Papp Lajos: Az én miatyánkom

Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor, kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe,
Ó lélek, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj: MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!

Mikor a magányod ijesztőn rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a rossz: - Merre van Istene!
Ó lélek, ne csüggedj

Amikor az egyik vendég vacsora után felajánlotta, hogy elmosogatja az edényeket, a Mester megkérdezte tőle:

   - Biztos vagy benne, hogy tudsz mosogatni?

   Az ember tiltakozott, mondván, egész életében ezt csinálta. A Mester azonban így folytatta:

   - Semmi kétségem sincs afelől, hogy képes vagy tisztára mosni az edényeket. Csaak abban nem vagyok biztos, hogy tudsz-e mosogatni.

Később tanítványainak így magyarázta:

   - Kétféle módja van a mosogatásnak.

   Másnap a Mester még hozzáfűzte annak a betörőnek a történetét, aki a páncélszekrény ajtaján, amelyet éppen feltörni készült, egy kis cédulát talált:

   - Kérjük ne használjon dinamitot! Ez a szekrény nyitva van. Csak fordítsa el a gombot!

  Abban a pillanatban azonban, ahogy a gombot elfordította, egy homokzsák esett rá, és a szirénák hangja felébresztette az egész környéket.

   Amikor a Mester a börtönben meglátogatta a férfit, az keserűen kifakadt:

  - Hogy is bízhatnék meg én ezek után bárkiben?

- Saját fogyatékosságunk megismerésének jó módszere  - mondta a Mester -, ha megfigyeljük, hogy mi zavar bennünket mások viselkedésében.

   Egyszer elmesélte, hogy a felesége egy teli cukorkás dobozt tett a konyha polcára. Egy órával később azonban a dobozt már könnyebbnek találta. Az egész alsó sor hiányzott. Az új szakács holmijának a tetején találta meg őket, minden egyes darabot szépen becsomagolva. Mivel nem akarta megszégyeníteni a szakácsot, a jószívű asszony ezért csendben visszahelyezte a cukorkákat, és olyan helyre tette a dobozt, ahol már nem okozhatott újabb kísértés.

A Mester nagyon tudott kritizálni, ha úgy gondolta, hogy helyénvaló a bírálat.

 Ugyanakkor dorálásai miatt - általános csodálkozásra - senki sem neheztelt

meg rá. Amikor egyszer efelől kérdezték, így válaszolt.

  - Minden azon múlik, hogy hogyan csináljuk. Az emberek olyanok, mint a virágok:

a lágyan hulló harmatra és nyitottak és befogadják, de a szakadó esőtől bezárulnqk.

A kolostorban az egyik tanítvány így szólt az újonchoz:

- Fel kell rá hívnom a figyelmedet, hogy ha nincs meg benned a megfelelő beállítottság, akkor a Mesternek egy szavát sem fogod érteni.

- Milyen a megfelelő beállítottság?

- Légy olyan mint az a diák, aki nagyon szeretne elsajátítani egy idegen nyelvet. A szavak, amelyeket a Mester mond, ismerősnek tűnnek majd fel, de ez ne tévesszen meg: teljesen más a jelentésük.

A következő történetekben a Mester nem egyetlen személy. Lehet hindu guru, zen roshi, taoista bölcs, zsidó rabbi, keresztény szerzetes, vagy szúfi misztikus, Buddha vagy Jézus, Zaratusztra vagy Mohamed. Tanítása megtalálható az időszámításunk előtti hetedik században és az időszámításunk utáni huszadik században. Bölcsessége egyaránt megtalálható Keleten és Nyugaton. Számíthatnak-e egyáltalán a történelmi előzmények? A történelem, végül is, csak a megnyilvánulások leírása és nem a Valóság, a doktrínák feljegyzése és nem a Csendé.

Anthony de Mello egy jezsuita szerzetes volt, aki nem akart megtéríteni senkit, csak mesélt. Mesélt és egyik szebb, mint a másik. Ez a könyve úgy készült, hogy nem voltak címek és tartalomjegyzék. Most, mindennapra írok egy történetet tőle.

- Ez az ember képtelenségeket mond - mondta egy látogató a Mester egyik beszéde után.

Az egyik tanítvány erre így válaszolt:

- Te is képtelenségetket mondanál, ha a Kifejezethetetlenről próbálnál beszélni.

Amikor a látogató magának a Mesternek is megmondta a véleményét, ezt a feleletet kapta tőle:

- Senki sem mentes attól, hogy butaságokat mondjon.

Épp az imént öntöttem ki szívemet egy barátomnak, s most egy kicsit könnyebb.

Lehet, hogy az hiányzik az ember életéből, hogy nincs kinek elmondani bánatunkat, nincs kivel megosztani a megoszthatatlant?

 Nem akad olyan ember, aki meghallgat? Nem akad senki. Akkor marad az írás. Kiírom magamból a fájdalmam, a dühömet, a kétségbeesésemet, talán tanul belőle valaki, vagy együtt érez velem, vagy aki nem. De én megkönnyebbülök, mert a benn ragadt szó megfojt, a bennem lévő bánat haraggá alakul át és a harag, mint tudjuk rossz tanácsadó...