek. Szent József kopog, és bevezeti Máriát. Két angyal pedig kápolnában hozza a kis Jézust. A többi, fehér ruhás, nagy szárnyú angyal énekli hangosan a Glóriát. Folyik a szereplés, mindenki szívében ott van az esemény varázsa. Jézus születésének ünnepe. Csodálatosan szép, megmagyarázhatatlan békesség, szeretet tölt el mindenkit. Utána szebbnél szebb karácsonyi énekek zengnek fel. Nagyon szép, ősi szokás. Mire eljött a karácsonyeste, mindenki tudta a maga szerepét. Először a templomban az éjféli misén, majd karácsony első napján, házakhoz járva mutattak be a betlehemes játékot.
December elején már füstre kerültek a disznók is. Csak úgy lógtak a füstölőben a sonkák, kolbászok, disznósajtok, szalonnák!
Kis házunk is ünnepi díszben várta a szent Karácsonyt. Hófehér falaival, frissen mosott szőnyegeivel, függönyeivel olyan meghittséget árasztott, hogy most is megtelik a szemem könnyel, ha csak rágondolok.Pedig nem volt benne sok gazdagság, csak régi bútorok, szekrény, kasztén, kanapé, kredenc, asztal, széles ágyak. Amik éppen a szükségesek voltak. Az asztal közepén petróleumlámpa világított. Gyenge fénye különös árnyakat rajzolt a falra. Sokszor késő éjszakáig kézimunkáztunk édesanyámmal, míg édesapám fáradhatatlanul olvasta a szebbnél szebb regényeket. Hallgattuk is nagy figyelemmel, és szinte észre sem vettük, hogy az óra éjfélre jár.
A frissen sült diós, mákos kalácsok és finom tészták elmaradhatatlanok voltak az ünnepen. Kemencében sütötte drága jó anyám. Azon a télen is derékig érő volt a hó. Nehéz volt a kemencéig jutni, de utat csinált, és nagy tűzzel kihevítette, hogy berakhassa a sok tepsit. Sültek is benne olyan szép kalácsok, hogy meg a szemeddel is megetted volna!Kellettek is ezek a sütemények, hisz mivel kínáltuk volna meg a sok „kántálót”? Ahogy beesteledett, már itt is, ott is hallatszott felzengeni a sok, szép karácsonyi ének az ajtókban. A „Mennyből az angyal”, a „Pásztorok, keljünk fel”, „Ne féljetek pásztorok”. Éjfél előtt a gyerekek jártak köszönteni, éjfél után a felnőttek indultak el rokonokhoz, barátokhoz. Nálunk nagy volt a rokonság. Szüleim testvérei minden évben jöttek köszönteni karácsony éjjelén. Kint az ajtóban megállva énekelték el a szebbnél szebb karácsonyi dalokat. Majd a havat leverve lábukról, bejöttek a házba. Ilyenkor koccintásokkal kívántak boldog ünnepeket. A hófehér abrosszal megterített asztalon már várta a vendégeket a finom töltött káposzta, kalács, az elmaradhatatlan hájas tészta meg még sok minden.
Ez a karácsony azonban csendesebben telt. Minden megvolt, mint máskor, csak halkabb volt mindenki a szokottnál. Az ágyban egy mellétől egészen a lába hegyéig begipszelt kisleány feküdt, mozdulatlanságra ítélve. Nehéz, súlyos műtéteken esett át. Mindkét lábát operálni kellett. Mindenki örömére, karácsonyra hazakerült a kórházból. De a gipsz sok hétig még fekvőágya maradt, mert hosszú volt a gyógyulás. Ez a kislány jómagam voltam. Azon a karácsony estén édesapám gyönyörű karácsonyfát hozott be, díszíteni. Tömött, sűrű ágú fa volt. Vele jött a havasok friss illata. Megtelt a ház a hó és a fenyő illatával. Mivel nem tudtam felkelni, ágyamhoz közel állította fel, és adta kezembe a díszeket, hogy a közeli ágakra tehessem. Egy egész doboz új karácsonyfadíszt vásárolt édesanyám, hogy örömet szerezzen nekem. Gyönyörűek voltak. Egy par darab különösen szép volt. Élénk, ciklámen színnel világítottak a fenyőágak közül. Hosszú éveken át vigyáztam rájuk. Minden karácsonykor nagy, nagy szeretettel fogtam kezembe. Ezek a gömbök tanúi voltak egy régi karácsonynak, egy fájdalmasan szép karácsonynak, amikor még éltek a szüleim. Éltek és féltő szeretettel gondoskodtak rólam, azokban az igen nehéz napokban. A díszek ma is megvannak, csak színük kopott meg. Nem csillognak már olyan fényesen, de amikor a fára kerülnek nekem ők a legszebbek. Beragyogjak a lelkem, és visszahoznak egy régi - régi karácsonyt. Hangokat hallok olyankor, valahonnan nagyon, nagyon messziről, édesapám hangja szól hozzám végtelenből:

- Boldog karácsonyt, drága kislányom! –