Parányi szikra,

mely lényedből pattan,

különös világgá fényesül,

elméd,

mert felfogni képtelen,

mámorba rejti önmagát,

a  tűz lobog,

te lángok közt

alkotsz új csodát.

A csatolmány Horváth Piroska alkotása

Rozsdabarna levelek közt
Fütyörészve diót ver az õsz,
Hordóban a szõlõ leve,
Domboldalon nem kell már a csõsz!

Tépett ágak gubbasztanak,
A mezõre némán hull a dér,
Tiprott földnek mély sebeit
Betarkarni havat szór a tél.

Napsugárral kacérkodik
Már a barka, föld illata száll,
Hazatérõ madarakra
Kertek mélyén tavaszidõ vár.

Harmaton kelti a reggelt,
Delelõben forrón tûz a Nap,
Virág kelyhébõl a méhek,
Nyár idusán friss nektárt isznak.

Kárpátok ölében  szült anyám,

Bölcsõmet ringatta az Olt vize,

Szárnyára vett, röpült velem

A viharok szele, a bõsz Nemere.

Iskolám volt a komoly szigor,

Mely ránk nyomta múlt idõk bélyegét,

Erényt tanultunk tanítani,

S fennen hírdetni  munka becsületét!?

Aztán jöttek heves viharok,

S amit szajkóztunk annyi éven át,

Vitték, mint  árvíz a szennyet,

Ha mossa a folyónak hordalékát.

Múltak az évek egymás után,

Fordult a kerék életemben is,

Ki vagyok én?

A MAGÁNY  BIRODALMÁBAN

Az egyedüllét, lehet önként vállalt, vagy olyan is, amelyet akaratod ellenére a sors mért ki rád. Az utóbbit felfoghatod úgy, mint egy átkot, vagy úgy is, mint egy új életformát, amely új kihívások elé állít. Lelked, ha elméd által vezérelve kijózanodik a rád szakadt egyedüllét okozta sokkból, mindjárt elindul megkeresni a kapaszkodókat, az új lehetõségeket, amelyek élhetõvé teszik új életedet. Munka, gyermekeid, unokáid, barátok, hobbik, már szinte elég is lenne ahhoz, hogy ha egyedül élsz is házadban, de ne légy magányos fizikai értelemben.