Az erdő csendje : Tóthné Ági blog

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Nem vagy belépve

Az erdő csendje

Kagylóhéj a lég tengerén,
megnyitja szívét a táj,
sétálok hajnal peremén,
lusta árnyak hajolnak át
a felszálló köd testén,
ámulok kettejük táncán.
Léptem egy kis padhoz ér,
megpihenek hajlékán,
csillagszárnyakon suhan
az első, tiszta napsugár,
permete pillogva zuhan,
hűsében ébrednek a fák,
harmatának csobogása
elárasztja lelkemet,
éltető, lágy muzsikájakörülfon,
szinte lebegtet.
Csak hallgatom az erdő
suttogó, halk moraját,
szívében bágyadt szellő
remegteti a lét húrját,
iszom a békés illatok
nesztelen, szárnyaló ízét,
kitárt szívem úgy dobog,
ki meglelte menedékét.
Körülöttem sarjadnak
a tavasz első hajtásai,
lassacskán elolvadnak
a tél hideg páncéljai.
Kigyúlnak az életek
apró csillagai a mélyből,
érzem, égi lélegzet
száll az erdő csendjéből.