Megjegyzés: A fórumos szerepjáték nyomán született apró történet. Shinji testőr. Asame pártfogoltját, Deont kell védenie. Tatsuki pedig a kölyök piercingese, tetoválómester, mellesleg igen nagy név az alvilágban. Shinji kileste Deont és Tatsukit, amint a férfi harcra tanítja a kölyköt. Az alvilág szabályai szerint meg kellett volna halnia, de a kölyök kimagyarázta őt. Tatsuki azonban nem éri be ennyivel és mindenáron meg akarja leckéztetni a testőrt... 

Figyelmeztetés: Erősen szexuális tartalmú, és nem hetero kapcsolatot vázol a történet... 

Tatsuki x Shinji

Megfogadtam Deon tanácsát, így közel három napja igyekszem kerülni Tatsukit, amennyire csak lehet ebben a házban. Persze nem Ninomiya Shinji lenne a nevem, ha nem futnék bele úton-útfélen. Vagy ennyire peches vagyok mostanában, vagy ő kezdett el vadászni rám. Ahogy a konyhába lépek és meglátom őt, kezd az a gyanúm lenni, hogy az utóbbi a sanszos. Végigmér rajtam, elég feltűnően, mire a hideg is kiráz attól a tekintettől. Mi az? Nem láttál még embert ruhában? Barom. Nem zavartatva magam megyek oda a pulthoz, hogy beszélhessek Ayakóval. Reggelit kérek Ryuunak és magamnak is, s míg a házinéni elkészíti, addig kiszolgálom magam egy kávéval és leülve az asztalhoz rágyújtok. Meglepetésemre Tatsuki is ezt teszi. Na jó, ez kezd kurvára zavarni, ám még mindig tartom magam ahhoz, hogy ha nem muszáj, nem szólok hozzá és kerülöm. És... menekülök, valószínűleg. Shinji, cseszd meg! Mikor menekültél utoljára bárki elől is? Tizenhat évesen... Az sem most volt. Felnőtt ember vagy, szard már le... Azt kéne, ám amikor felém nyúl ledermedek egy pillanatra. Egy kurva hosszú pillanatra, mert Tatsukinak jut ideje félresöpörni a hajam és gúnyos mosollyal méregetni a már ugyan halványan, de még mindig látszódó nyomait ujjainak, mielőtt félrelökhetném a kezét. Ez már szexuális zaklatás kategória? Vagy inkább csak azt nézi, legközelebb hova helyezze el a kezét, ha megint mintát szeretne hagyni a nyakamon. Végül megkapom a kért kaját, s megköszönve azt Ayakónak, hagyom ott a fenébe egy szó nélkül a tetoválómestert. Ninomiya Shinji... most megint menekülsz. Égés... testőr létemre megfutamodtam egy nálam minimum kétszer nagyobb, és húsz centivel magasabb fickótól... Na jó, húsz talán nincs, de a kétszer nagyobb simán megállja a helyét. Végül csak sikerül túllendülnöm ezen a dolgon, és nyugodtan megreggelizni, de mindenképpen meg fogom említeni Deonnak, hogy én kerülném a piercingesét, csak valahogy ő nem akar kerülni engem...

A nap további része zavartalanul telik, így hogy kicsit kinyújtóztathassam magam visszaviszem a tálcát és a tányérokat a konyhába. Kivételesen nem botlok bele Tatsukiba, amit annyira nem bánok. Volt valami ijesztő abban, ahogy végigmért rajtam. Ijesztő és... perverz. S ekkor koppan csak a „hú baszd meg” érzés bennem valahol mélyen, ahogy megértem miért rázott ki a hideg tőle. Hányszor is dugott meg gondolatban, míg engem bámult a konyhában. Gyanítom legalább négyszer és négyféleképpen. Na abból pont nem eszel, cseszd meg... 

Van egy rossz emberi tulajdonság, amit nehéz leküzdeni, de nem lehetetlen, nekem viszont még nem sikerült és erre az elkövetkezendő pár másodpercben sikeresen rá is döbbenek, mikor valaki megragad, beránt az egyik ajtón, majd szabályosan felken a fa szerkezetre. Ha valahol megszokod, hogy biztonságban vagy, már nem figyelsz oda, hogy esetleg valaki orvul rád támad. Ezt én is megnyertem magamnak, s most a tetoválómesterrel nézek hosszú percekig farkasszemet. Nem tudom, melyikünk bírja jobban majd, de engem határozottan kezd zavarni ez a fajta közelsége, az, hogy alig éri a lábam a földet és szinte összeprésel, ahogy rám nehezedve tart az ajtónak nyomva. Szemei vészesen villannak egyet, majd az ajkaimra mar. Meg anyádat! Már nem foglalkozok olyan apróságokkal, hogy lefejtsem karját mellkasomról, ösztönösen viszek be neki egy jobb egyenest, amit én is megérzek, mert fogai felsértik ajkamat, de legalább megszabadulok tőle, s már nyúlok is az ajtókilincshez, hogy otthagyjam a fenébe, mikor elégedetten felröhög, s egyik kezével állkapcsát masszírozva, másikkal felemeli maga mellett a kulcsot.

- Mit akarsz? - fonom keresztbe magam előtt a karjaim, és nekitámaszkodom az ajtónak, egyelőre biztos távolságba tőle. Felkel a földről és zsebébe csúsztatja a kulcsot. Elgondolkodom. Mekkorát kéne a fejére csapnom, hogy megszerezhessem azt a szart? És persze ilyenkor még a pisztolyom sincs nálam, minek az itt alapon... Shinji, fiam, ezt elbasztad.

- Téged – húzza gúnyos mosolyra ajkait, és nekem ront, úgy, ahogy azt azon a helyen is tette, mikor majdnem megfojtott. Most sem adom magam egykönnyen, jelenleg egy dolog mozgat, hogy szabaduljak, minél előbb innen. Persze a lehetőségeink tárháza jelen esetben kurva kevés, ahogy a mozgásra felhasználható hely is, így hamar ismét csak alatta végzem. Ugyanúgy rászorít torkomra, ahogy azt már megtette. Megfogom csuklóit, szabadulni próbálok, és életben maradni. A szituáció ugyanaz, a szemében megvillanó fény azonban teljesen más. Rémisztőbb... 

- Eressz el! - préselem ki ajkaim közül a szavakat nehézkesen, de szorítása nem akar gyengülni, szerencsémre azonban erősödni sem.

- Ne ficánkolj, különben eltöröm a nyakad! – hajol ajkaimra. A fulladásos halál nem éppen a legszebb, ám ahogy nyelvével befurakszik számba enyhül a szorítása is. Jobban kéne éreznem most magam attól a tudattól, hogy nem akar megölni, de az viszont nem engedi, hogy éppenséggel úgy jár nyelve a számban, mintha egy dugható, olcsó kis szajha lennék. Mellkasának feszítem karjaim és igyekszem ellökni magamtól. Sikertelenül, mert ismét rászorít nyakamra. Újabb napok, mire megint eltűnik végre a rögtönzött tigrisminta. Hogy a büdös picsába magyarázom én ezt meg? Sállal... vicces lesz... - Jó fiú – mosolyogja ravaszul ajkaimra a szavakat, s egyik kezével elenged, de gondosan ügyel arra, hogy ha megmozdulok, tényleg eltörje a nyakam. Leoldja magáról nadrágja szíját, én pedig továbbra is fogom még nyakamat szorító kezét, hogy ha véletlen elfeledkezne magáról, ne következhessen be az a nyaktörés mégsem. És ez az én pechem. Tatsuki erősebben támaszkodik nyakamnak, ezzel elérve azt, hogy véletlenül se kaphassam el kezeim onnan, majd a szíjat rájuk fűzve húzza meg azt szorosan. Kurva keménynek érzed magad mi? Shinji, fiam, szarban vagy. Akkorában, mint eddig soha. Ennél még akkor is jobban jártál volna, ha önként és dalolva mész oda Kitaro embereihez, hogy lőjenek főbe. Az gyorsabb és kevésbé fájdalmasabb. Ahogy megszorítja az övet felszisszenek, de végre elengedi nyakam. Köhögve, levegőért kapva igyekszem némi oxigént juttatni szervezetembe, de nem hagyja, hogy sokáig ezt tegyem. Hajamba markol és szorosan tartva a szíjat felhúz a földről, majd az ágy felé vezet, s a baldachint tartó oszlophoz kötöz az övvel. Ryuu, cseszd meg, pont ezt a szobát kellett nekiadnod? Ismét belemarkol hajamba és hátrafeszítve fejem lehel végig nyakam vonalán.

- Rohadj meg! - morgom, próbálva elérni a szíjat, hogy kioldhassam, de gondosan ügyelt arra is, hogy alig tudjam mozgatni csuklómat. Rendben, félek, elismerem, most félek, te köcsög, így jobb? Megtanultam a leckét. Engedj el végre és hagyjuk békén egymást...A már jól ismert tőr nyakamnak feszül, de ahelyett, hogy megsértene, bekúszik pólóm alá és végigszánt az anyagon, majd az ágy fejtámlájában végzi be sorsát.

- Lássuk, mit rejt a ruha – sziszegi fülembe, és eleresztve hajam tépi le rólam az anyagot, majd a nadrággal is ugyanezt teszi. Éhes vadmacskaként nyalja meg száját és mér végig rajtam, kicsit távolabb lépve tőlem. Kigyönyörködted magad? Örülök, legalább lesz mire kiverned este is... Visszalép mögém, s ismét beletépve hajamba feszíti hátra fejem, míg másik kezét farkamra fonva kezd el kényeztetni. Megrándulok, ajkamba harapva próbálom visszafojtani az ösztönök keltette nyögéseket, egyelőre sikeresen, de Tatsuki tudja, hol és hogyan ösztönözzön arra, hogy felnyögjek kezének munkája alatt. Művészkezek, mi? Baszd meg a művészeted... - Mmm – morogja bele fülembe, s vállamba mar. Felnyögök, fájdalmasan, mire ránt egyet rajtam, s most a szíj is belevág csuklómba. Megremegek, ahogy az ösztönök legyőznek, ahogy a testem nem bírja tovább ellene a küzdelmet és élvezni kezdi a tetoválómester játszadozását, ő pedig elégedetten belemordul fülembe ismét. Élvezd ki te rohadék, mert ez lesz az utolsó, amit ebben a kibaszott életben élvezhetsz, ha megszabadulok innen. Ha... Harap, megint, durván, újabb mintát hagyva rajtam. Ha tetoválni is így tetovál, már most sajnálom az ügyfeleit. A piercingek leendő helyét is a fogaddal lyukasztod át? Kösz, de én nem kérek testékszert. Megint megremeg testem. A rohadt életbe, ha így folytatja elélvezek a kezében. Összeszorítom szemeim, ám abbamarad a kényeztetés, és ágyékom fájdalmas lüktetéssel jelzi, hogy nem most fog utolérni a mámor... Hideg levegő csap meg. Bátorkodom szemem kinyitni, csak kurvára nem tudom minek, mert azonnal megkapom a választ, miért hagyta abba a tetoválómester a módszeres csúcsra juttatásomat. Nekem feszül, mire rántok csuklóimon, s izmai megrándulva kezdenek heves tiltakozásba. Már nem érdekel, hogy a bőrszíj ismét húsomba mart, nem érdekel a fájó lüktetés az ágyékomban, csak ezt ne kelljen most átélnem... A műsor már megint a szokásos. Hajamba tépve feszíti hátra a fejem baljával, míg jobbja karom alatt előrekúszik és felcsúszik nyakamra, hogy ott ismét durván rászorítson.

- Ha ellenállsz, szarabb – sziszegi, s elengedve hajam, baljával beigazítja magát, miközben jobbja mely eddig nyakamat szorította megindul testemen lefelé, egészen csípőmig, s ott rámarkolva húz bele merevedésébe, szinte felnyársalva. Eddig bírtam különösebb hangok nélkül. Felüvöltök, de Tatsuki nem hagyja, ezt sokáig, mert keze ismét nyakamon köt ki, majdnem szó szerint belém fojtva ezzel a szót, míg másikkal csípőm fogva kezd el mozogni. A torkomon lévő szorítás megint túl erős, alig jutok levegőhöz, de ez most egy kicsit sem érdekli a tetoválómestert, mert elhatározta, szó szerint a mennyekbe juttat, végérvényesen is. Nehéz érzékelnem, mi történik, nincs levegőm és a legijesztőbb az egészben, hogy lassan tényleg élvezem is. Mámor mosoly ülhet ki arcomra, mert Tatsuki kéjesen felmordul, végül újabb mintát varázsol testemre fogaival. Elbuktál Shinji... véged! 

Ahogy percekkel később az élvezet és beteljesülés görcsbe feszíti izmaim, minden levegőm hirtelen fogy el tüdőmből és már csak a homályos mámor marad, jelezve, fuldoklom. Végül a nyakamat fogva tartó szorítás enyhül, de már nincs erőm talpon maradni. Remegve, levegő után kapva esek-zuhanok a földre, ám a csuklómba maró éles fájdalom kegyetlen lüktetéssel közli velem, még élek... Percek kellenek, míg felfogok mindent megint. Azt hogy Tatsuki eloldoz, hogy ellép előlem, s azt is, hogy tiszta ruha landol az ölemben. Egy póló és egy nadrág... Ráemelem tekintetem. Megvető pillantásait állva tápászkodom fel és kezdek öltözni, s amint ezzel megvagyok, megindulok az ajtó fele. El kell haladnom Tatsuki mellett, hogy kijuthassak végre, ő pedig ugyanazzal a ridegséggel és gyűlölettel néz megint, ahogy akkor este. Mielőtt azonban kiléphetnék az ajtón megragadja karom.

- Még koránt sem végeztünk – morogja és enged távozni. Becsukom magam mögött az ajtót, majd nekidőlve lecsúszom mentén a földre. Számon elégedett, de annál gúnyosabb mosoly jelenik meg.

- Igazad van, még kurvára nem végeztünk – suttogom szinte a szavakat, majd felállva onnan elhúzok a fenébe.