Kis türelmet...
Néhány napja a szerelőt vártam.
Időben érkezett. Amikor kiszállt és elindult felém, már tudtam, ő is SAURUS.
Határozott mozdulatai, nem túl makulátlan munkaruhája és barátságos kézfogása,
csak megerősítette feltételezésemet. Határozottan, gyorsan, pontosan végezte a
dolgát, sajátos, leginkább a SAURUS-okra jellemző logika alapján. Nem
beszélgettünk sokat, mégis pontosan értettem minden mozdulatát rezdülését,
tudtam mit miért tesz.
De kik is a SAURUSOK? Eltűnőben lévő szakma képviselői. Műszerészek akik
képesek eligazodni az elektronika útvesztőiben. Olykor csodákra képesek. Lelket
lehelnek egy javíthatatlannak tűnő berendezésbe, amely ismét működni kezd. Nem
ismernek lehetetlent, ritkán adják fel. Kár, hogy eljárt fölöttük az idő, ma
már többnyire olyan berendezéseket gyártanak, amit nem kell javítani, ki kell
dobni és újat venni helyette. Üdítő volt a találkozás, gyorsan elment az idő.
Amikor készen lett, megkérdeztem: Mester van egy elcseszett világ, mond lehet
vele valamit kezdeni?
Persze mondta, javítható, egyáltalán nem reménytelen. Néhány dolgot
változtatunk rajta és jobb lesz mint újkorában!
Megszorította a kezemet, mosolygott és elindult folytatni a
dolgát.
Én pedig remélem, hogy azt is jól meg fogja javítani!
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó cikkek:
ÉVA
EURÓPA
VÁLASZTÁS
DÖBBENETES