Fóbiáink,  azaz félelmeink a saját önzésünk fokmérői.

     Ám legtöbbször a magánytól félünk. Emlékszem, alig tértem haza Németországból, (1975-76 lehetett) csak azért buszoztam késő éjszakába menően a BKV járatain, hogy emberek között lehessek. Pedig amúgy  nemigen féltem semmitől. Most azt tapasztalom, hogy még az állatok is rettegik a magányt.. . Nekiállok összeszedni a mogyorót, hogy ne tapossuk a sárba, körbevesznek a libák.a gúnár a legközelebb, hátul a fiatalabbak félkörben .

Miért is kezd az ember blogot írni?Talán, mert sok olyasmi van, vagy lenne, amit nem mondhatok el valakinek, ezért hát elmondom mindenkinek? Nincs kedvem a nárcisztkus magamutogatásra, legfeljebb hibáimra mutathatnék: Emberek ne legyetek ilyenek?! Pedig tulajdonképpen sok baj között is boldognak és megelégedettnek érzem magam. Jól érzem magam a bűrömben.Pedig  ebben a korban nem lesz már szebb az ember. Jobb sem igen. Ha eddig nem tudott megjavulni sok esélye nincsen.

     De meg miért is javuljon mg az ember?