Kis türelmet...
Uram, olyan vagyok, mint a repülni tanuló
kismadár. Szárnyaim még gyengék, hogy a levegőben tartsanak, a hitem,
hogy lesznek erősebbek, még kevés. Nézek ki a fészekből, tapogatom
testemen az elmúlt zuhanások nyomait, irigykedek azokra a testvéreimre,
akiknek már jól megy, és sajnálom azokat, akiknek még annyira sem, mint
nekem. És közben azon gondolkodom, hogy talán lehet élni repülés nélkül
is.
Uram, a madarak megtanulnak repülni. Te azért adtál
szárnyakat nekik, mert a levegőben akarod látni őket, szabadon és
tisztán, sártól és portól mentesen. Nekem is azért adtál észt, erőt és
szívet, hogy okosan és jól éljek, s ne vesztegessem el kincseimet
haszontalan és veszendő holmikra. Ha végignézek az életemen, látom azt,
hogy sokszor nem eszerint cselekedtem. A sok bukásomból annyit legalább
megérthetek, hogy türelmes tanár vagy, és nem hagyod el a gyenge szárnyú
madárfiókákat sem.
Uram, Te megígérted, hogy megtanítasz
repülni, s ha jelenlegi állapotom nem is ad biztatást nekem arra nézve,
hogy tényleg így lesz, én hinni akarok szavaidnak. Hiszen Te többet
látsz, mint én, tisztában vagy a jövendővel is, s nemcsak a múlttal.
Neked több az erőd, mint nekem, s ahol esetlen szárnycsapásaim nem
képesek levegôben tartani földi súlyoktól nehéz testemet, te megemelsz
kezeiddel, és könnyítesz terhemen. Ó, bárcsak mindig arra néznék, hogy
Te milyen vagy, s nem arra, hogy én és testvéreim milyenek nem vagyunk!
Olyan vagyok, mint a repülni tanuló kismadár. Hittem szavadnak, és a
fészek szélére álltam, s állok még ezerszer, ha ezerszer elbukok. Taníts
repülni, Uram! Ámen."
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!