Itt vagyok egyedül,és te hol vagy?

Szépségeddel versenyt csak a hold ragyoghat!

Ahogy éjszakánként ezüstre festi be a fákat,

S gyönyörűnek tetszenek az elsötétült árnyak.

Mindez hiába,ha nem láthatlak téged,

Nélküled e látvány olyan mint a méreg,

Mely a szemen keresztül bénítja a lelket,

S ez a lélek téged soha nem feledhet!

Vagy a nap vakít,mindent fényben mosdat,

Feledtetve így az éjszakát,a holdat,

De a rejtett zugot hiába mutatja,

Az én szívem tiédet kutatja!!

Nem tudod miért,de csinálod,

Már nem váltod meg a világot.

Eltüntek lassan az álmaid,

Te építetted gátjait.

Emlékezz:Nagy terveid voltak,

Az évek teltek és a porba hulltak.

Felszednéd őket,de nem lehet,

Eladtad nekik a lelkedet!

Néha fellobban lángod mi jóleső,

De ez már nem az az igazi őserő!

A fények kihunytak szemedben,

Kard helyett görcs van a kezedben.

Néha kitörnél,de rád szólnak:Fejezd be!

És te szó nélkül beállsz a helyedre.

Cseppnyi patak vagy az útját keresve,

Nem háborgó folyó,mi nem fér a mederbe!