A szeretet nem fogy el soha.


Istenhegyi út
Makovecz Imre az eladott árterekről, a sós puskáról és a földből
kiásott román templomról

Az idén hetvenöt esztendős, súlyos betegen is dolgozó Makovecz Imre
cigány falut épít azoknak a romáknak, akiknek a házát romba döntötte
az árvíz. Vallja: a sporttól az egészségügyig mindent átszövő
pénzuralomtól csak hozzáállásunk gyökeres megváltoztatásával lehet
szabadulni. A világszerte elismert Makovecz Imre cége az elmúlt
években tönkrement.
- Jól van?

- Nem vagyok jól.

- Jön-megy, lendületesen dolgozik...

- Hozzászoktam.

- Mikor beléptem ide, úgy éreztem, befogad az épület. Körülöttünk
gombamód szaporodnak lakóparkok, irodaházak, áruházak, de azokban
idegennek érzi magát az ember.

- Mert a diktatúra elidegenít.

- Diktatúrában élünk?

- A pénz ural mindent, ezt mindannyian tudjuk, miközben eljátsszuk a
demokráciát. A közbeszerzési rendszer korrupt. Az kapja meg a munkát,
aki a legtöbbet adja vissza a megrendelőnek. Aki megnyeri a
pályázatot, olyan alvállalkozókat alkalmaz, akik a legtöbb pénzt adják
neki vissza. Ez egyre rosszabb minőséget hoz. Az én szakmámban is
érvényesül a pénzdiktatúra parancsa: vedd meg az újat, dobd el a
régit! Ezért mind silányabb tárgyakat és eszközöket hoznak létre.
Például sorra építik be a műanyag ablakokat, amelyek teljes zártságot
eredményeznek, így az épületek belül penészesek lesznek... öt év múlva
a műanyag összevissza reped, s azt a funkciót sem képes betölteni,
amit egy öreg faablak. A penészedés megakadályozására masinákat
helyeznek el a homlokzaton, s mindez valakinek nagy haszonnal jár. A
pénzuralom velejárója a számítógépes tervezés is, amely nagyon
megváltoztatta az építészetet. Mert hogyan is néz ki eredetileg ez a
dolog? Adottak a funkciók, a helyszín s az emberek, akiknek az épület
készül. A létesítményről az építésznek átfogó víziót kell teremtenie,
majd ezt lebontani részletekre. A számítógéppel való tervezés azonban
ennek éppen fordítottja: a részletekből rakják össze az egészet, amely
végül olyan lesz, ahogy a számítógépes program előírja. Az épületek a
pénzpiac forgatókönyvei szerint készülnek, s a végeredmény majdhogynem
közömbössé válik. Az a lényeg, hogy ki mennyi pénzt tud hazavinni.

- De miért nevezi ezt diktatúrának?

- Mert átsző mindent. Megjelenik a könyvkiadásban is. A kiadó csak
annak a könyvét teszi ki a kirakatba vagy az újdonságok közé, aki
ezért külön fizet. Azért nem látni a könyveimet a kirakatokban, mert
én nem fizetek. A Londonban vagy Berlinben megjelent
Makovecz-albumokat sem lehet látni a magyar könyváruházakban.
Mostanában van dolgom az egészségügyi rendszerrel is. A kórházak
kiszolgáltatottak a gyógyszergyáraknak, akik osztalékot fizetnek nekik
bizonyos gyógyszerek alkalmazása esetén. Jelen van ez a szemlélet a
sportban is. Az, hogy a bíró a világbajnokságon a felső kapufáról a
gólvonalnál ötven centivel beljebb becsapódó labdára azt mondja:
kapufa, ebben a világban szerintem nem azt jelenti, hogy a bíró hülye.
Azt jelenti, hogy pénzért az egyik fél javára akarja eldönteni a
meccset. Mert ez a világ így működik. S ha így működik, mit mondunk
egy gyereknek, ha arra kíváncsi, miért kell élni, miért jött erre a
világra. Pedig tőlünk várja a választ. A pénz korlátlan ural ma
mindent felszámol, ami az életet életté teszi. Még a Miskolc fölötti
árvízkár is összefügg ezzel.

- Hogyan?

- Végigömlött a víz a völgyeken, és mindent elmosott, mert nem volt
hová mennie. Ugyanis a Felsőzsolca melletti árteret, amelyet korábban
lápos legelőként használtak, elzárták a víztől, és eladták a
multiknak, akik teleépítették. Kíváncsi lennék, hogy aki eladta az
árteret, milyen büntetést fog kapni ezért. Remélem, lesz ennek
következménye itt, a földön is. A pénz hatalmi pozícióját meg kell
változtatni. Ha ez nem sikerül, Magyarország teljesen leépül
erkölcsileg, szellemileg és anyagilag. Az én cégem is emiatt ment
tönkre.

- Tönkrement a cége?

- Hát persze. Gondolja el, befejezünk egy munkát, amelyen
húsz-huszonöt alvállalkozó dolgozott, s mikor benyújtom a számlát, a
végösszeg huszonöt százalékát ki kell fizetnem az államnak. És a
megrendelő nem fizet. S mikor a második-harmadik ilyen történik, a
vállalkozás tönkremegy. Tehetséges, fiatal építészeket el kellett
küldenem emiatt.

- Mit lehet tenni?

- Hadd mondjak saját példát! Csíkszeredába katolikus templomot kellett
terveznem. Mikorra odamentem, a plébános úr kirakott egy papundeklit,
a tetejét felvágta, hogy abba lehessen pénzt bedobni a templomra.
Láttam egy öregasszonyt, aki odament, a zsebkendőjét elővette,
széthajtotta, és a lejecskéjét bedugta a dobozba. Rögtön tudtam, nem
kérhetek pénzt. Mármost ha az ember ingyen dolgozik, pénzt ad. Az
embereket ugyanis ki kell fizetni. Már épült a templom, mikor
elterjedt a városban, hogy a Makovecz csak eljátssza Róbert bácsit,
ugyanis Orbán Viktortól zsebbe kapott harmincmilliót. Ezt
elmeséltem Kairóban az akkori magyar nagykövetnek, aki korábban a
titkosszolgálat egyik vezetője volt. Elnevette magát, azt mondta, ez a
suttogó rágalmazás is titkosszolgálati munka. A világ ilyen. De akkor
is a jó utat kell járni. Mert ez az út a világosság felé vezet. A
másik meg a sötétség felé.

- Nincs középút?

- A legundorítóbb a világosság és a sötétség keveredése, a szürkeség.
Annál az egyértelmű sötétség is jobb. A sötétség az ármányé. A
világosság a megváltó Krisztusé. A kettőt összekutyulni nem szabad.
Választani kell. Egy életünk van, nem lehet szórakozni. Én már a
hetvenötödikben járok, nem vagyok egészséges, és a világosság útján
akarok menni.

- Most min dolgozik?

- Erdélyben egymás után tervezem a templomokat. Egy kis kápolnát
építek Mártélyra. A Felvidéken városok revitalizációjával foglalkozom,
kemény politikai ellenszélben; de nem baj, ilyenkor eszembe jut, hogy
megépült a kolozsvári református templom is. Tíz évig épült, s nem
kaptunk engedélyt, míg az előtte húzódó úton el nem készült egy
ortodox templom, de végül sikerült, Funar ide vagy oda. Most azonban
elsősorban az árvízkárosultak érdekelnek. Jelentős részük cigány.
Felsőzsolca fölött egész teleplik volt, és vállaltam, hogy tervezek
oda egy új cigány falut.

- Miért ezt a részt vállalta?

- Mert ez a legnehezebb. Ezt a szerencsétlen népet is a pénzuralom
tette tönkre, nemcsak anyagilag, morálisan is. Gyerekoromban öreganyám
azt mondta: csak az oláhcigány lop, de az is csak almát. A csősznek
sós puskája volt: sódarabok voltak benne sörét helyett, és ha valakit
seggbe lőtt, abba belement a só, ordított kegyetlenül, de nem lett
nagy baja, Viszont megdagadt a seb, és nem bírt ráülni, úgyhogy meg
lehetett találni később a tolvajt. Akkoriban még létezett cigány
kovács, teknővájó, rézműves. Egy csomó foglalkozásuk volt, és vajdák
vezették őket, vagyis működött a belső közigazgatási rendszerük.
Mindezt azóta felszámolták, a kultúrájuktól is megfosztották őket,
azzal a hazugsággal, hogy a cigány ugyanolyan, mint a többiek. Miért
lenne ugyanolyan? Más a tradíciója, a gondolkodása, a temperamentuma.
Mára szörnyű mélyre süllyedt a cigányság. Felsőzsolca táján elhordták
a töltésekről a homokzsákokat, szigetet raktak belőle maguknak,
generátorral áramot fejlesztettek , úgy nézték a nagy képernyős
tévéjüket. Olyan gyors motorcsónakon közlekedtek, amelyet a rendőr nem
bírt utolérni, és mikor eljött az este, az összedűlt házakat
kifosztották. Persze ilyen esetekért nem kell vidékre menni. A
napokban megállít a ház előtt egy ember, hogy fel tudnék-e váltani egy
százast. Nyúlok a zsebembe, és mondom, hogy nincs. Erre azt kérdi: egy
ezrest két ötszázasra? Találtam egy ötszázast, elővettem, mire kitépte
a kezemből, beugrott a kocsijába, és elhajtott. Ott álltam
megkövülten. Miféle ember ez? Miféle értékrendje van? Milyen úton jár?
Hová tart? Hová süllyedt? Mit gondol a másik emberről? Akkor érzi
magát embernek, ha sikerül becsapnia a másikat, nem pedig akkor, ha
segít neki?

- Az új telep tükröz majd valamit az eredeti kultúrájukból?

- Még nem jutottunk odáig, hogy erről tárgyalhassunk. Mindenesetre a
bodegáik helyett negyvennégy négyzetméteres házakat kapnak, amelyekben
lesz szoba, konyha, fürdő, kamra, központi fűtés, gáz, víz, áram.
Korábban ugyanis a Beregben
rendszeresen megtörtént, hogy az új házat eladták, és megint csináltak
maguknak egy bodegát.

- Mi a reménysége önmagával kapcsolatban?

- Hogy még egy darabig dolgozhatom.

- És aztán?

- Aztán meg kell halni.

- És aztán?

- Arról nincsenek konkrét információim. Csak arról, ami mögöttem van.

- Mi villan eszébe, ha visszagondol?

- Karácsony kilencéves koromban: az ostrom, amikor az oroszok
körülvették Budapestet, és az Istenhegyi út 28. kerítésébe
kapaszkodva, a ház lakóival együtt néztem, hogyan ég a királyi vár,
égig érő lángokkal. Túléltem a Rákosi-rendszert, túléltem Biszku
elvtárs vérengzését, álltam kivégzőosztag előtt. Amikor Konrád és
Szelényi kidolgozta, hogy háromezer-háromszáz magyar faluból
ezerháromszázat hogyan kell szerep nélkülivé tenni és megszüntetni,
elindultunk a ma már halott barátaimmal, Beke Pállal, Varga Tamással
és másokkal, gyáva tanácselnököket vittünk bátor tanácselnökökhöz, és
faluházakat építettünk a pusztulásra ítélt településeken. Aztán
Sevillában megépíthettem a magyarok pavilonját, és a japánok meg
mindenféle népség ordítva rohant oda, amikor meghúztuk a harangokat,
hogy megjöttek a magyarok. Mit akarhatnék még? Semmit. Én már másként
látok, mint maga, aki élete teljében van. Élni persze jó, nagyon jó.
Csak fájdalom ne legyen!

- A következő generációk mennyire képesek átvenni az értékközpontú szemléletet?

- Megint mondok egy példát az építészet területéről. A Kós Károly
Egyesülés fenntart egy posztgraduális képzést, az úgynevezett
vándoriskolát. Végzett építészeket veszünk fel, és aki bekerül, három
és fél évig vándorol cégeknél, s ez idő alatt elsajátítja az
értékközpontú szemléletet. A végén fel kell mutatniuk egy
mestermunkát. Ma körülbelül ötvenen vannak Magyarországon, akik ezen
keresztülmentek. Nem. sok, de ha mindenki megteszi a magáét, akkor
jutunk valamire.

- Hol kell kezdeni?

- Kezdje mindenki a saját gyerekénél! Ne hülyeségekkel etesse, hanem
beszéljen neki arról, ha tud, hogy mit jelent a megváltás!

- Mit jelent?

- Nemcsak keresztény hittételt, hanem az ember belső életének a
megújítását. Erre mindig, újra szükség van, és egészen egyszerű
dolgokban nyilvánul meg. A Hargitától nyugatra, Csíkszeredától Barót
felé található Vargyasról felhívott a nagytiszteletű úr, hogy van egy
düledező fatemplomuk, tervezzek helyette valamit. Mondtam, ha
ledöntik, szóljanak. Ledöntötték, és alatta XII. századi kora román
templom alapjait találták. Mélyen leástunk: faragott kövek kerültek
elő, rózsaablak, és még sok minden. Ezekből és sok új gondolatból meg
az innen-onnan kapott adományokból megépítettük a református
templomocskát. Amikor elkészült, és körülállták a szomszéd falvak
népei is, s a templomkert tele volt emberekkel, és fölzengett az ének,
hogy Tebenned bíztunk eleitől fogva, az olyan pillanat volt, amikor az
ember csöndesen azt mondja magában: rendben van, megérte.

Magyar Nemzet

--
Szebellédi Zoltán /polgármester/
Újkígyós Város Önkormányzata
5661 Újkígyós, Kossuth u. 41.
+36 30 628 8883
szebelledi@ujkigyos.hu

  Ezt is érdemes meghallgatnmi!    

http://www.youtube.com/watch?v=owDA_EYgaps&feature=player_embedded