ÍTÉLET

(tisztelgés Szepes Mária emléke elött)

Vádlott, álljon fel!

Halk moraj futott át az üléstermen.

Izgatott suttogó hangok, érthetetlen morajjá váló beszédfoszlányok zaja itatta át a megnyugtató, halványzöld árnyalatú dekorkristály falakat.

A Jövőbíróság ma tartotta fennállása elsı befejezett tárgyalásának ítélethozó ülését.

Ítéletet kellett hoznia egy gyilkos ügyében.

Az emberek többsége már elvetette a halálos ítéletet. Azt akarták, hogy Ők, a többi ne legyen olyan, mint az, akit most elítélnek, ne legyen gyilkos.

Az élet, még a gyilkosé is, élet, ami szent.De büntetni kell. Nem gonoszságból, nem erőszakból, nem a fogat-fogért, szemet-szemért elv alapján, hanem azért, hogy mindenki tudja, nem lehet büntetlenül ölni.

Fizetni kell, minden elvett életért.

Fájdalommal. Élettel. Lelkiismerettel.

Át kell élnie, azt, amit elvett áldozatától.

Az Életet. De egy másikat.

A Jövőért törvény ezt biztosította az emberek számára. Minden ember ezzel kezdte életét.

Megtanulta az Élet szentségét. Megtanulta, hogy ez a legfontosabb. Élni.

Aki ezt a törvényt megszegi, az nem kaphat kegyelmet, csak a teljes emberiség egyhangú feloldozása által.

A büntetésnek azonban tökéletes összhangban kell lennie ezzel a törvénnyel.

Az Élet törvényével.

A Bíró felolvasta a vádat, ismertette a gyilkos mellett és ellen szóló érveket, és kihirdette az ítéletet, amit az emberiség hozott:

Ítéletet hozunk egy gyilkos ügyében, akihez hasonlók az elmúlt történelem során mindig kegyelmet kaptak.

Voltak, akiket kivégeztek. Meghaltak. Életük végeztével kegyelmet és feloldozást nyertek.

Voltak, akiket életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. Ezek az emberek börtönben éltek. Fogságban. Fizikai fogságban. De életük egy szűkebb, magasabb és erősebb kerítések közé szorított világban is emberi módon folyt tovább. Emberi életet éltek, mert voltak társaik: más gyilkosok, rablók, csalók, akiket anya szült, családban nevelkedtek fel, életüket emberi közösség építette fel. A vádlotthoz hasonlóan fellázadtak,szembefordultak. Elítélték őket. Börtönbe zárták őket. Beszélhettek másokkal. Olvashattak, ételt kaptak, fürödhettek. Ha kimentek a börtön udvarára, láthatták a napot, a felhőket, érezhették a langyos eső simogatását, a zöld fű illatát.

Ezek a gyilkosok élhettek, cselekedhettek, érezhettek. Örömet, fájdalmat, amit elvettek áldozataiktól.

Voltak, akik nem kerültek szembe a közösség ítéletével, mert elbújtak. Soha nem találták meg őket, soha nem kérhették tőlük számon azt, amit tettek. Soha nem bőnhıdtek igazán. A lelkiismeretüket elnyomták, megharcoltak azért, hogy életük jó, és szép legyen.

Az áldozataik meghaltak, nem volt lehetőségük tovább arra, amire gyilkosaiknak, élni.

Az Ember azonban már elvetette a halálos ítéletet. Azt akarja, hogy Ő ne legyen olyan, mint az, akit most elítél, ne legyen gyilkos. Az élet, még a gyilkosé is, élet, ami szent.De büntetni kell. Nem gonoszságból, nem erő

szakból, nem a fogat-fogért, szemet-szemért elv alapján, hanem azért, hogy mindenki tudja, nem lehet büntetlenül ölni. Fizetni kell, minden elvett életért.

Élettel. Fájdalommal. Lelkiismerettel. Át kell élni, azt, amit elvett áldozatától.

Ezért, az ítélet: Élni.

De úgy, hogy azt a gyötrelmet, amit megölt embertársa átélt, érezze. Érezze azt, amit elvett tıle, az élet hiányát, az örömét, amiben többé az áldozatnak nem lesz része, gyilkosa pokoli éhségként, lelket mardosó űrként érezze. Ezt az űrt, ezt a fájdalmat kapja ítéletként a gyilkos.

Ez a büntetés. A gyilkos megkapja áldozata személyiségét, de ebből csak azt, amit elvesztett halálával az áldozat.

Ez elől az ítélet elıl nem lesz menekvés.

Iszonyatos lelki fájdalmat fog okozni.

Az ítélet nem fogja elvenni az intellektusát. Nem veszi el saját vágyait, céljait, örömeit sem. Csak odateszi mellé, azt, amit megölt. Állítsa szembe vele saját örömét, bánatát.

Ez a kettősség fogja büntetni.

Ez az ítélet nem enged menekvést.

Nem engedi meg, hogy elbújjon saját maga elől, hogy megmagyarázhassa önmagának tettét, felmenthesse magát.

Nincs felmentés.

Ez az ítélet.

A Jövőbíróság ítéletével az emberi tudomány legújabb vívmányát, az elszállt lélek lenyomatát használta büntetésként.

A holttest sejtjei, élete kisugárzásának maradványai az Ezoszférában mind rögzíthetők lettek. Megkapták az áldozat emlékeit, azt, amit szeretett, megkapták a vágyait, céljait, amelyeket el akart érni, amelyeket már nem érhetett el, mert meghalt. Megölték.A felmentést majd a jövő

hozza meg, mert a gyilkos teljes fizikai – szellemi - lelki létét biztosítja az Ember.

Ne menekülhessen.

Az Ember ezért lemond sok mindenről. De megéri. Saját jövőjét biztosítja, ha áldozatok árán is, de megsemmisíti saját gyilkos ösztöneit.

A kegyelmet pedig csak az együttes emberi akarat adhatja meg.

Az akarat, amely minden emberben ott lesz, amikor évről –évre az Emlékezés napján a tudathálón keresztül találkozva az elitélt tudatával, egyszer majd úgy dönt, hogy kegyelmet ad.

De ennek a kegyelemnek a feltétele a teljes katarzis.

Ez a katarzis fog átömleni a közös emberi tudatba.

Ekkor joga lesz a gyilkosnak is meghalni. Addig nem.