Hát eljött az idő, muszáj volt elvinni a macskákat, hogy az ivartalanítás megtörténjen.

Ciluska és Gerzsonka nem szívesen, de belenyugodott, hogy az utazókosárba tettük őket. Pötyikét is szerettük volna betenni, de bizony nem volt hajlandó. Már hárman kergettük a szobákban, a végén a falra felakasztott ruhák mögé bújt, úgy tudtuk nagy nehezen megfogni, de "foggal-körömmel hadakozott".

    A cicák megérzései: Sajnos Pötyi cica nem tért haza többet! Elpusztult a műtőasztalon... Felboncolták szegényt, hogy mi történhetett. Kaptunk is némi magyarázatot, de őszintén szólva, nem igazán hittük el. Főként a cica igazi gazdája nem hitt a diagnózisban.

    Azt állította, hogy több altatót adhattak be szegény Pötyikének és így örökre elaludt. Az igazi választ már soha nem tudjuk meg, hogy kinek volt igaza. Lehet, hogy mégis a gazdi megérzésének?

    Nagyon nehezen jöttek rendbe a műtétet túlélt cicák: Ciluska és Gerzsonka.

Mikor már az altató hatása elmúlt és jobban érezték magukat, Pötyikét keresték, hívták, de Pötyike nem volt sehol. Sokáig keresték, hiányolták, de a végén belenyugodtak, hogy csak ketten maradtak.

    Mindezt látva és hallva, a szívünk majd bele szakadt...

Azóta kettecskén éldegél a két kis "öreg" (12 évesek).

    Az elmúlt év végén elköltöztem a lakásból, de fájó szívvel hagytam ott a két cicát. Szemrehányó tekintettel követték az ide-oda menést, a csomagolást.

Azóta a két cica kibérelte a volt szobám fűtőtestét, míg hideg volt, majd hogy beköszöntött a jó idő, a nyár, részben a régi helyükön, a lányom szobájában, részben a volt szobámban tartózkodnak.

Nagyon ritkán látom őket és borzasztóan hiányoznak.

    Mondják, hogy a kutyáknál hűségesebb állat nincs, de azt meg nekem higgyétek el, hogy a macskák is tudnak hűségesek lenni.

    A történetem végére értem, remélem, ezzel az igaz történettel sikerült bizonyos giondolatokat ébreszteni az olvasóimban.

                                                Köszönöm, hogy elolvastátok.