Tájéloztatom a kedves olvasót, hogy a címről szóló irás Érsek Imre Kisbodak egykori ig.tanító lejegyzéseit tartalmazza.. Az írás közlésével emléket szeretnék állítani  a község volt tanítójának s emberének ,munkásságáról.

 .

Velem együtt öregednek a szekrény, s a tanítólakás butorai. Iróasztalom fáját szú percegteti. Szúrágta fiókjában sárgulnak azok az írott és nyomtatott papirlapok, amelyek valamikor szebb reményekkel kecsegtettek. Forgatom a sárguló lapokat. Emlékeim a múlt idők avarán járnak.. Az egyik ilyen sárguló lap sorai különösen megragadják figyelmemet. Az alulirottaknak mindenkor a legnagyobb tisztelőjük voltam. Lemásolom szóról - szóra a levél szövegét, mert szorosan belekapcsolódik jelen kis munkámba. Hiteles okmány ez arról,hogy a mi kikötő létesítési mozgalmunk mikor és hogyan kezdődött. Sárguló papírlap, halványuló betük. ! .....

217/1922. szám                                  Magyaróvár, 1922 május hó 20 - án.

Nagyméltóságú Kereskedelemügyi Miniszter Úr  !

Moson és Győr vármegyék 14 községének érdekeltsége a Duna főága és a Mosoni- Duna között fekvő u.n. Szigetköznek lakói azzal a kéréssel járulnak Egyesületünk útján Nagyméltóságod szine elé, hogy Kisbodak határában dunai gőzhajóállomás létesítése iránt megindított mozgalmunkat támogatni és ehhez őket hozzásegíteni kegyeskedjék. A Dunának magyar közigazgatás alatt levő szakaszán az ország határától kezdve, Gönyűig a jobb parton egyetlenegy hajóállomása sincs. Míg a cseh fennhatóság alatt levő bal parton Pozsonyon kívül, még két helyen kötnek ki a hajók. Óriási kár ez nemzetgazdasági szempontból, mert az olcsó viziút a kereskedelmi forgalmat egészen a cseh oldalra tereli.

Még érzékenyebben sújtja az a körülmény a helyi érdekeltséget,hogy látja ugyan a Dunán közlekedő hajókat, de használni nem tudja, mert 70 km szakaszon magyar parton nem kötnek ki. A helyzetet még szomorúbbá teszi az, hogy ezek a községek a vonatközlekedéstől is el vannak zárva, mert a legközelebbi vasút állomás Moson- Magyaróvár és Győrtől 25 km - re  van. Az odáig vezető út pedig rossz és több dunaágon vezet keresztül.  Ezek a községek így, bár az ország legfejlettebb mezőgazdasági kutúrájú  vidékhez közel feküsznek, örök elmaradásra vannak kárhoztatva, mert a fejlődés egyetlen lehetősége, a forgalomba való bekapcsolódás útja - noha elöttük fekszik, - de tőlük mégis el van zárva.

Az így elzárt vidék pedig rendkívül értékes területe lehetne a mezőgazdasági termelésnek, nagy nemzeti jövedelemnek forrásává válhatnék. Az éghajlat és a talaj, nagyarányú zöldség - és gyümölcstermelésre predesztinálja.. Foglakoznak is ezekkel az üzemágakkal, de fejlődésük e téren nehéz, mert a piactól el vannak zárva. Cukorrépa, - kender,- len termlésre szintén igen megfelelőek a viszonyok. Termesztették is a növényeket nagyban / csak lent kb. 800 k.holdon / de az értékesítés nehézségei, a rossz úton nagy távolságra való szállítás az üzemet annyira megdrágította, hogy abba kellett azt hagyni.

Sok ezer köbméter fát termelnek ki ezek a községek a dunamelléki erdőkből, amit azután óriási munka és időpazarlással tudnak csak apránként értékesíteni. Végül a házi ipar fellendítésének lehetősége is  megvolna, ha ennek termékeit valamilyen úton el lehetne szállítani.

Mindezeket a nehézségeket ismeri a helyi érdekeltség és már két évtized óta szorgalmazza a közlekedési viszonyok javítását, részben az u.n. szigetközi vasút megépítését, részben a hajóállomás felállítását. Vasút építésre gondolni a mai szomorú gazdasági viszonyok mellett nem lehet, így annál fontosabb a kikötő létesítése.. Nem új eszme az sem, maguk az érdekelt hajós társaságok is belátták szükségességét, mert a háború előtt - Kisbodakon - cukorrépa  berakó helyet létesítettek. Állomásra akkor, ha a helyi viszonyok megkivánták is, országos közérdekből nem volt olyan égető szükség, mert a bal parton levő Körtvélyes és Néma állomás magyar kézben voltak. Ma cseh fennhatóság alatt van a bal part és ezért a jobb parton létesítendő új hajóállomás nemcsak a helyi érdekeltség évtizedes vágyát elégítené ki, hanem, nemcsak ezek érdekeit, de sokkal fontosabbat, az ország érdekeit is szolgálná.

A part Kisbodakon kikötőhely létesítésre alkalmas, amit az is mutat, hogy ott volt a cukorrépa berakó hely is. Ami munkálatok még szükségesek, azok könnyen megteremthetők. Az oda vezető út, csaknem a Dunáig törvényhatóságú út, az utólsó néhány km-es szakasz pedig közmunkával volna kiépíthető, annál is inkább, merta kavicsbányákban nincs hiány, az a helyszínen kitermelhető. A kavics kitermeléssel együtt járna néhány kisebb - részben holtág kiszáradása, így területet lehetne nyerni, amely erdő, majd később szántóföldi művelésre  is használható lenne

Kegyelmes Urunk !  Ezekben voltunk bátrak Nagyméltóságod szives fgyelmét az érdekelt gazdaközösség.kérésére felhívni, annak alapos voltát bizonyító megokolását előterjeszteni és kérjük, hogy ezen fontos és életbevágó ügyet jóindulatulag felkarolni kegyeskedjék.

A Mosonmegyei Gazdasági Egyesület nevében : Németh Vince sk. elnök, Bánwárth Sándor sk. igazgató, Dr Bittera Miklós sk. titkár.

Néhai Németh Vince apát plébános országgyűlési képviselőnk és néhai Bánwárth Sándor akadémiai igazgató, Szigetköz népének  két nagy barátja, ma már csak emlékeimben élnek. Kegyelettel őrzöm írásaikat, amiket a hajóállomás létesítésének ügyében hozzám intéztek és ez ügyben tevékenységre buzdítottak. Az Ő szellemük irányítja az én akaratomat most is, valahányszor a szigetközi nép jólétének előmozdításán dolgozom. E két nagy tekintélyú férfiú erős akarását sajátítottam el, amely sokszor pótol tekintélyt, és hatalmat is.

A fenti kérvény alapján 1922 év augusztus havában a hivatalos vármegye megejtette a helyszini szemlét.

 Akkor még Moson megye önálló vármegye volt. Jelen voltrak : Dr. Réthy Ferenc főispán, Skultéty Miklós főszolgabíró, Polniczky Lipót vármegyei főjegyző, Dr. Koch Béla vm. főorvos, Bánwárth Sándor, Németh Vince, Dr. Bittera Miklós, továbbá az érdekelt községek jegyzői, tanítói és elöljárói, valamint a környékbeli uradalmak képviselői. Az értekezleten kimondták, hogy szükség van Szigetköznek hajóállomásra.  A hivatalos vármegye és a Gazdasági Egyesület magáévá tette az ügyet, s Németh Vincze képviselő is igéretet tett, hogy a hajó

állomás létesítése érdekében megteszi a szükséges lépéseket.

Mint az egyik érdekelt község tanítója én is jelen voltam az értekezleten. Őszintén örültem a hozott határozatnak, mert a létesítendő kikötőben szükebb hazám Szigetköz felvirágozásának legjelentékenyebb tényezőjét láttam. Mint a katonaviselt ember, ki néhány évvel ezelőtt még  a harctereket járta, még katonaszellemben gondolkoztam a polgári életben is. Ott, ha a hadvezetősége kiadta a parancsot, nem sokat gondolkodtunk már, hanem életre - halálra teljesítette ki - ki a  maga kötelességét. Azt hittem, így van ez a polgári életben is. Látva, hogy a hivatalos körök magukévá tették a kérdést, a hajóállomás ügyét befejezettnek vettem.  Képzeletem már odavarázsolta a kisbodaki partra a forgalmas kikötőt, honnan zöldséggel, gyümölccsel, gabonával, répával, fával megrakott nehéz uszályokat vontatnak ki a gőzösök s viszik Bécs és Buda felé Szigetköz bőséges termékeit. Meg is írtam a " Mosonvármegyé "-ben, hogy rövidesen elkészül a szigetközi kikötő. Vázoltam egyuttal röviden annak gazdasági jelentőségét is.

Ezzel az egyszerű ujságközleménnyel a kikötőlétesítés kérdésében - akarva, nem akarva - exponáltam magamat. Egyszerre két  ellentétes tábor ütköző pontjába kerültem. Akik semmi áron nem akartak kikötőt, - mert hát ilyenek is volta - minden neheztelésükkel, felém fordultak, mert bennem látták a hajóállomásért indított mozgalom  irányítóját. Akik pedig velem együtt türelmetlenül várták a dunai kikötőt, azzal vádoltak, hogy nem állok elég eréllyel és odaadással a jó ügy mellett. Persze egyíik félnek sem volt igaza. Én ugyanis szivvel, lélekkel híve voltam a kikötő létesítés eszméjének, de a mozgalmat mások, nálam tekintélyesebb állású, befolyásosabb eggyének irányították. Én megtettem mindent, ami csekélységemtől telt. Hogy a kikötő építés múlt, maradt, azt  teljesen kivülem eső okok idézték elő. Első és lesúlyosabb oka volt a késedelemnek a vármegyék egyesítése. Az egyesítéssel járó  gondok  és munkák egyenlőre elvonták a vármegye vezetőségének figyelmét a szigetközi kikötő építés tervétől. Azután elveszítettük a terv legfőbb irányítóját, Németh Vincze képviselőnket. Ő míg élt Dr. Neuberger Ferenc Képviselő társával együtt állandóan kisérleteztek. Hól a M.F.T.R.- nél, hól pedig a D.G.F. - nél a terv megvalósításán. De igéretnél és szép szónál tovább sohasem jutottak. Halála után a kisérletezés is szünetelt.

Maga a lakosság is felhagyott a hajóállomás sürgetésével. A hirtelen előnyösen megváltozott  gazdasági viszonyok közömbössé, elbizakodottabbá tették a népet, Mely egyenlőre szükségét sem érezte a dunai kikötőnek. Nem, mert minden termésre bőven akadt vevő. A kereskedők helybe jöttek az árukért. Mindent el lehetett akkor adni. Sok pénzt kapott akkor a termelő. Nem volt akkor kifogásolt portéka. A minőséget senki sem nézte. Tele volt a gazda zsebe pénzzel. A kereskedőnek is jó világa volt. A ma megvett áruért, másnap kétszer annyi pénzt kapott, mert a pénz értékének zuhanásúval arányosan emelkedett a termény ára. És ez így tartott a pengős világ beköszöntéig, némelyik vidéken még egy - két évvel tovább is, mert az 1926. - 27 - es évek bőtermő esztendők voltak, a gabonának, állatnak pedig ugyancsak magas ára volt. A pénzbőség ezidején könnyen megépíthette volna kikötőjét a szigetközi nép. Nem tette. Nem gondolta meg, hogy a természet ellenes jómód csak ideig óráig tarthat. Pedig úgy lett. Az 1928 évi nyári árvíz katasztrófa egyszerre véget vetett a jómódnak. Egész évi termésüknek 75 % - a  veszett el a két hónapig tartó árvíz piszkos hullámaiban, a sárban, és iszapban. Egyszerre kölcsönre szorultak. Jöttek más bajok is : aszály, kölcsönmegvonás, alacsony termés árak, magas kamatterhek. Szegény lett ismét a szigetközi nép, szegényebb mint bármikor volt. Árujára ismét megszünt a kereslet. Minőség termelést sohasem tanult. Ma pedig még a jó árura is alig akadt vevő. A szükség, a nyomor megértette vele, hogy a jövő boldogulását csakis a dunai kikötő hozhatja meg, honnét nagyforgalmú piacokra viheti áruját. A múlt tapasztalataiból tudta már azt is, hogy csak is a maga erejére számíthat. Elhatározta tehát, hogy megépíti a kikötőt, ha utólsó falat kenyerét kell is reá áldoznia.

De sorba veszem az eseményeket, hogy a kikötő létesítés hosszú küzdelmét közelebbről megismerhessük.

Németh Vince után Frühwirt Mátyás lett Szigetköz képviselője, aki választása előtt gyakran megidérte a szigetközi hajóállomást, de igéretét nem váltotta be. Egyrészt mert nem lakott itt,  s így nem érezhette közvetlenül a kikötő szükségességét, másrészt pedig, mivel a jómódú lakosság akkor nem sürgette azt azzal az eréllyel, mint ezt az ügy fontossága megérdemelte volna, mert hiszen, amint fentebb vázoltam, helybe jöttek a vevők, a piacok minden terményt felvettek s így a lakosság sem érezte nagy hiányát a kikötőnek. A hajóállomás ügye tehát látszólag lekerült a rajnavidékről. Azért írom, hogy látszólag, mert én nem adtam fel a kikötő létesítés eszméjét. Nem sürgettem ugyan én sem a kikötő építését, de ugyanebből a célból más irányu tevékenységet fejtettem ki. Oda irányúlt most minden törekvésem, hogy ismertté tegyem Szigetköz nevét, hogy minél szélesebb körben  ismerjék meg Szigetköz népét, földjét, természeti kincseit és szépségeit. Úgy gondoltam, ez az út is a hajóállomás létesítéséhez vezet.

A Mosnmegyei Régészeti Egylet közgyűlésén 1923 telén felolvasást tartottam  Szigetközről. 1924 - ben kibővítve kiadtam " Szigetköz története " c. könyvemet, amely a " Falu " országos monográfia pályázatán ezüst érmet nyert. Mint tűz felügyelő tűzoltó versenyeket rendeztem Szigetköz községeiben, hogy a vármegye lakossága közelebbről megismerje Szigetközt. 1927 -ben a Pesti Napló által " A mezőgazdasági szakoktatás terén elért legszebb eredmény" - re kitűzött 250 P.s díj a mi kamaránk területén Szigetközbe került. 1928 - ban rávettem a falu népét, hogy részt vegyen a Magyaróvárott rendezett " Falu " kiállításon. Kisbodak község 28 kitüntetést, arany, ezüst érmet, és elismerő oklevelet szerzett , kertészeti, zöldség és gyümölcs termelvényeivel a kiállításon.

1929 - ben és 30 - ban biztatásomra a kisbodaki gazdák is elküldték legszebb búzakalászaikat a Pesti Napló által rendezett búzakalász-versenyre. Az országos cserkész vezetőség figyelmét is felhívtam Szigetközre. Azóta minden évben táboroznak cserkészcsapatok Szigetköz vadregényes helyein. " Egy póttartalékos naplója " cimű háborús könyvem kiadásával  is a közfigyelemnek Szigetközre irányítása volt a célom. Ugyan ez a cél lebegett szemem előtt akkor is midőn néhány fővárosi lapban, mint nemzeti közérdekről szóltam, a szigetközi hajóállomás létesítéséröl.

Tehát csak látszólag szunnyadt A hajóállomás megvalósításának eszméje. Valójában folyt a munka ebben az irányban, amit sokan észre sem vettek, még a szigetköziek sem. Az 1925 óta rendezett évről - eére nagyobb arányú gyermek kirándulások, melyekben a környék gyermekei Szigetközt, a szigetköziek pedig a környék községeit látogatják, az 1930 - ban Kisbodakon tartott tanító gyűlés, valamint a magyaróvári polgári leány iskolának ugyan ezen évben rendezett kisbodaki kirándulása- mind - mind egy - egy szorosan összefüggő láncszeme annak a tervnek, amelynek végcélja a kikötő.

Két irányban fejtettem ki tevékenységet ezen idő alatt. Először is megismertetni Szigetközt, másodszor pedig minél több befolyásos személyt megnyerni a kikötőlétesítés ügyének.. Célom elérésében különösen a sajtó segített. Sokszor bizony magam sem bíztam a sikerben. Kifáradtam és elcsüggedtem. De mindíg akadtak jó barátok és ismerősök, akik új erőt, bátorságot és kitartást csepegtettek csüggedő lelkembe s ismét új reeménnyel, új tervvel folytattam munkámat.

A történer folytatódik:  az  " Újabb kisérletek a kikötő megvalósításáért" címü fejezetben