Lépni porba, lépni sárba,
hideg házba, s várni másra,
várni csendre, néma szóra,
álarcra és a valóra,
várni csak úgy, hisz nem jön el,
hallgatni a csendbe, bár nem felel,
égre sóhajtani egy keserves imát,
csókolni utolsó lába nyomát,
szellőt követni száraz ágak között,
s érteni sóhaját, ha vihartól nyögött.

Mert várni kell az örökre, a jóra,
várni egy könnybe ázott szóra,
mi simogat, hisz megérinti lelkemet,
egy szívdobbanásba égett felelet,
és futni kezd a láb, hisz ott fény ragyog,
kijutni az árnyékból, tudni, hogy vagyok,
levetni az ócska jelmezem,
akkor majd az új ruhámat felveszem,
s ott állok majd, mint egy bárd, ki az igazról énekel,
pedig tudom jól, még akkor is, ott is várni kell.