Médiatörvény: Láncok alatt a szólásszabadság.A megjobbítás lehetősége veszik el szemünk elől, ha nem mondhatjuk ki azt amit gondolunk. Nem lehetünk biztosak abban, hogy amit gondolunk az jó, de ha nem mondhatjuk ki, akkor már soha többé nem tudhatjuk meg, mert egymás kontrolljára van szüksége mindannyiunknak. A becsületes és egyenes ember meghallgatja a másikat, és nem fogja csorbítani mások abbeli szabadságát, hogy véleményüket kifejezhessék eljárásuk erkölcsös, avagy épp erkölcstelen vélelméről.Az egész kereszténységre vet szégyenfoltot, ha valaki ezeket nem veszi tekintetbe, és megfosztja az embertársait emberi méltóságuktól, amibe beletartozik a kommunikáció szabadsága.

     Fóbiáink,  azaz félelmeink a saját önzésünk fokmérői.

     Ám legtöbbször a magánytól félünk. Emlékszem, alig tértem haza Németországból, (1975-76 lehetett) csak azért buszoztam késő éjszakába menően a BKV járatain, hogy emberek között lehessek. Pedig amúgy  nemigen féltem semmitől. Most azt tapasztalom, hogy még az állatok is rettegik a magányt.. . Nekiállok összeszedni a mogyorót, hogy ne tapossuk a sárba, körbevesznek a libák.a gúnár a legközelebb, hátul a fiatalabbak félkörben .

Miért is kezd az ember blogot írni?Talán, mert sok olyasmi van, vagy lenne, amit nem mondhatok el valakinek, ezért hát elmondom mindenkinek? Nincs kedvem a nárcisztkus magamutogatásra, legfeljebb hibáimra mutathatnék: Emberek ne legyetek ilyenek?! Pedig tulajdonképpen sok baj között is boldognak és megelégedettnek érzem magam. Jól érzem magam a bűrömben.Pedig  ebben a korban nem lesz már szebb az ember. Jobb sem igen. Ha eddig nem tudott megjavulni sok esélye nincsen.

     De meg miért is javuljon mg az ember?