Az érem másik oldala: V. G. Beáta blog

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam

Nem vagy belépve

Regisztráció »

Ismerősei (88)
Közösségei (83)
Képei (1489)
Videói (223)
Blogbejegyzései (257)

Beáta ismerősei

Gráczerné Nikics Éva

Pluhár Józsefné

Kovács Istvánné Mária Magdolna

Összes ismerőse

1956 októberének eseményei alaposan felkavarták a magyar társadalmat, sőt, kisugárzó erejük gondolkodóba ejtette a szuperhatalmakat is. Rés keletkezett a Jaltai-egyezmény „bástyáján”, a várva várt nyugati segítség pedig elmaradt. Világossá vált, hogy a Rákosi-rendszer módszerei nem alkalmazhatók tovább, ugyanakkor nem érkezett még el az ideje a szovjet tömb felbomlásának sem. A hatalmon lévők és a párttagok nagy része továbbra is hitt a szocializmus eszméiben, igyekezett távol tartania magát az erőszakos fellépéstől – noha sokszor erre szolgálati beosztása nemcsak felhatalmazta, hanem kötelezte is volna. Szerencsére mindkét oldalon győzött a józan ész, súlyos atrocitások viszonylag ritkán fordultak elő…

A telefonon egyeztetett időpontban már várt rám első interjúalanyom, Krifka László. A nyugdíjas bányász, aki 17 éves korától rendőr, 1950-1956 között pedig az ÁVH. hadnagya volt, vállalkozott arra, hogy az 1956. októberi eseményeket az egykori államvédelmis szempontjából láttassa. A festői településen némi keresgélés után sikerül a takaros családi házat megtalálnom.
A terített asztal mellett elöljáróban olyan dolgokról mesél, amiket ma már csak saját korosztálya és a történész-kutatók ismernek. Olyanokat például, hogy hogyan szerveződtek a Rákosi-korszak idején az állambiztonsági szervek. Az ÁVO főként a belső karhatalom és a határőrség tagjaiból alakult 1948 őszén. Közvetlenül a Minisztertanács, gyakorlatilag pedig a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének irányítása és ellenőrzése alá tartozott. A „jogutód” ÁVH. 1956 októberéig működött, de már a Belügyminisztérium irányítása alatt. A határőrséget „zöld”, a belső karhatalmat „kék” ÁVH-nak nevezték. A polgári lakosságnak főként az utóbbival akadt dolga…
„Úgy vélem, az ellenforradalom nem spontán tört ki Magyarországon” – kezdi visszaemlékezését Krifka László. - Abban az időben, főként az 1954-56. közötti időszakban sok szó esett a nyugati hatalmak fellazító politikájáról, és nem is alaptalanul. Az Egyesült Államok és szövetségesei jelentős összegeket áldoztak erre a célra. Elsősorban a Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja vállalta magára a későbbi megmozdulások szellemi előkészítését. Aztán léggömb-akcióik révén röpcédulák millióit juttatta el elsősorban Nyugat-Magyarországra a Magyar Ellenállási Mozgalom (MEM). A léggömbök némelyikének átmérője elérte a két métert is, ezek akár 80 kg. súlyú röpirat-csomagot is magukkal tudtak hozni.
Több alkalommal dobtak át a határon diverzáns csoportokat is. Én az ÁVH. tagjaként egy baranyai településen szolgáltam, itt lettem négy év elteltével alosztály-vezető. Csoportom feladata az említett röplapoknak az összegyűjtése, elrejtett fegyverek utáni kutatás és a gyanús személyek őrizetbe vétele volt.
1956. október 28-án, amikor az Államvédelmi Hatóságot feloszlatták, és szerveződni kezdtek a különböző fegyveres csoportok, közvetlenül a mi életünk is veszélybe került. „Nemzetőrök” járták a településeket, és sorra tartóztatták le a régi rendszer által kinevezett vezetőket. Ekkor fogtak el engem is. Jól emlékszem például az egyik „nemzetőrre”, egy orvosra, aki egy héttel azelőtt még barátjának nevezett és „pertuzkodást” ajánlott fel, amit én el is fogadtam. Amikor letartóztattak bennünket, már azt mondta: vigyék el őket, csináljanak velük, amit akarnak! A kocka később fordult, őt fogták el és vonták felelősségre tetteiért. Nem történt bántódása, javaslatomra futni hagyták, de akkor már magázódtunk…
A helyzet egyébként nagyon komoly volt. Az ellenforradalmárok „kivégzési terveket” készítettek; úgy hírlett, hogy november 4-6. között Budapesten, a Vérmezőn lesznek a tömeges kivégzések. Fogvatartóink három alternatívát állítottak elénk: vagy végeznek velünk röviden a közeli erdőben, vagy elvisznek túszként magukkal az osztrák határig, és ott lőnek agyon. A legszelídebb változat szerint a határon futni hagynak bennünket, ők pedig disszidálnak nyugatra... Az események azonban másként alakultak. Sikerült lebeszélnünk őket arról, hogy olyasvalami kövessenek el, amit később megbánnának.
Közben Kaposvár-Dombóvár irányából megindult ugyanis a szovjet csapatok támadása, így sikerül a rendet és a közbiztonságot a környező településeken is helyreállítani. Az ellenállás az erdős-hegyes térségekre, Abaliget és Orfű környékére, valamint a Keleti-Mecsekre tevődött át. (Pécsvárad-Apátvarasd-Máré-vár). Az 56-os ellenállók összetétele nagyon vegyes volt. Sorkatonák, diákok, bányászok, pedagógusok egyaránt akadtak köztük. A „Mecseki Láthatatlanok” nevet viselték, a környező városokból, Pécsről, Komlóról vonultak a hegyre. Történetüket több kiadvány és film őrzi.
Az ellenállás leküzdésére egyrészt szovjet csapatokat: tankokat, katonaságot vetettek be, másrészt négy karhatalmi szakasz alakult uránbányászokból, volt ÁVH-sokból, rendőrökből, amely később zászlóaljjá szerveződött.
Fő feladatunk az említett ellenállási gócok felszámolása, a csoportok lefegyverezése volt. Több helyen találkoztunk fiatalkorú ellenállókkal is. Miután fegyvereiket elvettük, hazazavartuk őket. A komolyabb incidensek közül a pécsváradi rendőrőrs megtámadása, később a márévári tűzharc említhető meg. Ezekben a harcokban vesztette életét Málics Ottó, aki a kelet-mecseki ellenállás vezetője volt.
Az, hogy a Horthy-rendszernek az események során előkerült emberei, köztük csendőrök, volt nyilas újságíró, stb. azonnal az ilyen felkelő csoportok élére álltak, bizonyíték arra, hogy nem „reform-kommunista” megmozdulásról, hanem ellenforradalomról volt szó. Később, az egyik ilyen négy fős csoport tagjai közül egyet – saját társuk megölése miatt (akit árulónak tartottak) – bírósági tárgyalás után kivégezték, a többiek életfogytig tartó börtönbüntetést kaptak
.Jómagam a leszerelésem után a bányában dolgoztam, onnan mentem nyugdíjba. Ma is aktív tagja vagyok a Munkáspártnak, elveimet soha nem adtam fel. – fejezi be visszaemlékezését Krifka László.

Második interjúalanyom Gelb Zoltán, az egykori repülőtiszt, aki MIG.gépével 17 ezer méteres magasságban éppúgy járt, mint később műszaki katonatisztként Komlón, a Kossuth- és Zobák-akna mélyén.
A Brassó környékéről áttelepült családban tizenketten voltak testvérek, apja a Román Kommunista Párt tagjaként meggyőződéses baloldali, fiát is ebben a szellemben nevelte.
Zoltán most, közel hetvenévesen is rendületlenül kitart e nézetek mellett. Élettörténetét „Egy káder naplója” címmel, immár négy kiadást megért könyvében írta meg.
Személyes elbeszélése és könyvének részletei alapján idézzük fel, hogyan látta „balról” az 1956-os eseményeket.

„…A Budapesten kezdődött fegyveres harcok gyorsan terjedtek vidéken is. Parancsnokom a következő napon magához kért és utasított, hogy még aznap vegyek magamhoz pár embert és foglaljam el a Komlói Pártbizottság épületét, és rendezkedjem be védelmi állásba. Én még aznap összeállítottam a névsort és bemutattam neki, amit jóváhagyott.
A feladatom az volt, hogy az időközben a kórházból odaszállított ruházati és irodai felszereléseket őrizzük idegen személyek behatolásától. Elmondhatom, amíg az én alárendeltségemben lévő szakasz védte az épületet, addig semmiféle behatolás nem történt.
Visszaemlékezve az egyik napra, az őr jelentette, hogy egy csíkos rabruhát viselő személy kíván velem beszélni. Lementem a lépcsőn, és látom, hogy a bejárat előtt áll egy rab. Amikor meglátott, sírva könyörgött, hogy a raktári készletből adjak neki egy nadrágot és egy inget, mert haza akar menni. Egy pillanatra arra gondoltam, hogy tulajdonképpen ezt a rabot nekem most őrizetbe kellene vennem, nem pedig ruhával ellátni. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy az elmúlt órákban az Anna-aknai rabtelepről kormányzati utasításra az összes rabot szabadon engedték. Nos, mit tehettem, utasítottam az őrt, hogy biztosítson neki egy öltönyt. Amikor a rab felöltözött, odajött hozzám és homlokon csókolt. Én mindössze annyit közöltem vele, tűnjön el gyorsan, mert még meggondolom magam…
Egy másik alkalommal utasítást kaptam, hogy nyújtsak segítséget az Ideiglenes Nemzeti Bizottságnak volt politikai vezetők és párttagok felkutatásához. Mikor az akció vezetője megjelent nálam, kértem tőle az írásos utasítást. Ekkor azt felelte, nincs ilyen írása. Erre én azt válaszoltam, ha nincs írás, akkor nincs ember. Mire szó nélkül elment, és azóta sem láttam…
”Egyébként október 27-e után megindult a hajsza a kommunisták után, a volt párt- és állami vezetőket igyekeztek elfogni. (Első titkárok, bányaigazgató, tanácsi apparátus tagjai, rendőrség vezetői, stb.) Ezek többsége tudta, hogy bűnösségük bármiféle bizonyítéka nélkül kivégezhetik őket. Mivel a fővárosban és vidéken történt több ilyen esetről is hallottak, ezért bujkálni kényszerültek. Félelmük azért sem volt alaptalan, mert a kutatást végző csoport vezetőjéről később kiderült, hogy a Horthy-rendszerben csendőrtiszt volt.
„…Egy következő esetben arra lettem figyelmes, hogy kopognak az ajtón. Amikor felnéztem, két honvédtisztet pillantottam meg. A kölcsönös bemutatkozás után az egyik tiszt jelentette, a kért szakasz a feladat végrehajtására megérkezett és kéri a további parancsot. Én – őszintén bevallva – nem is tudtam, milyen feladat végrehajtásáról lehet szó. Kértem, tájékoztassanak részletesebben a helyzetről. Ekkor a rangidős tiszt előadta, hogy a tüntetés leverésére vezényelték ide őket. Kérte, nevezzem meg a helyet, hogy tudjanak cselekedni…” Egyébként mintegy ezer fő tüntetett nap mint nap a Rendőrség épülete előtt, de a tömeg fegyvertelen volt. A két tiszt arra volt kíváncsi, hogy láncban vagy szakaszban vonuljanak fel, mielőtt megtámadnák a tüntetőket. Világos volt, hogy az esetleges tűzparancsot is végrehajtották volna.„…Én azt válaszoltam, menjenek ahhoz, aki magukat iderendelte, nekem nincs erről tudomásom. Erre eltávoztak.
Sajnos, ilyen és ehhez hasonló esetek gyakran előfordultak abban az időszakban...”
„…Nos, így teltek napjaink november elejéig, amikor a délelőtt folyamán telefonon utasítást kaptam a parancsnokomtól, az alegység laktanyába való visszarendelésére. November negyedikén, amikor a helyzet kritikussá vált, vagyis kivégzések fenyegettek, a szovjet csapatok megérkeztek Komlóra. Eközben sikerült elhárítani azt a veszélyt, hogy Taszárról légitámadást intézzenek a dombóvári szovjet laktanya ellen…
” Mivel az ellenállás november 4-e után is folytatódott, szóba került a Máré-vári történet is, amit szűkebb körben ugyan, de a mai napig is ismernek:
„Az ellenforradalmárok mintegy 30 fős csoportja 1956. december 10-25. között a nehezen megközelíthető Máré-várban barikádozta el magát, időnként kimerészkedve Magyaregregy környékére és a környező településekre. Először a szovjet csapatok segítségével próbáltuk felszámolni az ellenállási gócot, de miután egyik emberünk a tűzharcban elesett, visszavonultunk. Néhány nap múlva újra kezdődött a támadás, ami már sikeres volt. Valószínű, hogy az ellenállók közül már az előző tűzharcban többen elestek, hiszen holttesteik temetetlenül hevertek…” „…Ideiglenes szállásunk a Komlói Tanács földszinti helysége volt. Aznap közel ötven főt sikerült toborozni karhatalmi feladat ellátása céljából… Az én parancsnokságom alatt kb. 15 főnek a Jánosi lőszerraktár épületének megőrzése volt a feladata. Majd fél év múlva áthelyeztek bennünket a Pécsi helyőrségbe. Június hónapban újra átszervezték az egységet. Én a pécsi karhatalmi zászlóaljhoz kerültem, alegység parancsnoki beosztásba…
1957 őszén egy újonckiképző szakasznak voltam a parancsnoka Pécsett, ahol a bevonuló fiatalokat három hónap alatt kellett átképeznünk karhatalmi és őrzési feladatokra…”

Gelb Zoltán ma is aktív nyugdíjas, jó egészségnek örvend. Lelkiismerete tiszta, szerinte semmi olyant nem követett el, amiért szégyenkeznie kellene. Büszke arra, hogy sokaktól eltérően máig hű maradt elveihez.1989-1993 között az MSZMP, majd a névváltoztatás óta a Munkáspárt Pécs Városi Alapszervezetének titkára.

Forrás: dr. V.T. /Story/

Címkék:

Kommentáld!

Hozzászólások

Impresszum

Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu

Impresszum Felhasználási feltételek Adatvédelem Médiaajánlat FAQ

Nem vagy belépve

Beáta ismerősei

Beáta blogja

Az érem másik oldala

Kommentáld!

Hozzászólások

Régebbi bejegyzések

Címkék

Impresszum

Network.hu Kft.

Felhasználónév:
Jelszó: