(Igaz történeten alapul)

Ani nagydarab, nem túl vonzó lány volt.

Voltaképpen kövér volt.

Az ifjúsági csoport tagjaként részt vett a legtöbb ifjúsági rendezvényen és bibliaórán. Egy este az ifjúsági vezető egy olyan szituációs játékkal vezette be az alkalmat, ami a „Mentőcsónak" címet viselte.

A jelenlévő tucatnyi középiskolásnak azt az utasítást adta ki, hogy székeiket úgy rendezzék el, mintha egy mentőcsónak ülései lennének, majd azt mondta: „Ti tizenketten egy hajótörés egyedüli túlélői vagytok. Sikerült eljutnotok eddig a mentőcsónakig, és beültök. Amikor már a csónakban vagytok, rémülten veszitek észre, hogy az élelem-tartalék csak tizenegy ember számára elegendő, és a csónak is csak tizenegy személyt bír el. Tizenkét embernél felborul a csónak, és így mindnyájan megfulladtok. El kell döntenetek, hogy mit tesztek."

A csoport tagjai egy pillanatig tanácstalanul néztek egymásra, majd élénk vita kezdődött. Arra a döntésre jutottak, hogy a többség érdekében egyiküket fel kell áldozni. De ki legyen az?

Ahogy erről kezdtek tanakodni, egymás után ejtették azokat, akik feltehetően hasznára lehettek a túlélőknek. A legerősebb, sportos alkatú fiúkat semmiképp sem áldozhatták fel - szükség volt az erejükre az evezésnél. Az viszont csak természetes, hogy a fiúk egyik csinos lányt sem hagyhatták, hogy a cápák martalékává váljon. Szép lassan mindenkit megemlítettek, és ejtettek, mint lehetséges áldozatot - Ani kivételével. Némelyik túl okos volt, túl tehetséges vagy túl népszerű.

Végül Ani, aki talán nem volt vonzó, de buta sem, kibökte: „Majd én kiugrom."

-     Nem, nem! - tiltakozott a csoport. Amikor azonban meg kellett indokolni, hogy miért ne ugorjon, nem jutott eszükbe semmi értelmes - így aztán elhallgattak.

Amikor a játék ideje lejárt, a csoport tagjai bejelentették, hogy nem tudták eldönteni, mit tegyenek. Az ifjúsági vezető a mentőcsónak példáját felhasználva tanítást adott a gyerekeknek. Ani azonban már megtanulta a maga leckéjét.

Másnap Ani kiugrott. Az ifjúsági csoportja megerősítette a saját magáról alkotott negatív véleményét. Valóban semmi értéke nincs.

„Barátai" az ifjúsági csoportban mélységesen megdöbbentek, és nagyon elszomorította őket a lány öngyilkossága. Végül is annyi minden volt, amiért élhetett volna. Csak nekik nem jutott eszükbe, mik voltak azok.

Mi ritkán nézünk a felszín alá, hogy meglássuk valakiben azt, amit Krisztus lát. Ehelyett egyenlőségjelet teszünk az adott személy értéke és a kinézete, népszerűsége, vagyona vagy képességei közé. Ha ezek egyike sem nyilvánvaló, akkor semmi értéket nem látunk az illetőben.

„Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van" (1Sám 16,7b; 1Pt 3,3-4.)

A keresztyéneknek úgy kell egymásra tekinteniük, ahogy Isten látja őket - azaz, mint akikben egy belső érték rejlik azon túl, amit a világ lát. Isten minden embert saját képmására teremtett és szeret. Jézus mindnyájunkért meghalt - és Krisztusban mindannyian az Ő családja tagjai, testvérek vagyunk. Ezenfelül mindnyájunknak vannak ajándékai az Ő Szentlelkétől, hogy egyedi módon vegyük ki a részünket Isten országa munkájából. (Lásd 1Kor 12.)

Te mit mondtál volna Aninak?