Csak mit lát a szívetek.

Csak mit lát a szívetek.
Mit annyian annyiszor énekeltünk már meg.
S mit a századok elénk söpörtek
Gondnak , szenvedősnek, izzasztónak,
s elhamvasztónak.
Csak abból lehet újat teremteni, 
mi elmúlásra megérett.
Csak az viheti tovább az Emberiséget
mit az Ember meglát, hogy már élhetetlen.
Így ma a lelked az első. És holnap is,
hogy a csillagokat ne követelményekben mérd,
csak is abban mi lelkedé.
Ugyan kit szolgál fillérekből élve, ki csillagokat rak
építményekre, s a végén mégsem tudja azokat eladni.
Meddő a szolga tűzhányója, ha soha fel nem égi 
mi szívét rabolta, s nem evez a szívével élhetőbb vizekre.
Százszor szolgáljam a beteg szegényeket, 
mint azokat kik milliárdjaikon ünnepelve akarják Istentől 
kicsikarni az áldást.
Ha már nem tud senki szeretni, csak görcsölni 
hogy vajon mit hoz a holnap,
Akkor kell eljönni a változónak, 
s változtatni azon mi már élhetetlen.
De az mindig ott dörömböl.
Küszöbödön már az mi az örökről szavalt fületeknek.
Mert senki ne higgye hogy csak mese.
Nem baba holmi az Isten kenyere.
S nem arra való hogy folyton eltékozolják.
Ezért ha bele kell halnom, 
akkor múljon minden.
Hogy feltámaszthassa belőle az Isten azt ami már 
mindenkié.
S ha van kinek félnie, akkor inkább most féljen,
mint akkor amikor már nem segíthet neki az Isten
a megmaradásban.
És senki ne higgye magáról hogy orvosává válhat magányából annak,
ki egyedül volt a maga orvosa.
Mert nem gyógyszerek pofozták vissza.
Egyedül az akarata, hogy Értetek éljen.
S ki ír volt szívére , és elméjére 
csak a szívetek húrjából volt kicsiholható.