Kárpátok ölében  szült anyám,

Bölcsőmet ringatta az Olt vize,

Szárnyára vett, röpült velem

A viharok szele, a bősz Nemere.

Iskolám volt a komoly szigor,

Mely ránk nyomta múlt idők bélyegét,

Erényt tanultunk tanítani,

S fennen hírdetni  munka becsületét!?

Aztán jöttek heves viharok,

S amit szajkóztunk annyi éven át,

Vitték, mint  árvíz a szennyet,

Ha mossa a folyónak hordalékát.

Múltak az évek egymás után,

Fordult a kerék életemben is,

Ki vagyok én? – kérdém magam

                            Ekkor, s felvillant bennem  a válasz is:

Írni fogok, mint merész álmomban!

S mínt, hegyből, ha  kristályforrás fakad,

Merészen keltek életre

A mélyemből feltörni vágyó szavak.