Dark Velvet - Sötét bársony

5.

Nehezen vonszolom el magam az autómig, és ugyanilyen nehézségekkel jár beülni is. Minden vágyam az, hogy hazaérjek és lezuhanyozzak végre. Az a pár perces út még így is óráknak tűnik, s miután belépek a lakásba ledobom kulcsaim a pultra, majd egyenesen a fürdőbe megyek, és magamra zárom az ajtót. Nagyon remélem, hogy Aki Hirónál van, és nem jött haza, vagy legalábbis mélyen alszik. Leveszem magamról ruháimat, és bokszeremet - melyre rászáradt vérem - a kukába dobom. Legalább a farmerem megúszta ezt az estét. Megnyitom a csapokat, majd, mint egy vén öregember, betámolygok a zuhanykabinba. Nem tudom meddig időzök bent, de jól esik, ahogy a forró víz bőrömet mossa.

Kezdek rettenetesen fáradt lenni. Elzárom a vizet, majd megállok a tükör előtt. Szám bal oldalán egy vörös folt éktelenkedik, és kicsit fel is dagadt. Fantasztikus, öröm lesz így dolgozni, ha addig nem múlik el. Karomra pillantok, az sem fest sokkal jobban. A szúrás helyén most egy gyönyörű lila folt díszeleg. Magamra veszem köntösöm, majd kisétálok a konyhába és rágyújtok. Ideges vagyok? Nem. Csalódott? Kicsit, és nem tudom igazából eldönteni, mi fáj jobban. A sebeim, amiket Chiaki okozott vagy az, amiket mondott.

Óvatosan ülök le a kanapéra, és folyton csak az jár a fejemben, hogy a kölyök mégis, hogy került annak az alaknak a közelébe... sőt, nem csak a közelébe, de még az ágyába is. Tudom, nem kéne, hogy érdekeljen, rohadtul nem, de mégis... Nehézkesen állok fel, és vánszorgok ki kabátomhoz, hogy előhalásszam belőle telefonom. Hajnali fél három van, de ez most nem igazán hat meg. Magyarázatot akarok, még pedig azonnal.

- Igen? - szól bele egy elég álmos hang a telefonba.
- Örülök, hogy ennyire aggódsz értem – jegyzem meg gúnyosan.
- Ne haragudj, én csak... Azt hittem felhívsz, miután eljössz a Velvetből... - Kisebb dolgom is nagyobb volt annál, kölyök. - Otthon vagy? - Hol máshol?
- Igen – felelem.
- Máris indulok - mondja, mintha csak belelátna gondolataimba. Még elköszön, majd leteszi a telefont. Szerencsére Hiro nem lakik túl messze, de pokolian fáradt vagyok. Talán most jön ki rajtam a stressz, az egész esti események hatása. Bemegyek a hálóba, és elfekszem az ágyon. Már épp elaludnék, mikor kulcscsörgést hallok meg, majd bejárati ajtóm nyitódását. Gondolom, Aki jött, de ha mégse, már egyáltalán nem érdekel az sem.
- Merre vagy, Nico? - szólal meg a kölyök kintről.
- A hálóban – felelem. 
- Mi történt? - jön be, és ül le ágyam szélére.
- Csak beszélgettünk...
- Te sem tudsz hazudni – mondja, és hallom hangján, hogy mosolyog. Fáradt vagyok. Most nem bírnék egy épkézláb beszélgetést kezdeményezni.
- Most inkább aludnék, fáradt vagyok – lehelem, majd lehunyva szemeim elnyom az álom.

Nyúzottan ébredek. Nincs erőm felkelni, és még mindig fáj mindenem. Aki már nincs a szobában, nem tudom, hova mehetett. Nagy nehezen felkelek az ágyról, és bevonulok a fürdőbe. Hát jöjjön a szokásos reggeli rutin. Hosszú percekig állok a zuhany alatt, és csak folyatom magamra a vizet, ám hamarosan megunom ezt is, és derekamra tekerve egy törülközőt, kiballagok a konyhába.

- Jó reggelt! – köszönt mosolyogva Aki. Hogy tudott ennyire csendes lenni?
- Neked is, kölyök – állok meg a pultnál. 
- Kávét? - néz rám végre. - Nico, mi... - Na mégis?
- Szerinted? Inkább adj egy kávét, jó?
- Oké - tölt bögrémbe, és folytatja eddigi tevékenységét. 
- Mióta vagy Chiakival? - kérdem semleges hangszínben, és kortyolok bele a fekete nedűbe.
- Semmi közöm Chiakihoz.
- Legalább most ne hazudj nekem.
- Én...
- Már akkor vele voltál, mikor megismerkedtünk, igaz? 
- Sajnálom, Nico, én nem akartam ezt.
- Valóban? Akkor mégis miért? Ennyire unatkoztatok?
- Nem tehettem mást. Az egész az ő ötlete volt, nekem pedig meg kellett tennem. 
- Miért?
- Azt nem mondhatom el.
- Remek. Remélem jól kiszórakoztátok magatokat. Most pedig, szedd össze a holmijaidat, és tűnj a lakásomból!
- Nico, kérlek...
- Nincs Nico kérlek! Takarodj! És még te merted azt mondani, hogy egy utolsó féreg vagyok? Hát nem, az egyetlen féreg ebben a lakásban, te vagy!
- Szeretlek, értsd már meg! - kiabál rám.
- Tűnj innen! - morgom.
- Nico – lép hozzám közelebb bátortalanul. - Mit tett veled? - érinti meg arcom óvatosan, de én ellököm kezét. Ne érjen hozzám. Undorodom tőle.
- Azt kaptam, amit megérdemeltem. Egy újabb hatalmas pofont. 
- Nem akartam, hogy ez legyen, én... - csuklik el hangja, és a földre rogyva zokogni kezd. Nem akarom és nem is tudom sajnálni. 
- Nem érdekel, mit akartál, vagy mit nem. Tűnj a szemem elől, tűnj az életemből! Légy boldog Chiakival, és engem felejts el! - mondom neki hűvösen, és elindulok, hogy leüljek a kanapéra. Nem szól semmit, talán jobb is így. Nem érdekel a magyarázata, nem érdekel semmi. Még mindig nem tudom, hogy volt képes ezt tenni. Hallom, hogy pakolászik. Csak húzná már el innen a csíkot végre! Közel fél óra elteltével érzem, hogy megáll mögöttem. Nem akartam vele beszélni, de még csak figyelni sem rá.
- Sajnálom – mondja halkan, szomorúságtól teli hangon. Nem felelek neki. Hallom, amint becsukódik lakásom ajtaja, én pedig elfekszem a kanapén, és hosszú évek után, most először ismét elsírom magam...

Későn ébredek. Riku gépe úgyis csak fél egy fele érkezik, így nincs miért kapkodnom. Lezuhanyzom, megiszom a kávémat, majd magamhoz véve a kocsikulcsot elindulok a stúdióba.
Nem sok melóm akad, pár apróbb papírmunka és néhány szerződés az őszi kollekcióval kapcsolatban. Csak ülök bent az irodámban, és az elém rakott promóciós anyagokat nézegetem. A cégnek szüksége van egy új modellre, nekem pedig ki kéne őt választani.

Egyikükben sem látok fantáziát. Sablonos külső, érzéketlen pillantások, semmitmondó beállítások. Így nehéz dolgozni. A telefonért nyúlok és lenyomom titkárnőm hívógombját.

- Igen, Aizawa-san?
- Szóljon kérem Jinnek, hogy jöjjön be hozzám!
- Máris uram!
- Köszönöm – teszem le a kagylót. Elmosolyodok. Bezzeg Akiból milyen jó modell lehetett volna. Sajnálom, hogy nem csináltam róla fotókat szex közben. Abban bezzeg volt tűz, volt érzékiség, de ezekben? Több érzelem és szenvedély szorult egy tál szőlőbe, mint beléjük. Na igen, Aki... Akkor volt a leggyönyörűbb, mikor vágytól kipirosodott arccal, kéjtől remegő, búgó hangon, nevem nyögte alattam. Jól van Nico, már megint hülye vagy fiam. Itt áradozol arról az emberről, aki átvert és megalázott téged. Példás mit ne mondjak. Mindemellett az sem normális, hogy jelen pillanatban magadat szidod le. Orvoshoz kéne fordulnod, bár a skizofrénia még lehet jó is. Legalább sosem vagyok egyedül. Áh, marha! Megdörzsölöm halántékom, és egy nagyot sóhajtok, ám ekkor megszólal az irodai telefon.

- Aizawa – veszem fel a kagylót.
- Uram, egy férfi szeretne Önnel beszélni. A rendőrségtől jött...
- Nem mondta, mivel kapcsolatban?
- Nem, uram, sajnálom.
- Rendben, küldje be, kérem. És, Aiko...
- Igen?
- Hozzon nekem egy jó erős kávét, valamint, ha megérkezne Jin vagy Riku szóljon nekem, legyen szíves.
- Úgy lesz, uram.
- Köszönöm – teszem le a telefont, majd nem sokkal később, egy az ötvenes éveit taposó férfi lép be irodám ajtaján. 
- Jó napot kívánok, Kazou Yamada főfelügyelő vagyok! – áll meg asztalom előtt.
- Nico Aizawa. Foglaljon helyet, felügyelő úr.
- Köszönöm – ül le.
- Miben segíthetek?
- Tegnap éjjel, egy alig tizenkilenc éves srác drogtúladagolásban meghalt, a Velvet melletti sikátorban.
- És nekem mi közöm van ehhez?
- Ismerte őt? - tol elém egy fényképet. Hát nem, de ahogy így elnézem nem is akartam volna megismerni. 
- Nem. Még egyszer sem láttam lent.
- Ismeri Chiaki Kazuyát?
- Ki ne ismerné a Velvet tulaját? - mosolygom. 
- Úgy értem, személyesen.
- Úgy érti lefeküdtem-e már vele? - mondom ki helyette is nyíltan a kérdést, de ő rezzenéstelen arccal fogadja ezt. Ekkor kopognak irodám ajtaján, s Aiko lép be rajta, kezében egy csésze gőzölgő kávéval. Leteszi asztalomra azt, majd megkérdi vendégem kér-e valamit. Yamada persze nemet int, mire titkárnőm távozik az irodából. 
- Lefeküdt vele? - töri meg a csendet a felügyelő. 
- Néhányszor.
- Tud róla, hogy lenne bármilyen drogügylete?
- Nem.
- Ismeri ezt a fiút Chiaki mellett? - tol elém egy újabb képet, amin Aki és Chiaki szerepel. Ismerem. Sajnos ismerem.
- Nem.
- Ne hazudjon! Többen is látták őt magával.
- Igen, megdugtam párszor. Most boldog? - morgom kissé ingerülten.
- Határozottan. Ki ez a srác?
- Gondolom Chiaki szeretője. 
- Ha jól tudom, volt egy kis vitája ezzel a fiúval a Velvetben.
- Csak egy kis nézeteltérés volt, de már rendeztük.
- Nézze Nico, őszinte leszek magához. A Velvet falai között hatalmas drogüzletet bonyolítanak le nap, mint nap, de sajnos eddig még senkit sem sikerült elkapnunk. Ezek az emberek túl jól szervezettek.
- És nekem mi közöm van ehhez?
- Nyomoztunk egy kicsit maga után. Kiderítettük, hogy nem olyan régen kórházba szállították drogtúladagolás miatt.
- Igen, és?
- Kitől vette?
- Senkitől. Nézze, nem tudom, mit akar tőlem. Nem ismertem a halott fiút. Chiaki csak alkalmi szexpartner volt, ahogy a kis szeretője is. A Velvet sosem arról volt híres, hogy ott tartós kapcsolatok születnek. Aznap éjjel borzalmas hangulatban voltam és sokat ittam. Mindent elfogadtam, amivel épp megkínáltak, mert ki akartam kapcsolni az agyam, és egy kicsit nem gondolni semmire. 
- Mi történt az arcával?
- Egy kis nézeteltérés – mosolyodom el.
- Emlékszik valamire arról az éjszakról?
- Nem.
- Rendben van, ha mégis eszébe jutna valami – kezd el kotorászni zsebében, ám megszólal mobiltelefonom.
- Elnézést. Aizawa – veszem fel.
- Szia, édes, fél óra és bent vagyok. Jaj, Nico, annyi mesélni valóm van – kezdi el lökni a szöveget Riku.
- Most nem igazán érek rá, ha megérkeztél, gyere az irodámba. Aikónak már szóltam – sóhajtom.
- Baj van?
- Majd megbeszéljük. Ja ne! 
- Nos, ha eszébe jutna valami, hívjon fel – nyújt át egy névjegykártyát.
- Úgy lesz – állok fel.
- Maradjon csak, kitalálok – mosolyog rám. - Viszlát.
- Viszlát, felügyelő úr. – Visszaülök székembe és a névjegykártyával játszom. Nem akartam Chiakinak falazni, nem érdemli meg, de semmi kedvem sincs belekeveredni egy ilyen ügybe. Másrészről ott van Aki. Valamiért nem szeretném, ha az a naiv kölyök egy olyan mocsok miatt, mint ő, a börtönben kötne ki. Azért valljuk be, nem egy leányálom a börtönélet, bár nem kéne, hogy izgassam magam miatta. Előveszek egy szál cigit, majd hátradőlve irodai székembe, rágyújtok...

Hosszú volt a hét. A nyomozóval persze azóta sem beszéltem. Nem volt miről. Rikunak is elmeséltem, mi történt aznap éjjel, ő pedig hitetlenkedve hallgatta végig beszámolómat. Nem tudom, mi lesz, ha találkozik Akival a Velvetben, bár nagyon remélem, hogy a kölyök nem jön ma le oda.
Este tizenegy fele érünk le a bárba. Persze Riku már teljesen be van zsongva, és alig várja, hogy becserkészhessen valakit. Én is ezt tervezem. Szerezni egy partnert, és elmerülni a feledésben, no meg az adott illetőben.

- Na, jól van, drágáim, én azt hiszem lecsapok arra a szépfiúra – mosolyogja Riku miközben le sem veszi szemét leendő áldozatáról. 
- Én is megyek – teszem le sörösüvegem a pultra, és hagyom ott Hirót egyedül. Nagy kisfiú, majd csak feltalálja magát. Partner után kutatok, miközben sok mindenkivel leállok táncolni. Szerencsére már nyoma sincs annak, hogy Chiaki helyben hagyott, így azért van némi esélyem. A sokadik partnerem hagyom ott, míg végül megállapodok egy viszonylag magas, barna hajú srácnál. Nem sokkal lehet idősebb nálam, maximum egy-két évvel. Átkarolom nyakát, és gyengéden megcsókolom. Derekamra csúsztatja kezét, és szorosan magához húz. Nocsak. Máris ennyire merevek lennénk? Ez a pasi vagy nem fektetett meg senkit már jó ideje, vagy csak szed valamit rá, hogy már ennyitől is kőkemény. Na igen, a kék tabletta csodákra képes, bár én még szerencsére nem szorulok a segítségére. Elmosolyodom, ám nem sokkal később valaki a vállamra teszi kezét. Ebből kezd elegem lenni. Az én vállam, igazán békén hagyhatnák már végre. Eddig akárhányszor egy kéz landolt a vállamon, nem úsztam meg egykönnyen a dolgot.

- Mi van? - fordulok meg, hangot adva nem tetszésemnek, de abban a pillanatban meg is lepődöm. Chiaki áll előttem, Akival az oldalán. Nem fog érdekelni egyikük sem. Felejtsenek el.
- Látom, hamar kiheverted – fogja meg állam, és mosolyog, partnerem pedig elvonul. Csessze meg.
- Mit akarsz megint?
- Mit keresett nálad Yamada? - Yamada, Yamada, Yamada... a felügyelő... kavinton... he?
- Mi van? Te figyeltetsz?
- Szerinted, nem tudok róla, hogy több ember is beépült ide?
- Jobb lenne, ha eltűnnél, úgysem szállnak le rólad, és ha hibázol...
- Csakhogy én sosem hibázom – vereget arcon. - Mellesleg, ha csak egy szót is szólsz arról bárkinek, hogy én adtam neked akkor a drogot, én kicsinállak. És hidd el, fájdalmas halálod lesz.
- Félnem kéne tőled? - húzom gúnyos mosolyra a számat. Félnem, tudom, de mégsem teszem. - Jobban tennéd, szépfiú – sziszegi. Tudom mire képes. - Nem szeretném, ha te lennél a következő címlapsztori a bűnügyi hírekben.
- Nem fogod ezt így sokáig húzni, de nem én leszek az, aki a vesztedet okozza, ne aggódj. Most pedig, ha megengeded, folytatnám azt, amit elkezdtem – morgom. 
- Mégis csak olyan lettél, mint amilyenné én akartalak tenni... Kár, hogy már túl késő – nevet fel. Én is mosolygok, majd odalépek hozzá, és átkarolom nyakát. A kölyök egy szót sem szól, csak csendben figyel minket.
- Tudod, Chiaki, sosem rajtad múltak a dolgok – lehelem ajkaira.
- Dehogynem, aranyom, dehogynem – feleli magabiztosan.
- Biztos vagy benne? - nézek szemeibe, majd ellépve előle közelebb húzom magamhoz a kölyköt, és megcsókolom. Nem tiltakozik, engedelmesen csókol vissza, s érzem, hogy még többet akar. Hát nem, kérd csak Chiakitól. Pár másodperc után megszakítom csókunkat, majd otthagyom őket. Látom, hogy Chiakit majd szétveti a düh, Aki pedig megsemmisülten áll mellette, és engem néz, majd egy hatalmas pofont kap. Bocs kölyök... Legalább egy keveset tapasztalsz abból, amit én átéltem. Nem foglalkozom tovább velük. Az első utamba kerülő srácot, aki csak egy kicsi érdeklődést is mutat felém, bevonszolom magammal a sötétszobába.

Már rég előttem térdel, és nyelve vad táncba kezd merevedésemen. Ez már hiányzott. Beletúrok félhosszú hajába, és gyorsabb tempóra ösztönzöm. Halkan nyögök fel, mikor hol gyengéden, hol pedig erősebben megszívja férfiasságom. Isteni a nyelvtechnikája, már majdnem olyan jó, mint Akié.

- Aki... - nyögöm a kölyök nevét talán kicsit túl hangosan is, mert partnerem befejezi tevékenységét. Na ne már...
- Hogy mondtad? - von kérdőre, csak tudnám, mire fel? Na jó, talán mégsem kéne másról fantáziálnom, de hát...
- Csak... Aki ezt kihagyja, egy épületes barom lehet – mosolygom, hogy mentsem a menthetőt. Ő is elmosolyodik, majd megcsókol.
- Húzzunk innen – leheli ajkaimra.
- Benne vagyok...

Belépünk lakásom ajtaján, majd ledobva kulcsaimat a pultra, azonnal nekiesek. Ő sem tétlenkedik, vadul csókol vissza, miközben mindketten szép lassan megszabadítjuk a másikat ruháitól.

A hálószobám falának lököm, ő pedig halkan felszisszen, de nem érdekel. Elé térdelek, majd ajkaim közé véve férfiasságát kényeztetni kezdem. Halkan nyög fel, és fogja meg vállaim, de nem állok meg. Előhalászom farzsebemből a síkosítót tartalmazó tasakot, majd egyik lábát vállamra veszem, nyomok a gélből ujjamra, és belé hatolok. Hangosan nyögdécsel, ahogy egyszerre kényeztetem ujjaimmal és nyelvemmel egyaránt. Érzem, ahogy teste megremeg, majd egy halk sóhajjal ajkain számba élvez, én pedig mohón nyelem le gyönyörének minden cseppjét.

Kihúzom belőle ujjaim, óvszert veszek elő, majd megszabadulok farmeremtől és bokszeremtől. Felhúzom magamra az óvszert és bekenem síkosítóval férfiasságom. Egyik lábát derekam köré fonja, miközben még mindig hátával a falnak támaszkodik. Bejáratához igazítom magam, s kissé nehézkesen ugyan, de belé hatolok. Kezeit nyakam köré fonja, én pedig ölbe véve őt mozogni kezdek benne, lassan, kínzóan. Még szerencse, hogy nem nehéz, így egész jól meg tudom őt tartani.

Egyszerre nyögünk fel mindketten egy-egy erőteljesebb lökésnél, és érzem, ahogy testem meg-megremeg. Beviszem őt a szobába, és az ágyra fektetem. Vadul mar rá ajkaimra, vágytól éhesen, én pedig egyre gyorsabb tempót veszek fel, hogy magamat is végre a mennyekbe repítsem. Érzem, ahogy testem remegni kezd, majd izmaim megfeszülnek, és egy hangos nyögéssel ajkamon átadom magam a beteljesülésnek, majd mellkasára borulok.

- Szeretlek, Nico – hallok meg egy ismerős hangot, és felkapom fejem.
- Aki?

Felriadok, és az órára pillantok. Hajnali hatot mutat. Az ágyamban fekszem, mellettem éjszakai partnerem pihen, és határozottan nem hasonlít Akira. Még messziről sem. Ez azért megnyugtató. Felkelek, és kimegyek a mosdóba, hogy könnyítsek magamon. Már megint rajtam maradt az óvszer. Hát, Nico, vagy kevesebbet kéne innod, vagy rá kéne szoknod a kavintonra. Na jó, biztos felejthetetlen volt vele az ágyban, ha már álmodni is egy kiadós szexről álmodtam, én mégsem emlékszem. Ez már azért beteges. Addig persze nem is lenne gond, ha nem jutna eszembe folyton a kölyök. A francba már... Nem csinálnak valahol jó pénzért agymosást?

...Hogy gondolok-e Akira? A válaszom egy határozott igen. Hogy gyűlölöm-e Chiakit? Mindennél jobban. 
- Föld hívja Nicot, Nico jelentkezz!
- Bocs, elgondolkodtam – sóhajtom.
- Azt vettem észre – mosolyogja Jin. - Ők lennének, akik közül választanod kéne, mert én nem tudok – tol elém három fotót.
- Jól van, majd megoldom – nézek végig a képeken. - Köszi a segítséget.
- Nincs mit, ha kell valami, tudod hol találsz – int, majd távozik. Hátradőlök irodai székemben, és a képeket nézem. Én egyikben sem látok fantáziát, de ha Jinnek ez kell. Nem tudom, mit látott meg ezekben a modellekben, de ennél még én is élethűbben adom elő a hódító macsót. Ám meg kell hagyni, azért nem olyan rosszak, mint a többiek voltak.

A szemem megakad a harmadik jelölten. Gyönyörű, napbarnított bőréhez remekül megy a hófehér ing, s ahogy félig kigombolva lóg rajta, szépen kihangsúlyozza izmos felsőtestét. Fekete haja félhosszú, kusza tincsekben takarja el homlokát, s lóg igézően mélykék szemébe, miközben ajkai azért könyörögnek, hogy valaki csókolja már meg őket. Azt hiszem, megvan a következő áldozatom. Megfordítom a fotót, és megnézem a nevét. Atsushi Takuya. Felemelem irodai telefonom, és a titkárnőm hívom.

- Igen, Aizawa-san, miben segíthetek? 
- Aiko, megvan magának Atsushi Takuya elérhetősége? Tudja, az új modell jelöltek közül ő az egyik. 
- Igen, uram...
- Remek. Hívja fel kérem és rendelje be délután négyre.
- Meglesz, uram. Aizawa-san...
- Igen?
- Ma nem tudok maradni ötig, el kell mennem a gyerekért.
- Semmi gond, megoldom egyedül.
- Köszönöm – mondja, én pedig leteszem a telefont. Jobb is, hogy nem lesz itt. Legalább senki sem zavar meg minket.

- Szóval Atsushi Takuyának hívnak?
- Igen, uram – feleli kellemesen búgó hangon, melytől jólesően végigfut a hideg hátamon.
- Csak Nico, ha kérhetlek. Mióta is modellkedsz? - sétálok a bárpulthoz, és töltök whiskyt magunknak.
- Három éve – jön a válasz, én pedig elmosolyodom. Visszamegyek az asztalhoz, és odanyújtom neki az egyik poharat. 
- Az remek. Mond csak, - kezdem el levenni zakómat, és meglazítani nyakkendőm. - mennyire fontos neked ez a munka? - Látom rajta, hogy nyel egy nagyot, és szinte megbabonázva figyel engem. Ejnye picinyem, ennyire feltűnően nem kéne. 
- Mindennél fontosabb – húzza édes mosolyra száját és felel kacérkodva. De bátor itt valaki. Ez már tetszik.
- Mondd csak, Acchan, - lépek hozzá egészen közel, majd a szék karfájára támaszkodva nézek szemébe. Ajkunk már szinte összeér, s én érzem bőrének kellemes illatát, ahogy forró lehelete bőrömhöz ér. - voltál már férfival? - ízlelem meg ajkait gyengéden, ő pedig engedelmesen csókol vissza. Tehát a válasz egy határozott igen. Ahogy szétválnak ajkaink, ellépek előle és megtámaszkodom asztalomnál. Odalép hozzám, majd bátortalanul átkarolja derekam, és csókolni kezd. Oké, finomak az ajkai, de most már evezzünk kicsit délebbi vizekre. Lassan kezdem el bontogatni övét, amolyan célzásként, ő pedig ingemet áll neki kigombolni. Segítek neki, nekem ehhez már nincs türelmem.

Ledobom magamról a könnyed anyagot, míg Acchan – hogy miért hívom így már én sem tudom – apró csókokkal borítva be mellkasom elindul testemen lefele, s neki áll kigombolni nadrágom.
Már előttem térdel, miközben nyelve vad keringőt jár merevedésemen. Isteni, amit művel, leírhatatlan az az érzés, ahogy nyelvét követően piercingje is megcirógat. Hangosan felnyögök. Szerencsére Aiko már egy órája lelépett. Megfogom állát és felhúzom magamhoz. Még most is finom, még most is édes. Megfordítom magunkat, már ő támaszkodik íróasztalomnak, én pedig türelmetlenül szabadítom meg őt nadrágjától és kezdem el kényeztetni. Halkan nyög fel, mikor egyszer-egyszer erősebben szívom meg merev férfiasságát.

Felállok és otthagyva őt átsétálok asztalom másik oldalára, majd az egyik fiókba kezdek el kutakodni óvszer és síkosító után, ő pedig megszabadul felsőjétől végre. Gyönyörű bőre van. Pont olyan tökéletes, mint a fényképen. Félresöpröm az útban lévő holmikat és felfektetem az asztalra, majd lábai közé helyezkedem. Csípőjén egy egyszerű kis tetoválás díszeleg, Róma felirattal. Vágytól ködös tekintettel pillant rám, én pedig újból számba fogadom, miközben nyomok egy kevés síkosítót ujjamra, s már belé is hatolok. Halkan felnyög, mikor lassan mozgatni kezdem benne ujjaim. Nem sokáig várok, s hamarosan már három ujjal tágítom, ő pedig hangosan nyögdécsel alattam, miközben teste egyre többször megremeg. 
Felhúzom az óvszert, síkosítót kenek magamra, s egy határozott mozdulattal elmerülök benne, ő pedig derekam köré fonja lábait. Gyönyörű a látvány, ami elém tárulkozik. Rámarkolok férfiasságára és olyan tempóban kezdem el kényeztetni, amilyen ütemben mozgok benne. Nem kell neki sok, teste hirtelen megfeszül és elélvez. Lökök még rajta párat, majd én is követem őt. Jól van, Acchan, fel vagy véve...

Napok telnek el unalmasan. Egy újabb projekten dolgozunk épp. Jin fotóz, Riku és Atsushi pedig teszik a dolgukat. Talán túl jól is. Tökéletesek együtt. A képek egy új parfüm reklámjához készülnek, s a megbízónk valami különlegeset akart. Hát azt hiszem, most megkapja. Szabályosan izzik a levegő kettejük között és a szenvedély kézzel fogható. Tökéletes reklámja lesz ez az új Misterynek. Egy gondom van már csak. Így, hogy ezek ketten ennyire egymásba gabalyodtak, nehéz lesz még egyszer megfektetnem Atsushit. Már most lerí Rikuról, hogy mennyire belezúgott és az a baj, legalábbis részemről, hogy Atsushinak sem közömbös barátom.

- Öt perc szünet srácok! - kiáltja Jin.
- Riku! Beszélhetnénk? - intem magamhoz.
- Persze, mondjad... - mosolyog rám.
- Hogy álltok Atsushival?
- Nagyon jó vele dolgozni. Tényleg nagyszerű modell és van érzéke a dolgokhoz.
- Ne terelj, tudod, hogy nem ez érdekel...
- Elvagyunk. Sok időt töltünk együtt.
- Lefeküdtetek már?
- Ami azt illeti igen...
- És? - Hozom a harapófogót. 
- Jó volt. Nagyszerű az ágyban és annyira gondoskodó, annyira jó vele Nico... - Igen, volt szerencsém hozzá, ámbár az íróasztalom mégsem hasonlítható az ágyhoz, de a célnak megfelelt. 
- Jártok? - teszem fel nyíltan a kérdést.
- Úgy fest. - Mi az, hogy úgy fest? Igen vagy nem? Ez egy egyszerű eldöntendő kérdés....
- Jól van, folytassuk! - kiáltja Jin. Egyszer őt is felnégyelem, ha nem tanul meg időzíteni...

A Velvetben vagyunk és elég lapos a hangulat megint. Riku persze Atsushival jött, így ők jól megvannak, egymással. Nem sokan vannak lent és a legtöbbjük csak lézeng össze vissza vagy épp a nem potenciális áldozat kategóriába sorolható. De legalább Rikuék jól érzik magukat.

- Kimásznátok végre egymás szájából? Rossz hallgatni a folytonos cuppogást – morgom és iszok a sörből. 
- Csak nem féltékeny vagy?
- Rátok? Előbb fektetem meg a római pápát...
- Hát akkor jobb lesz, ha belehúzol – szólal meg Atsushi.
- Egy a gond kedves, Acchan – húzom ravasz mosolyra szám -, idén nem utazom Rómába – és pillantok dereka tájára, ő pedig egyből zavartan pislogni kezd. Azt hiszem, így már döntetlen, nem de?
- Most mi van? - teszi fel az értelmes kérdést Riku.
- Semmi, inkább menjünk táncolni – fogja meg kezét Acchan, és már rángatja is befele a tánctérre. Felnevetek, meghúzom sörömet, majd én is elvegyülök a tömegben. Jól érzem magam, sok emberrel táncolok, miközben Rikuékkal is összefutok néha. Rég szórakoztunk már ennyire jól.

Már talán el is felejtettem, milyen az, amikor olyan emberekkel vagyok, akik úgy szeretnek, ahogy. Riku mindig is ez a kategória volt. Sohasem próbált megváltoztatni, sohasem akarta, hogy másmilyen legyek, inkább csak terelgetett a helyes irányba, tanácsokkal látott el, amit persze sokszor azért nem fogadtam meg, de mindig beláttam, ha igaza volt. Persze neki nem említettem egyszer sem. Még a végén elbízta volna magát. Épp egy jóképű sráccal táncolok, mikor valaki megfogja vállam. Na most megy fel bennem a pumpa. Én ezt már tényleg kezdem rohadtul unni. Az elmúlt hetekben ez a jelentéktelennek tűnő gesztus, mozdulat – nevezzük, aminek akarjuk – még eddig csak bajt hozott rám.

- Mi van már megint? - fordulok meg mérgesen. Ha Chiaki az, én megölöm.
- Beszélni akarok veled! - áll előttem Aki, és szúrós szemekkel néz rám. Most mi baja? Tudtommal semmit nem csináltam, de ha mégis, ahhoz sincs semmi köze. Már nem kell játszania a hős szerelmest, annak az érának vége. 
- Nincs miről beszélnünk – fordulok vissza partneremhez.
- Nem eldöntendő kérdés volt, sőt még csak kérdés sem – fogja meg karom.
- Felejts el, kölyök! - próbálok kiszabadulni szorításából, de nem megy. - Nézd, menj szépen vissza a gazdihoz, és engem hagyj lógva! - morgom, ám ekkor egy hatalmas pofon csattan arcomon. Na jó, szálljatok le a vállamról, az arcomról, a karomról és minden egyéb testrészemről!
- Azt mondtam velem jössz! - mondja ellentmondást nem tűrő hangon. Chiaki tényleg rossz hatással van az emberekre.
- Nem, nem mondtad...
- Akkor most mondom – feleli, és karomnál fogva elindul velem ahhoz az ajtóhoz, mely a már jól ismert sikátorhoz vezet, majd miután kiérünk, végre elengedi kezem. 
- Mit akarsz? - sziszegem.
- Válaszokat. Chiaki adta a drogot?
- Számít? - vonom meg vállam, és rágyújtok.
- Kérdeztelek – mondja, s hangja szigorú és kegyetlen.
- Igen...
- Aznap éjjel is, mikor a kórházba kerültél?
- Igen. - Miért? Volt más alkalom is? A megerőszakolásom estéjét leszámítva persze, bár arról nem tud, hogy megerőszakolt... remélem. 
- Megerőszakolt? - jön a gyors kérdés, én pedig meglepődök hirtelen. Nem felelek. - Nico, Chiaki megerőszakolt? - teszi fel a kérdést újra immáron valamivel kedvesebb hangnemben, de nincs kedvem elmondani neki. Elég, ha Riku tudja.
- Nem tartozik rád...
- Aznap éjjel, mikor ott maradtál vele a Velvetben, nem csak megvert és drogot adott be neked, hanem meg is erőszakolt, igazam van?
- Mit számít ez neked? - morgom. Semmi köze hozzá és igazából nem is tudom, honnan sejti, bár eléggé feltűnő lehetett a meglepődésem, mikor rákérdezett.
- Nagyon is sokat. Válaszolj őszintén, kérlek. Megtette? - Leülök a lépcsőre, és kínomban felnevetek. Meg. Persze hogy meg. Ő mindent megtehet, és ez még a lőtéri döglött kutyát sem érdekli. Van pénze, jó kapcsolatai, mindent el tud simítani. Te meg Aki, mész utána, mit sem törődve azzal, milyen ember is valójában. Ha tudnád, hogy szerezte meg a Velvetet, nem lennél ennyire oda érte, ebben biztos vagyok... - Válaszolj már cseszd meg! - mordul rám.
- Megtette, a gorillái szeme láttára alázott meg, és most remélem, ettől sokkal boldogabb vagy... Oh igen kérem, a kicsi Nico nem csak drogozott, hogy kórházba kerüljön, és mindenki őt sajnálja, nem. Még hagyta, hogy meg is erőszakolják... - felelem neki felhánytorgatva azokat a szavakat, amiket ő mondott Rikunak akkor éjjel rólam. 
- Megerősítenéd ezt egy vallomással is a rendőrségen?
- Tessék? Mi köze van mindennek a rendőrséghez? Igazából neked sem lenne. Futsz azután az alak után, mint valami kutya, és észre sem veszed milyen ember is valójában. - Elmosolyodik, majd leül mellém a lépcsőre, és rágyújt. 
- Hidd el, sok mindent tudok Chiakiról, olyan dolgokat is, amiket még talán te sem, habár nem tudom milyen kapcsolatban voltatok vagy vagytok jelenleg.
- A fenéket tudsz bármit is... Hogy milyen kapcsolatban vagyunk, voltunk, leszünk, lettünk meg már tényleg nem a te dolgod! Gyűlölöm Chiakit, gyűlölök mindent, ami vele kapcsolatos, ami hozzáköt...
- Hajlandó vagy vallomást tenni?
- Hagyjál már békén ezzel a szöveggel... Nem vagy zsaru, hogy így faggatózz, és innentől kezdve semmi velem kapcsolatos dolog nem tartozik rád!
- Rendőr vagyok, Nico. Hidd el, ez rám is tartozik... - mondja kedvesen. Hogy mi van?