Red Velvet - Vörös bársony

2.

Mikor belépünk a lakásba, fáradtan dobom le kulcsaim a pultra, és kávét töltök magamnak. Minden bizonnyal ez életem eddigi legrosszabb napja, és még közel sincs vége. Aki csak áll a nappali közepén, mintha odatették volna, és a szőnyegem fixírozza. Na jó, muszáj valahogy szóba elegyednem vele, különben még lyukat éget bele a tekintetével. Bár elég strapabíró az a kárpit, és drága is. 

- Ülj csak le! - mondom neki, miközben kiveszek egy üveg ásványvizet a hűtőből. Hazafele jövet kiváltottam a gyógyszereit, talán nem árt meg neki, ha most be is veszi őket. Töltök egy pohárba a vízből, majd odaviszem neki. - Vedd be őket! - nyújtom felé. Szó nélkül elveszi tőlem, és, mint a jó kisgyerekek, beveszi a gyógyszert. Ezt már szeretem. Tényleg el tudnám őt viselni ebben a verzióban. Csendes, szófogadó, nem kérdez, nem erősködik, csak úgy van, mint egy szobanövény. Visszamegyek kávémért, majd nem sokkal később már mellette ülök a kanapén, és várom, hogy nekikezdjen mondandójának, bár ahogy elnézem, azt várhatnám napestig. Nagyon nem úgy fest, mint aki beszélni akar róla. - Hallgatlak...

- Nem szeretnék róla beszélni... - Pedig fogsz, ha tetszik, ha nem.
- Én viszont nagyon is szeretném hallani, ha már voltam olyan kedves, és befogadtalak...
- Nem kellett volna. - Hogy mi van? Akkor miért kellett az a jelenet ott a kórházban? Most fogjon le valaki mielőtt én fojtom meg, a saját kezemmel. Tényleg azt hiszi, hogy szórakozhat velem? Legyen, akkor játsszunk úgy, ahogy te szeretnéd...
- Akkor - állok fel -, akár mehetsz is - mondom neki higgadtan, és mellédobom, az eddig a kanapé támláján pihenő, farmerkabátját. 
- Két hete kirúgtak az állásomból, a főbérlőm egy hónapja tette ki a szűrömet azzal az indokkal, hogy kell a lakás a lányának. Nekem már nincs hova mennem - válik hangja szomorúvá. Tehát ez az oka... 
- És ezt volt ilyen nehéz kinyögni? - ülök vissza. 
- Te ezt nem értheted... - Igaza van. Nem értem, és nem is akarom.

Leteszem bögrémet az asztalra, és közelebb húzódok hozzá. Nem tehetek róla, ahogy itt ül, megszeppenve, ezzel az ártatlan, kisfiús arckifejezéssel, kedvem támad azonnal lerohanni őt. Én már tényleg nem értem magamat. Sosem kedveltem az ilyen kölyköket, most mégis arra vágyom, hogy megcsókolhassam, hogy újra alattam nyögjön. Az utóbbi persze nem szokatlan tőlem, hisz mindenkitől ezt akarom. Kínos a csend, mely körülölel minket. Lassan hajolok ajkaira, majd lágyan csókolni kezdem azokat. Engedelmesen csókol vissza, én pedig kezemmel már ingét gombolom kifele. Legalább ennyi örömöm legyen a mai napban. Nem bírok uralkodni magamon, úgy szabadítom meg őt a könnyed anyagtól, mint ahogy annak idején a karácsonyi ajándékaimat szabadítottam meg a csomagolástól, s már farmerének gombjával vacakolok épp, mikor megszólal a csengőm...

- Ki a franc lehet az ilyenkor? - sóhajtom, majd felállok, hogy ajtót nyithassak, mert látogatóm elég türelmetlen, és nem akar leszállni a gombról.
- Ugye nem zavarok? - ront be a lakásba Riku.
- Nem, te sosem - felelem mogorván, hátha felfogja, de nem, Riku nem olyan. Megölöm. - Persze, gyere csak beljebb, ó igen, én is jól vagyok - állok le társalogni az ajtóval, miközben becsukom azt. 
- Beszélnem kell veled sürgősen... - kezdi el lökni a szöveget. - Szia, Aki! - pillant a kanapéra. Szerintem még fel sem fogta, mit látott. - Aki? - fordul felé döbbenten, miközben a srác elmosolyodik, és integet neki, még mindig ugyanúgy, ahogy otthagytam. - Nico? - fordul most felém. 
- Riku? - nézek rá, miközben gúnyos mosolyra húzom számat.
- Beszélnem kell veled, négyszemközt! - Aki pedig már állna is fel, hogy felöltözzön.
- Nem, aranyom, nem most. Te ott maradsz! - szegezem mutatóujjam Akira. - Te pedig - fogom meg Riku vállait - szépen elmész, és hagysz végre kibontakozni! - kezdem el kitessékelni őt a lakásból.
- Nico, ne már, kérlek... Fontos...
- Leszarom! Nem érdekel, kivel feküdtél le az éjjel, nem érdekel, hogy fülig belezúgtál-e vagy sem, az sem érdekel, ha hétfőn magának a pápának fogsz divatbemutatót tartani, nem! Tűnj el innen, és hagyj egy kicsit végre élni! - tolom ki, küszöbön kívülre. Mindjárt jobb. Nem hiszem el, hogy mindig nekik kell tönkretenniük mindent. 
- Cseszd meg! Hiro kórházban van! - emeli meg hangját most ő is. - Tudod, ha néha visszaraknád a hangot a telefonodra, észrevennéd, ha valaki keres, és akkor nem kellett volna rátok törnöm! - Oké, ebben most az egyszer igaza van. 
- Mi történt vele? - kérdezem, de azért még nem engedem vissza. 
- Leesett a létráról. Tudod, most hétvégén állt neki kifesteni a lakást... Egy órával ezelőtt beszéltem vele, de ismered te is, azt mondta csak zúzódásokat szenvedett, és, hogy alig pár óra és kiengedik... - Most telt be az a bizonyos pohár, és már nem érdekel, hogy régi barát, nem érdekel, hogy lassan olyan nekem, mint egy testvér, nem, én tényleg megfojtom... 
- Riku... - hajtom le fejem, és szólok hozzá higgadtan. Ha le akarom üvölteni a fejét, mindig ezt csinálom, így már meg sem lepődök reakcióján.
- Én akkor most mennék is... Bocsi a zavarásért, és érezzétek jól egymást! - hadarta el gyorsan. Ez mindig beválik. Na de, hol is tartottam? Ja igen... Bezárom az ajtót ismét, majd visszamegyek a kanapéhoz. Aki csak döbbenten bámul rám.
- Mi van? - morgom.
- Mindig ilyen? - kérdi valami hihetetlenül idétlen tekintettel.
- Az esetek kilencvenkilenc százalékában igen - vetem le magam a kanapéra ismét. Elment a kedvem mindentől. Kiveszem telefonom nadrágzsebemből. Tíz nem fogadott hívás... Ez már beteges. Az asztalra teszem a készüléket, és hátradőlve lehunyom szemem.
- Akkor már kezdem érteni a dolgokat - Mit is?
- Mi van? - nézek rá kíváncsian.
- Semmi - áll fel, majd térdel le elém, s kezdi el kikapcsolni övemet.

Ez már határozottan jobban tetszik. Nem szeretem, mikor játssza a szűzkisfiút. Ismét lehunyom szemem, miközben kiszabadítva már éledező férfiasságom kényeztetni kezd. Halkan nyögök fel, mikor megérzem ajkai gyűrűjét, s beletúrok hajába. Érti a dolgát, annyi szent. Rég volt már ennyire jó az orális szex, de most minden percét élvezem. Ha így folytatja, tényleg megtartom alkalmi szexpartnernek. Még abba is benne vagyok, hogy ideköltözik, de a lakbért és a rezsit szigorúan csak természetben fizetheti meg. Jó, szemét vagyok, de akkor már kössük össze a kellemest a hasznossal. Kellemes, mert nagyon jól csinálja, ahhoz képest, hogy még csak húsz éves... Hasznos, mert így legalább én is jól járok, és, ha nem jön össze a Velvetben egy hódítás, akkor még mindig itt van nekem ő. Jó, most lehet azt mondani, hogy ez szemétség, hogy kihasználom, hogy játszom az érzéseivel... Személy szerint ez a kedvencem: játszol mások érzéseivel, ahogy Riku mondaná, pedig rohadtul nincs igaza. Nem játszom senki érzéseivel. Nálam a szex az csak szex. Én nem ígérek senkinek tartós kapcsolatot, nem vallok szerelmet, nem, csak kihasználom az élet nyújtotta lehetőségeket. 

Aki még mindig gyengéden kényeztet, én pedig egyre közelebb és közelebb kerülök a beteljesüléshez. Benyúlok nadrágom zsebébe és kiveszem belőle az óvszert. Nem csalódom benne, érti a célzást. Még egyszer végigsiklik nyelve férfiasságomon, majd feláll, és ledobja magáról az inget, mely eddig hanyagul, kigombolva lógott rajta, miközben én már nadrágjától szabadítom meg. Elmosolyodom. Nem kicsit indult be ő is. Számba veszem merev férfiasságát, és most én kényeztetem őt úgy, ahogy ő engem percekkel ezelőtt, miközben egyik kezem csípőjén pihen, másikkal pedig saját magam ingerlem. Halkan nyögdécsel, ahogy hol erősen, hol gyengédebben megszívom. Elég volt az előjátékból. Abbahagyom kényeztetését, majd letolom magamról a farmert, és türelmetlenül húzom magamra az óvszert. Aki pedig csak áll előttem, mint akit megint jól odatettek.

- Most mi bajod? - tárom szét karjaim.
- Síkosító? - húzza fel egyik szemöldökét. Fene azt az igényes mindenedet. Újra farmerom zsebében kutakodom, egy másik tasak után. Ilyenkor értékelem a 21. századot, és az okos megoldásaikat. Másik tasak megszerez, kibont, és tartalmával bekenem magam. 
- Megfelel? - pislogok rá széles vigyorral képemen, mint egy hülye. Ha még valamit kitalál, repül. 
- Meg - térdel fel a kanapéra, majd fölém helyezkedve megmarkolja férfiasságom, és bejáratához vezetve az ölembe ereszkedik.

Szinte egyszerre nyögünk fel mindketten, s pár másodperccel később már mozgatni is kezdi csípőjét, miközben kezével átkarolja nyakam, és szenvedélyesen csókolni kezd. Kezeim derekára csúsznak, és gyorsabb mozgásra ösztönzik őt. Ajkaink elválnak egymástól, ő pedig fejét vállamra hajtva nyög fel egyre többször és egyre hangosabban. Nem szépítem tovább a dolgokat. Imádom a szexet ezzel a kölyökkel! Érzem, hogy egyre közelebb kerülök a beteljesüléshez, és Aki férfiasságára markolva veszem fel kezemmel az ő ritmusát. Már egyikünknek sincs sok hátra, ám ekkor megint megszólal az az átkozott csengő. 

- Kih... kéhne... nyitnohd... - leheli ajkaimra, és lassít a tempón.
- Leh... szah... rom... - ragadom meg két kézzel csípőjét, és újra gyorsabb mozgásra kényszerítem. Az ajtócsengőm még mindig idegesítően szól, fél perces szünetekkel, de már rohadtul nem érdekel. Ha fontos, megvárja míg végzünk, ha meg nem, akkor úgyis feladja és elmegy. Én is ezt tervezem, végre elmenni, mert most már nagyon kezd elegem lenni abból, hogy mindenki megzavar minket. Lökök még pár erőteljesebbet partneremen, mígnem izmaim megfeszülnek, és testemet átjárja a jóleső remegés. Aki még mindig ütemesen mozog rajtam, miközben egyik kezét saját férfiasságára fonja, s így ingerli tovább magát egészen addig, mígnem egy hangos sóhaj hagyja el ajkait, és ő is átadja magát a gyönyörnek. Még mindig szaporán véve a levegőt támaszkodik meg vállaimon, és csókol meg. Kezeim derekán pihennek, míg élvezetének minden cseppje mellkasomon csillog. Lassan kimászik ölemből, és leül a kanapéra. Cigimért nyúlok, majd rágyújtok. Kiveszi kezemből a füstölgő nikotinrudat, és beleszív. Mióta dohányzik? Ám ekkor újra megszólal az az átkozott csengő, pedig már reménykedtem abban, hogy látogatóm mégis feladta... Tévedtem...

- Most már kinyithatnád... - vigyorog rám, és visszaadja cigimet. Felállok, és elindulok ajtót nyitni. Valahogy rohadtul nem érdekel, hogy még rajtam az óvszer, hogy tulajdonképpen egy szál semmiben vagyok, és még Aki ondója is rajtam csillog. Felőlem, akár maga a római pápa is lehet az ajtóban, most akkor is meg fogja tudni, hogy igen kérem szépen, épp most vagyok túl egy eszméletlen jó dugáson. 
- Megyek már! - morgom, mert az illető még mindig nem akar leszállni a csengőm gombjáról, és a folyamatosan búgó hang egyre jobban idegesít. - Mi van? - kérdezem ingerülten, szinte feltépve az ajtót. Csoda, hogy nem szakadt ki ott helyben. Velem szemben egy döbbent Hiro áll, begipszelt bal kézzel, majd amint felfogja, amit lát, már jön is a szokásos beszólásaival.

- Basszus, Nico, felöltözhettél volna. Még a végén megvakul valaki miattad... - takarja el szemeit színpadiasan.
- Ha csak azért jöttél, hogy ezt közöld, már mehetsz is. 
- Tulajdonképpen beszélni akartam veled, de látom zavarok... 
- Már úgyis mindegy... Riku után nekem már... - lépek arrébb az ajtóból, és engedem be. Aki pedig ekkor sétál ki a fürdőből, egy szál törülközőben. 
- Helló! - int neki vendégem, és eltűnik a hálószobában.
- Inkább meg se kérdezem - támaszkodik neki a pultnak, én persze még mindig úgy vagyok, ahogy felkeltem a kanapéról.
- Miért jöttél? - kínálom meg whiskyvel, de nem fogadja el, így megiszom én.
- Csak, gondoltam, szólok, hogy tízre legyél a Velvetben...
- Minek?
- Cseszd meg, ma van Riku születésnapja... Csak azt ne mond, hogy teljesen elfelejtetted...
- Oké, nem mondom, de akkor is elfelejtettem. Hányra jön Riku?
- Tizenegy.
- Akkor mi a fészkes fenének menjek oda tízre?
- Mert ahogy ismerlek téged, úgyis késel minimum fél órát, én pedig kibaszottul ideges leszek, ha nem fogsz besegíteni a szervezkedésbe... - közli könnyedén. Mit is vártam, mondjuk, tőle? Mindig maximalista volt, amit valahol meg is értek, mert rendezvényszervezőként nem teheti alacsonyra a mércét, és amúgy sem vallana rá. 
- Ott leszek - felelem. - Engedelmeddel, most már elmennék lezuhanyozni - mosolygok rá gúnyosan, mire ő csak bólint egyet, és megindul a bejárati ajtó fele, ám mielőtt távozna, még azért rám néz.
- Akit is hozd magaddal, és ha lehet, öltözz fel... 
- Tán nem tetszik a látvány? - kacsintok rá, és tárom szét karjaim.
- Ne haragudj, szívem, de ahogy itt állsz, óvszerrel a farkadon, spermától csillogó testtel... Erre még egy rossz ribanc sem kattanna rá. Akkor este... Ja ne! - mosolyogja, és elmegy.

Most már biztosan tudom, hogy ez életem legszörnyűbb napja. Bemegyek a fürdőbe, leveszem magamról az óvszert, majd beállva a zuhany alá, beállítom a kellő hőfokot, és csak hagyom, hogy a kellemes, meleg víz megtegye a hatását. Igazából nem tudom, meddig áztatom magam a zuhany alatt, de jólesik ez a kis felfrissülés. Derekamra csavart törülközővel sétálok be én is a hálóba. Fél hat van, Aki pedig hanyatt dőlve az ágyon alszik békésen. Szegény kölyök, rendesen elfáradhatott a mai nap. Ráterítek egy pokrócot, majd beállva a szekrény elé, ruha után kezdek el kutakodni. Fekete farmer, egy fehér, ujjatlan garbóval. Ez tökéletes lesz ma estére. Kimegyek a konyhába, és csinálok magamnak még egy kávét, majd leülök a kanapéra, és rágyújtok. Mi a francokat vegyek Rikunak? Bár nálunk ez sosem volt megszokott dolog. Ha kaptunk egymástól bármit is akkor örültünk neki, ha nem, akkor legalább ott voltunk egymásnak. Az ilyen szülinapi bulikat rendszerint a Velvetben tartottuk, és mindig igencsak jó hangulat alakult ki a végére. Na igen, ez az előnye annak, ha jól ismered a tulajt. Ő volt az egyik olyan ember, akit - Akin kívül - sikerült többször is behatóan megismernem. Előkapom mobilom, és tárcsázok.

- Nico, ezer éve nem hallottam felőled... mi újság? - veszi fel a telefont Chiaki. 
- Eszembe jutottál - mosolyodom el, és kortyolok bele kávémba.
- Ki vele, mi a pálya? 
- Honnan veszed, hogy akarok is valamit?
- Mostanában csak akkor hívsz - mondja némi szomorúsággal a hangjában.
- Sok a meló, amúgy tényleg szeretnék kérni tőled valamit... 
- Érted bármit, szépfiú - neveti el magát. - Ki vele...
- Ma este lesz lent egy szülinapi buli. Riku megint egy évvel öregebb lett, és tudod milyen...
- Nem kell bemutatnod, volt szerencsém hozzá. - Na ez még nekem is új. 
- Nocsak, nocsak... Na de, szeretném, ha az egyik táncosotok kicsit elszórakoztatná.
- Mikorra jöttök?
- Tizenegy - felelem.
- Éjfél megfelel? 
- Tökéletes lesz... Most leteszem, és még egyszer köszi mindent!
- Nincs mit, és ha egyszer meggondolnád magad a tartós kapcsolatok terén, hívj bátran.
- Majd meglátjuk. Ja ne! - teszem le a telefont az asztalra.

Ekkor már hét óra körül járt az idő. Aki pedig még mindig alszik. Magamhoz veszem a kocsikulcsokat, felveszem a bőrkabátom és a cipőm, majd elindulok a belvárosba. Az igazat megvallva ajándék után kutatok, Rikunak.

Ilyenkor még általában nyitva vannak a nagyobb bevásárlóközpontokban az ékszerboltok, így céltudatosan veszem az irányt a legközelebbi ilyen épület felé. Jó húsz percig keresgélek a rengeteg ékszer között, mire végre megtalálom a megfelelőt. Egy vékonyka aranyláncot, melyhez egy egyszerű, kis keresztmedál tartozik. Becsomagoltatom az eladóval, és fizetek, ám mikor távozni akarok, hirtelen megakad a szemem egy ezüstláncon. Nem valami vastag, sőt viszonylag vékonynak és könnyűnek tűnik, ám ami igazán megtetszett benne, hogy minden egyes láncszembe egy sárkányt gravíroztak. Ehhez, a már magában is különlegesnek nevezhető, ékszerhez egy medál is tartozik, mely mi más is lehetett volna, mint egy sárkány, valamint közvetlen mellettük, gondolom a szett részeként, egy gyűrű is díszeleg. Középső, a nyakláncéhoz hasonló mintával gravírozott része, pedig forgatható. Elmosolyodom.

Visszalépek az eladóhoz, és ezt a szettet is, a gyűrű kivételével, azonnal becsomagoltatom. Elégedetten szállok be az autóba, és indulok el haza, útközben azonban nem bírom megállni, hogy ne játsszak újonnan szerzett gyűrűmmel. Mikor belépek a lakásba, egy igencsak kómás Akival találom szembe magam. Még mindig csak egy törülköző van a derekára kötve, miközben szemét dörzsölgetve indul el a konyha fele.

- Gyere csak ide - intem magamhoz.
- Mi van? - morogja álmosan, és megáll előttem,
- Fordulj meg!
- Minek?
- Csak fordulj meg! - mordulok rá. 
- Nekem most nincs kedvem szeretkezni, ez a gyógyszer teljesen kikészít - löki a szöveget, miközben nyakába akasztom az ezüstláncot, erre persze azonnal elhallgat, majd megforul, és döbbenten rám néz. - Miért kapom?
- Csak megtetszett - vonom meg vállaim, és ülök le a kanapéra. 
- Ez nagyon szép - sétál oda elém, majd lehajolva hozzám, megtámaszkodik combomon, és lágyan megcsókol. Azért nem kell ekkora feneket keríteni egy ajándéknak, de végül is neki magyarázzam? - Köszönöm - leheli ajkaimra.
- Menj, és készülődj inkább, lesz időd meghálálni... 
- Hova megyünk? - kérdezi, és besétál a fürdőbe.
- A Velvetbe, hova máshova?

Fél tizenegy környékén keveredünk le a bárba. Hiro már nagyban intézkedik, én pedig csak jókat nevetgélek azon, ahogy kínlódik az emberekkel. Szegényt azért nem irigylem, bár meg kell mondjam, Aki sem ússza meg őt. Azért vicces látványt nyújtanak így ketten, sőt, ha jobban belegondolok, még ki is egészítik egymást. Hiro bal keze gipszben, míg Aki jobbján egy egyszerű kötés. A banda két bénája, minden bizonnyal ez lenne a róluk készült fotó címe. Várjunk csak, Aki mióta tartozik a bandához? Na, mindegy, ez már nem oszt nem szoroz. Kérek egy sört magamnak, majd megállva a pult mellett figyelem a tömeget, ahogy egyre többen és többen leszünk. A plafonon, óriási hálókban, több tucat lufi díszeleg, gondolom Hiro ötlete volt ez is. Lassan közeledik a tizenegy óra. Hiro kikapcsoltatja a zenét (csak tudnám, hogy tudta mindezt elintézni), és a Velvet némaságba borul, majd kimegy a bejárathoz. Nem telik bele pár perc, és Rikuval az oldalán tér vissza ismét, majd a tömeg egyszerre kiált boldog születésnapot barátomnak, és abban a pillanatban lufieső hullik alá a Velvet „egéről".

A zene újra teljes hangerőn üvölt, mi pedig a bárpultnál ácsorogva adjuk át az ajándékokat Rikunak. Mondanom sem kell, fülig ér a szája, ám amikor meglátja a tortát, először Hiro nyakába borulva kezd el sírni a meghatódottságtól, majd végül belém csimpaszkodik.

- Oké, én is örülök neked, de elengednéd a nyakam, mielőtt megfulladok? - nyögöm.
- Bocsi - vigyorog rám. 
- Na jól van, csajok, én bulizni jöttem - ragadom meg Aki kezét.
- Nico! - kiáltja utánam Riku.
- Tessék? - fordulok vissza.
- Köszönöm - mosolyogja, én pedig csak biccentek egyet, majd magam után berángatom Akit is a tömegbe, és táncolni kezdünk.

Rettenetesen jó a hangulat, és azt is iszonyatosan élvezem, hogy jó páran megbámulnak. Na, nem mintha ez új lenne, de a mai nap után ez most határozottan jót tesz az egómnak. Amiből azért akad rendesen. Már egy ideje csak táncolunk, bent a tömeg közepén, mikor valaki hátulról átkarolja derekam, s nem sokkal később egy forró leheletet érezek meg nyakamon.

- Tartozol nekem - súgja fülembe a szavakat, az ismerősen csengő hang. Megfordulok az ölelésben, és karom Chiaki nyaka köré fonva lehelek csókot ajkaira. Már megint szemét vagyok, tudom, de jelen pillanatban nem érdekel Aki, és ahogy látom épp el van foglalva valaki mással.
- Akkor ideje lerónom a tartozásom - mosolygom, majd elindulunk hátra. Persze nem a sötétszobába. Az túl snassz és lealacsonyító lenne a Velvet tulajdonosának. Egyenesen irodája felé vesszük az irányt, és amint belépünk az ajtón, vadul mar rá ajkaimra. Már ekkor tudom, hogy ma éjjel nem én leszek az, aki húsz centi mélyen elmerül a másikban.

Chiaki vadul ráncigálja le rólam felsőm, miközben ajkai szüntelenül tépik enyémet, néha már talán túl durván is, de most ez izgat a legkevésbé. Ugyanolyan vadul csókolok vissza, ahogy azt ő teszi velem. Talán pont emiatt kötöttünk ki egymás ágyában többször is. Vele a szex nem más, mint egy vad, fékevesztett hajsza, a gyönyör hajszolása. Hamarosan róla is lekerül az ing, miközben nyakam harapdálva szabadít meg övemtől, és tol egyenesen íróasztala felé. Mindig is tetszett ez az iroda. A hatalmas panoráma ablak, mely az asztal előtt húzódik, tökéletes rálátást nyújt a tánctérre, a színpadra, és a tomboló tömegre, egy enyhe extremitást kölcsönözve ezzel a jelenlegi helyzetnek. Annak idején sokszor eszembe jutott, hogy mi van, ha valaki felpillant, de persze rá kellett jönnöm, hogy az üveg kívülről olyan, mintha tükör lenne. Megtámaszkodom az asztalon, miközben Chiaki egy laza mozdulattal lerántja rólam farmerom és bokszerem, közben pedig hátam csókolgatva vált ki belőlem néhány apróbb nyögést. Majd a fiókba nyúl, elővesz egy óvszert, egy tubus síkosítót, és nyom az ujjaira az átlátszó zseléből. Keze ismét férfiasságomon mozog ütemesen, mialatt egy ujjal lassan belém hatol.

Tudja, hogy rég voltam én alul, és azt is, hogy nem sok embernek engedem meg ezt a felállást. Neki igen, magam sem tudom, miért. Halkan nyögök fel, mikor már második ujjával mozog bennem, és egyre jobban érzem, hogy önuralmam elvesztve lepi el elmémet szép lassan a gyönyör nyújtotta köd.

Újra a tömegre pillantok. A színpadon épp Riku foglalja el helyét, egy direkt neki odarakott széken, majd megjelenik a Velvet egyik táncosa, és olyan csípőmozgásokkal táncolja körbe barátomat, hogy már a látványa is feltüzel. A látvány, az ahogy Chiaki kényeztet, épp elég olaj a már így is heves lángokkal égő tűzre, és egy hangos nyögéssel ajkaimon élvezek el. Chiaki nem szól semmit, kihúzza belőlem ujjait, majd megfordít, és felültetett az asztalra. Leveszi nadrágját, felhúzza magára az óvszert, majd újabb adag síkosítóval keni be merev férfiasságát. Megtámaszkodom hátam mögött, és nyakába teszem lábaim, ő pedig egy határozott mozdulattal elmerül bennem.

Az érzés szokatlan, ugyanakkor csodálatos is, főleg, mikor Chiaki olyan pontot érint bennem, egy-egy erőteljesebb lökésénél, hogy csillagokat látok tőle. Hátravetett fejjel, hangosan nyögök fel újra és újra, de már nem bírnak el karjaim. Elfekszem az asztalon, ő pedig még jobban magára húz, és gyorsít a tempón. Lehunyom szemem, és hagyom, hogy azt tegyen velem, amit csak akar.

Rámarkol férfiasságomra, és csípőjének mozgásával ellentétesen újra mozgatni kezdi kezét rajtam. Dereka köré fonom lábaim, ő pedig még mindig ütemesen mozogva bennem és rajtam, hajol fölém, majd nyelvével hasfalam cirógatja meg, melyen még mindig ott csillog előbbi akciójának eredménye. Nem zavartatja magát, úgy tisztogat meg, ahogy egy koszos kismacskát szokott az anyja, majd áttér mellkasomra, és mellbimbóim kezdi el szívogatni, harapdálni. Egyre hevesebben ver a szívem, és érzem, hogy az ő teste is meg-megfeszül, majd minden tagjában remegni kezd, és egy hangos nyögéssel borul mellkasomra...

Chiaki már a székben ül, és fáradtan gyújt rá, én is végzek az öltözködéssel, már csak övemet kapcsolom vissza, miközben oda lépek mellé, és az asztalnak támaszkodom.

- Drága egy táncosfiút találtál - gyújtok rá én is.
- Mindig is volt érzékem az üzlethez - mosolyodik el. Kinézek a tánctérre, mindenki önfeledten szórakozik, az emberek nagy része már nem nevezhető éppenséggel józannak. Ekkor megpillantom Akit. Két pasi fogja közre, és nem engedik elmenni. A szívem hatalmasat dobban... - Nem való hozzád - szólal meg mellettem Chiaki hirtelen, majd feláll, és elém lép. Még mindig Akit és a két fickót figyelem, de ő megragadja állam, és kényszerít, hogy a szemébe nézzek. - Gyere vissza hozzám...
- Még te sem tudsz megzabolázni - mosolyodom el, és indulok meg az ajtó felé. - Ég veled! - zárom be magam mögött a hatalmas fém szerkezetet, és egyenesen a tánctér felé kezdek el rohanni. Még épp időben érkezem...

***

Sok minden megváltozott, és nem érzem, hogy bánnám. Aki hozzám költözött, és munkát is talált magának. Az éjszakákat rendszerint a Velvetben töltöttük, talán ez az a dolog, amitől egyikünk sem fog elszakadni soha. Most is itt vagyunk, s csak figyeljük az önfeledten táncoló tömeget. Elmerengek. Nem mondom, hogy életem legjobb döntése volt befogadni ezt a kölyköt, itt, magam mellett, de annyira nem is rossz. Bár még most sem érzem azt, hogy különösebben lenne köztünk bármi is, egy-egy kiadós szexen kívül. Persze ezt ő azért máshogy látja, de ha neki így jó, hát meghagyom ebben a hitében. Lerakom poharam a pultra, és elveszve a tömegben én is átadom magam a zenének. Hamar akad táncpartnerem, ám most nincs kedvem senkit hazarángatni. Ekkor jelenik meg Aki is. Átadok előbbi partneremnek egy névjegykártyát, majd elindulok felé.

- Szia, kölyök - karolom át nyakát, és csókolom meg.
- Részeg vagy - vigyorog rám. Nem is, de jó játszani a hülyét...
- És akkor mi van? - nézek rá.
- Menjünk inkább haza - karolja át derekam.
- De még csak most kezdődik a buli - próbálok tiltakozni.
- Neked pedig most ér véget - neveti el magát. Szóval gonoszkodunk, hát akkor én is gonosz leszek. Még mindig tettetve a részeget teszek úgy, mintha nem akarnék hazakeveredni.

Aki persze hajthatatlan, és csakhogy hitelesebb legyen a színjáték, néha meg-megtántorodom. Nagy nehezen végül mégis csak beültet a kocsiba, majd elindulunk haza. A lépcsőn sem jut fel velem egyszerűbben, de miért is segítsek neki? Piszkosul élvezem ezt a játékot. Elvonszol az ágyig, majd rálök, és elkezdi levenni rólam a ruhákat. Kicsi Aki, most követted el életed legnagyobb baklövését. Fölém térdelve próbál megszabadítani felsőmtől, mire én hirtelen megragadom, és egy határozott mozdulattal magam alá gyűröm.

- Egy, null, kölyök - vigyorgok rá, és marok rá ajkaira.
- Végig csak színleltél? - ráncolja össze szemöldökét.
- Lássuk csak - gondolkodom el, miközben megcsókolom nyakát. - Igen - felelem neki.
- Baszd meg! - morogja, és megpróbál ellökni magától. 
- Azon vagyok kölyök, azon vagyok... 
- Eressz el! - kiabál rám és kapok tőle egy hatalma pofont.

Meglepődve szállok le róla, ő pedig feláll és kivonul a nappaliba. Mi történhetett vele? Mindegy, sosem voltam jó lelki szemetes, inkább hagyom, hogy lenyugodjon. Kimegyek a fürdőbe, és lezuhanyzom, majd befekszem az ágyba. Aki persze még mindig a kanapén gubbaszt, de most mit csináljak vele? Felkelek, és rágyújtok, majd kisétálva hozzá, leülök mellé. Nem szól hozzám. Annak idején, mikor megismertem, bármit megadtam volna azért, hogy hallgasson, de most nem nyugtat meg a némasága. 

- Elmondod? - kérdezem, miközben mélyet szippantok cigarettámból. 
- Megyek aludni, holnap nekem meló van - áll fel, és vonul be a hálóba. Hát jó, ha nem nem. Nem erőszak a disznótor... csak a disznónak. Kibaktatok a konyhába egy üveg vízért, majd újra a háló felé veszem az irányt, ám az ajtóban megállok, és csak Akit figyelem a beszűrődő fényben.

Mégis mit akarok én ettől a sráctól? Hisz ez már rég túlmegy az egy éjszakás kalandon. Valamit érzek iránta, de nem tudom mit. Szerelem lenne? Nem hiszem. Soha nem leszek többet szerelmes. Ezt már eldöntöttem akkor, mikor az a szemét átvert. Még csak tizenhat voltam. Egy naiv, ostoba kölyök, szülők nélkül... Elhittem, hogy egy nálam tíz évvel idősebb srác képes lehet engem elfogadni, szeretni, megérteni. Mégis becsapott. Hatalmas pofont kaptam akkor az élettől, többet nem kérek belőle, köszönöm. Leoltom a villanyt a nappaliban, majd én is befekszem az ágyba, és nehezen ugyan, de végül elnyom az álom. 

Olyan tíz óra magasságában ébredek fel, Aki ilyenkor már rég dolgozik. Kimászom a konyhába, és készítek magamnak egy jó erős kávét. Enélkül tényleg nem tudok már rendesen működni sem. Leülök a kanapéra, és rágyújtok. Ezt a reggeli rutint semmiért nem cserélném el soha. Valakivel beszélnem kellene a tegnap este történtekről, de mégis kivel? Ha Rikut hívom, egyből azzal jön, hogy ő bizony megmondta, és, hogy tuti szerelmes vagyok a kölyökbe... Hát köszönöm, de erre most nem igazán vagyok kíváncsi. Hiro ugyanez a kategória, bár talán kettejük közül ő a jobbik esett. Mindegy, megpróbálkozom Rikuval. Elmászom a telefonomért, majd visszaülök a kanapéra, és már tárcsázom is. 

- Szia, édesem, mi a gond? - veszi fel a telefont Riku.
- Szia, madárkám, mond csak, nem tudsz valamit Akiról?
- Kéne?
- Nem tudom, tubicám, de ha van valami, igazán elcsiripelhetnéd nekem - felelem mosolyogva. 
- Nos, pár napja elég furcsán viselkedik, de gondolom, neked nem tűnt ez fel - mondja gúnyosan.
- De, tegnap éjjel elég nyomatékosan a tudtomra adta... 
- Nofene, csak nem lerombolta azt a baromi nagy egódat? - neveti el magát.
- Azt azért nem... Szóval, mit tudsz?
- Semmit, kérdezd Hirót... 
- Tartsd egy kicsit - mondom, és megnyomom a konferencia hívás kezdeményezését, majd tárcsázom Hirót is. Éljen a modern technika. 
- Mi a gond már megint? - veszi fel kissé morcosan a telefont.
- Mit tudsz Akiról? - szegezem neki a kérdést. 
- Dolgozik, nem? - jön a döbbent válasz.
- Te nem vettél észre rajta semmi furcsát? - kapcsolódik be Riku.
- Azon kívül, hogy csendesebb lett, nem igazán. Bár mondjuk, Nico mellett én is meghúznám magam - neveti. 
- Na köszi - morgom.
- Nincs mit, édes, de ha megbocsájtotok, nekem dolgoznom kell. Sziasztok! - száll ki a vonalból.
- Hát Nico, ennyit tudtunk segíteni - sóhajtja Riku. 
- Köszi... Ja ne! - teszem le a telefont. Azt hiszem, rám fér egy kis friss levegő...

Fél egy van. Ledobom a kulcsot az asztalra, és beljebb invitálom tegnapi táncpartnerem a lakásba. Mindkettőnknek töltök whiskyt, majd oda lépek elé, és kezébe nyomom a poharat. Nem sokat vacakol, egyből lehúzza a keserű nedűt, én is követem példáját. A következő pillanatban már egymás ajkait tépjük, miközben türelmetlenül vetkőztetni kezdjük a másikat. Nem sokat tökölünk. Partnerem hamar az ágyon köt ki, én pedig már alig várom, hogy benne lehessek. Most rohadtul nem érdekel a finomkodás, az előjáték, nem. Kiveszem az éjjeli szekrényből a síkosítót és egy óvszert, majd feltépve annak csomagolását, felhúzom magamra azt.

A srác sem tétlenkedik sokat. Feltérdel az ágyon, én pedig bekenve magam, egy határozott mozdulattal belé hatolok. Ez sem ma kezdte az uke szerepet... Szinte egyszerre nyögünk fel az újonnan keletkező érzéstől, majd lassan mozgatni kezdem csípőmet. Nem ez lesz eddigi pályafutásom leghosszabb menete, de ezt most nem is bánom. Nem akarok semmi mást csak kielégülni, újra elveszni a gyönyörben, hogy legalább ne agyaljak egy pár másodpercig hülyeségeken. Testemet átjárja a jóleső bizsergés, és egyre többet nyögök fel, miközben megragadom partnerem csípőjét, s gyorsabb ütemre váltok. Most az sem érdekel, hogy neki jó legyen. Intézze el magának a rásegítést.

Még mindig ütemesen mozgok benne, ő pedig kezét merev férfiassága köré fonva nyög egyre hangosabban. Érzem, ahogy teste megremeg, és egy hangos sóhaj hagyja el ajkait. Én még továbbra is mozgok benne, majd percekkel később izmaim megfeszülnek, testemet átjárja a jóleső remegés, és egy halk sóhajjal én is átadom magam a gyönyörnek. Kicsúszom partneremből, majd levéve magamról az óvszert, a kukába hajítom azt. Kimászom az ágyból, majd felkapom a srác cuccait a földről.

- Öltözz fel, és tűnj el! - morgom hidegen.
- Te mekkora egy köcsög vagy - kezd el öltözködni.
- Ha nem tűnsz el két percen belül, megmutatom, hogy nem csak köcsög vagyok, de kibaszottul ideges is... - felelem vigyorogva, mire a srác már majdhogy nem teljes felszerelésben áll előttem. 
- Fordulj fel! - morogja, én pedig az ajtóhoz lépek, és kinyitom azt.
- Viszlát, édes - vigyorgok még mindig, de látva partnerem döbbenetét, egyből lefagy a mosoly az arcomról, és az ajtó felé fordítom fejem. 
- Azt hiszem, én inkább megyek - suttogja Aki.
- Na, azt már nem - ragadom meg karjánál fogva, és beljebb húzom. - Ő megy, te maradsz! - morgom. A srác rám sem nézve sétál ki az ajtón, én pedig nagy levegőt véve becsukom utána azt. Aki csak áll, szótlanul, lehajtott fejjel, és vár.

Hát jöjjön, aminek jönnie kell. Beszélgessünk... Megfogom karját, és a kanapéhoz vezetve leültetem. Jó, talán kicsit durva vagyok vele most, de jelenleg azt is leszarom. Tudni akarom mi a fészkes fene ütött belé. - Most pedig, aranyom - ülök le mellé -, ha tetszik, ha nem, beszélgetni fogunk. Mi a franc bajod van?