Fóbiáink,  azaz félelmeink a saját önzésünk fokmérői.

     Ám legtöbbször a magánytól félünk. Emlékszem, alig tértem haza Németországból, (1975-76 lehetett) csak azért buszoztam késő éjszakába menően a BKV járatain, hogy emberek között lehessek. Pedig amúgy  nemigen féltem semmitől. Most azt tapasztalom, hogy még az állatok is rettegik a magányt.. . Nekiállok összeszedni a mogyorót, hogy ne tapossuk a sárba, körbevesznek a libák.a gúnár a legközelebb, hátul a fiatalabbak félkörben . A gúnár lehajtott fejjel nézeget csaknem megérinthetem karnyújtásnyira levő fejét. Odanyúlok, azt figyeli hogy nem kötekedek-e vele. Miután semmi hirtelen mozdulatot nem teszek megfogja csőrével az ujjam, de nem csípősen, hanem csak úgy lazán.. Jön a sőldőmacskám is, körbesétál, itt a ludak területére nemigen jöhetne be ha én nem itt lennék. a ludak nem tűrnek meg területükön senkit. már harmadszor sétál el mellettem: Vegyem már észre. Megsimogatom, lehemperedik. Most nem adok nekik enni, már jóval korábban adtam minden állatomnak nem is éhesek. Mégis itt lebzselnek körülöttem. Egy ritkán előkerülő kutatási terület, a proxemika foglalkozik az élőlények közötti távolságtartás törvényszerűségeivel.. Minden élőlény a fajtájára jellemző távolságot tart a fajtársaitól. A galambok a dróton, vagy a tetőn egy szárnycsapásnyi területre foglalnak helyet a párok közelebb ülnek egymáshoz. Az embereknél a keletebbre és délebrre élők ugynevezett "érintkező" tipusúak, az északabbra és nyugatabbra élők nagyobb távolságot tartanak egymástól. Bárhogy is legyen, tömegben a távolság után  a tömeg hiánya esetén emberi közelségre vágyunk.És arra meg hogy megértsenek ezt két ember közötti kapcsolat feltételének tekintjük. Anélkül, hogy osztanám az észt megállapithatjuk, hogy önzésünk szabja meg a  távolságot, és tartja távol tőlünk az embert. Az összes irodalmi alkotás a különleges összetételű  és egyéni önzésünk modelljei, talán megtörtént, vagy absztrahált történetek, kifordítva és görbe tükörrel felnagyítva ,-  elszórakoztat minket a mások ökörsége, de a magunkét csak azért sem vesszük észre. Több ismerősömnek a közelmúltban meghaltak a legközelebbi hozzátartozói Borzasztóan szenvednek, mert túl szűkre szabták azt a barátsági kört, amelyben otthonosan mozoghattak.Nincs senki még a rokonaik közözz sem, aki enyhítené magányukat. Engem pedig tudomásom szerint nem klónoztak így hát nem tudok mindenőtt megjelenni. Kár. Én szívesen tenném . de mindenkinek magának kell megtenni a prevenciós lépéseket a saját környezetében, és jobbá vállhat ez a világ egy kicsivel.