Figyelem: Ez a bejegyzés helyenként durva nyelvezetet, homoszexualitást és erőszakot tartalmaz. Megkérnék mindenkit, hogy csak abban az esetben olvassa el, ha ez a téma nem riasztja vissza. Továbbá az obszcén hozzászólásokat törölni fogom. Normális értékelést várok, nem pedig homofób emberek szájkaratéját.

A többieknek kellemes olvasást!

Black Velvet - Fekete bársony

1.

Újra itt vagyunk, egy újabb fergeteges este képei jelennek meg előttem, s már vágyom együtt tombolni én is a tömeggel. Sokan vagyunk, sőt mi több, rengetegen. Tánc, hangos zene, pia, szex, drogok. Itt nincsenek tabuk. Itt mindenki lehet önmaga, anélkül, hogy kinézné őket bárki is. Ezért szeretem ezt a helyet. Senki nem kérdez...
- Táncolunk? - Na jó, néha igen, persze itt nem számít, hogy honnan jöttél. Nincsenek nevek, rangok, tisztségek. Mindenki egyforma és mindenki egyformán veti bele magát a bulikba. És hogy melyik ez a hely? Osaka egyik legnagyobb éjszakai bárja, a Black Velvet. 
- Na fiúk, újabb hódítás? - vigyorog rám Hiro. 
- Csak a szokásos. Mindenhol izmos felsőtestek, feszes fenekek... Unom...
- Te mindig unod magad, utána pedig kereshetünk a sötétszobában... - jegyzi meg kissé gúnyosan Riku. 
Mindig hármasban járunk le ide, ám míg ők a szerelmet keresik, addig én csak a kalandokat. A szexet, de azt minden mennyiségben. Persze, az évek folyamán cseppet visszafogtam magam. Ma már csak minden harmadik ember köt ki a lakásomon, a legtöbbet elintézem hátul, a direkt erre a célra kialakított szobákban. Ideje újabb vadászatot indítani. A tánctér zsúfolt, de nem érdekel. Elvegyülve a tömegben adom át magam én is a zenének, miközben tekintetemmel már következő áldozatom keresem. Nincs új a nap alatt kérem szépen, de még a diszkógömb alatt sem. Aztán, mikor már kezdem feladni, valaki megragadja karom.
- Táncolunk? - Most is azt csináljuk, nem? Kedvesen rámosolygok.
- Sokkal jobb ötletem van - kacsintok rá és elindulok vele hátra. Legalább a befejezése legyen tökéletes a mai napnak. Ejha, nem tétlenkedik sokat, annyi szent. Épp, hogy találunk magunknak egy helyet, máris a falnak lök és vadul rámar ajkaimra. Na jó, ebből elég. Megfogom vállainál fogva és kissé eltolom magamtól. Úgy látszik érti a célzást, mert letérdel elém, majd néhány gyors mozdulattal kigombolja nadrágom, s már kényeztetni is kezd. Átadom magam az érzésnek, a kellemes bizsergésnek, mely átjárja testem. Elmosolyodom, ebből sem lesz szex ma éjjel...

Hatalmas fejfájással ébredek reggel és persze nem egyedül. Már megint kit sikerült felcsábítanom a lakásomba? Végül is teljesen mindegy. Úgyis ez volt az első és utolsó éjszakája itt. Fáradtan mászom ki a fürdőbe, hogy könnyítsek magamon és lezuhanyozzak. Igen, ez már hiányzott, egy forró fürdő. Ez mindig segít ellazulni. 
- Jó reggelt! - hallok meg egy kellemes hangot, és érzek meg derekamon két kezet.
- Ja, neked is... - morgom. Újabban mindenki ilyen rámenős lett? Vagy csak spontán jön a tavasz, és azt hiszik, egy alkalom jelent is valamit? Már épp fordulnék meg, hogy elküldjem őt, mikor hirtelen megérzem kezét férfiasságom körül. Na jó, legyen előbb gyereknap, majd utána elzavarom. Meg kell hagyni, egész jól csinálja, ám kicsit kezd elegem lenni az efféle kézimunkákból, s amint alkalmam nyílik rá, változtatok is a felálláson. Egy határozott mozdulattal lököm a falnak, s végigharapdálva vállát, ágyékomat a fenekéhez dörgölöm. Halkan felnyög. Szóval már ennyitől is beindul a kicsike. Azért jó lenne emlékezni arra, mit műveltünk egymással tegnap éjjel. Bár, gondolom, elég felejthetetlen lehetett, ha már így letámadott a zuhanyzóban. Legalábbis neki mindenképpen. Szerencséje van, hogy mindig tartok itt is óvszert. Anélkül ugyanis nem vagyok hajlandó senkivel sem mélyre hatoló kalandokba bocsátkozni. Ez nem bizalom kérdése, ez puszta elővigyázatosság. Belé hatolok, lassan, óvatosan, már-már kínzásként, mire ő ismét csak felsóhajt, majd, kezem férfiassága köré fonva, mozogni kezdek benne ütemesen. Meg kell hagyni, ahhoz képest, hogy tegnap együtt voltunk, elég szűk a drága, de ez az, ami most egy cseppet sem érdekel. Már mindketten csak nyögünk, kiélvezve a másikat, s nem sokkal később érzem, ahogy teste megfeszül, és egy hangos nyögéssel elélvez. Én még lökök rajta pár erőteljesebbet, majd csípőjét megragadva, engem is utolér a gyönyör mámora. Nem szólunk semmit, kicsúszom belőle, majd megmosakszom, és otthagyom őt a kabinban. Kávé kell, sok és azonnal. Már egy ideje csak ücsörgök az asztalnál és szívom cigimet, mikor végre előkerül ő is, s hanyag eleganciával leveti magát elém a szemközti székbe. Meg kell hagyni, még részegen is van ízlésem. Méghozzá egész jó. - Megismételhetnénk - mosolyog rám. Ez a pasi... Hihetetlen. Fekete, félhosszú hajából még mindig csöpög a víz, s végigfolyva izmos mellkasán, a derekára kötött törülközőbe vész. Szemeibe nézek. A mélybarna szempár őszinte kíváncsisággal mered rám, s akarva-akaratlanul is felnevetek, majd közelebb hajolok hozzá és gyengéden végigsimítok arcán.
- Álmaidban, kisfiú - felelem neki őszintén. - Most pedig ideje indulnod, azt hiszem - dőlök vissza székemben, és gyújtok rá ismét. 
- Ne hidd, hogy ennyivel lerázhatsz - áll fel, és kezdi el összeszedni cuccait.
- Ne hidd, hogy ennyivel magadhoz láncolhatsz - felelem könnyedén. 
- Majd meglátjuk - mosolyodik el.
- Nézd - állok fel én is. - Remek volt a ma reggel... A tegnap éjjelre rohadtul nem emlékszem, de ez most nem is érdekes. Vésd az eszedbe: Ez csak szex! Semmi több... Ha szerelmet akarsz, azt ne a Velvetben keresd, de legalábbis ne nálam... 
- Azt hiszem, elég nagy vagyok ahhoz, hogy eldöntsem, mit hol keressek... De köszi.. - lép ki ajtómon és távozik. Már megint mi a francba keveredtem? Évekig tökéletesen működött az egy éjszakás vágycsillapítás elmélete, erre tessék. Miért kellett nekem egy ilyenbe belefutnom? Komolyan, legközelebb előre tisztázom mindenkivel, hogy ne is reménykedjen. Vagy nem tudom... 
Az órára pillantok. Ideje melózni mennem, azt hiszem. Már majdnem végzek a készülődéssel, mikor hirtelen megszólal telefonom. Riku keres. Unottan emelem fülemhez a készüléket.
- Igen?
- Neked teljesen elment az eszed? - Köszönöm, most már a fülem is cseng. 
- Miért is?
- Nico, cseszd meg! Hogy a fenébe gondoltad, hogy elkésel? Pont ma? 
- Riku, azért, mert a menedzsered vagyok, még nem kell a kezed fognom minden percben. Légy már végre kicsit férfi és állj a sarkadra! Ne csak a Velvetben legyél nagyfiú aranyom...
- Akkor is megígérted...
- Jó, higgadj le! Húsz perc és ott vagyok, rendben? 
- Rendben... - Ez vicc... Ma mindenki engem akar megváltoztatni? Független típus vagyok, utálom, ha megmondják, mit tegyek, utálom, ha valaki magához akar láncolni. Nem vagyok hűséges, sem kedves, sem aranyos, nem. Egy született bunkó vagyok, aki csak a szexnek él, a testi élvezeteknek. Már előre látom, hosszú lesz ez a mai nap... Cseszettül hosszú... Leemelem a kabátom a fogasról, és bezárva magam mögött a lakás ajtaját, elindulok a stúdióba...

Azt hiszem, rám fér egy kiadós buli ma éjjel is. Riku egész nap nyaggatott az éjszakai srác miatt, Hiro telefonon ecsetelte, hogy akár be is kaphatom, mert ahhoz képest, hogy lassan harminc leszek, még mindig úgy viselkedek, mint egy felelőtlen tini. Halkan azért megjegyezném, az a lassan harminc, még négy év... A bekaphatom részén meg már két éve túl vagyunk. Na de most komolyan... Mit is képzelnek ezek? Majd valaki mellett leélem az életem, és ráncos vénemberekként egymás kezét szorongatva az ágyban halunk meg? Ez nem az én világom. Erre azért már rá kellett volna jönniük ez alatt a pár évnyi - lassan tíz - barátság alatt...
Olyan tizenegy környékén érek le a Velvetbe, persze mondanom sem kell, Hiro és Riku már rég a pultot támasztják. Még hogy én viselkedek úgy, mint egy tini... Na persze...
- Milyen a felhozatal? - lépek oda hozzájuk vigyorogva.
- Szokásos - húzza meg sörösüvegét Riku.
- Nézd csak, Nico - bök a tömeg felé Hiro vigyorogva. - A tegnapi lovagod...
- Bassza meg... Mit keres itt? 
- Nekem úgy tűnik, táncol... Nico ez egy nyilvános hely, szerinted?
- Jó, mindegy... Ha bárki keresne, meghaltam, elvesztem, elnyelt egy mély gödör, de senkinek nem vagyok itt! 
- Te tudod... - feleli Hiro, én pedig igyekszem minél távolabb keveredni a sráctól... Remélem nem vett észre, de ha annak a két jómadárnak eljár a szája, hogy itt vagyok, a kínok kínját fogják átélni holnap. Na de álljunk csak meg... Miért is aggódom tulajdonképpen? Egy éjszaka az egy éjszaka. Francba, nehogy már elrontsa az estémet... Nem törődve semmivel, indulok el vissza a tánctér fele, majd elvegyülve a többiek közt, nekiállok flörtölni az első utamba kerülő pasival. Már a sokadik férfival táncolok, mire megjelenik ő is, és hátulról hozzám simulva, csípőm megragadva felveszi ritmusomat. Hát legyen, ha játszani akar, játsszunk csak. Felé fordulok, majd nyakát átkarolva megcsókolom. 
- Hogy is hívnak? - lehelem a kérdést ajkaira. Incselkedem vele. 
- Aki...
- Szóval Aki... - suttogom fülébe kéjesen, mire valaki megragadja karom. Hm, egy újabb versenyző. Kicsit sem kihívóan mérem végig másik partnerem, majd gonosz mosolyra húzom a szám. - Bocs, kisfiú, erről a vonatról most, azt hiszem, lemaradtál - veregetem meg atyaian Aki arcát, majd a másik srác felé fordulok, és elindulok vele hátra. Az első számú szabály, amit mindig is betartottam, hogy sohasem feküdtem le senkivel a Velvetben. Ha arról van szó, irány a lakásom, itt megteszi egy laza kéz és nyelvmunka. Miért? Köztudott, hogy sokan akarnak megkapni itt, nem adom meg nekik azt a lehetőséget, hogy egy óvatlan pillanatban ténylegesen is megtegyék. 
Megint ugyanaz a szituáció, mint eddig minden éjjel. Hátam a falnak ütközik, majd partnerem nekiáll lenyűgözni. Nem mindegyiknek sikerül, de az érzés legalább kárpótol valamelyest. Talán kicsit kezdek kiöregedni ebből, kezdem unni az egészet. Lehet, már csak az élvezetekért csinálom mindezt, nem tudom, mindenesetre, szeretném kiélvezni, amíg még lehet. 
- Nico! - hallom meg Riku hangját.
- Mi van? 
- Mennénk, holnap meló...
- Tíz perc, oké?
- De... - kezdene Riku nyavalyogni... Francba, ezért még sokkal jön nekem.
- Bocs, szépfiú - fogom meg partnerem vállát. - Majd máskor... 
Nem hiszem el, hogy ezeknek ilyenkor jut eszükbe minden. Ha ide el tudtak jönni gyalog, haza miért nem megy nekik? Sem az apjuk, sem pedig a sofőrük nem vagyok. Kint a parkolóban azonban megpillantom Akit. Remek kis bosszú lesz ez... Faképnél hagyom a többieket és elindulok a srác felé. 
- Jössz? - lépek oda hozzá.
- Na, mi van? Mégis megvár az a vonat? - Ej, de felvágták a nyelvét valakinek.
- Ha nem, nem - fordulok meg és indulok vissza kocsim felé.
- Rendben - fut utánam, majd intek neki, hogy szálljon be. 
- Nico, mit csinálsz? 
- Szerintem kitalálod te azt egyedül is, Riku... Köszi az estéért... Csók, drágáim! - köszönök el tőlük, majd elhajtok. Még hallom, ahogy Riku utánam kiabál, majd egy elégedett vigyor terül el arcomon. Most megtanulják, hogy ne zavarjanak meg többet. Bár kételkedem abban, hogy jó ötlet volt pont Akit felráncigálnom magamhoz megint. Leszarom. Jogom van megdugni, ha úgy akarom, és miért is ne akarnám? Majd csak kiveri a kicsi fejéből azt a hülye elképzelést, hogy én és ő... Nem is folytatom. Még kimondani is túl abszurd...
- A barátaid? - érdeklődik mellettem Aki.
- Azok - felelem röviden. - Mondd csak, hány éves is vagy?
- Húsz...
- Nem kéne neked ilyenkor már otthon aludnod? 
- Már mondtam, elég nagy vagyok ahhoz, hogy eldöntsem, mit akarok és mit nem - lépünk be a lakásba.
- És mit is akarsz? - lököm neki hirtelen az előszoba falának. - Ezt? - harapok rá ajkára gyengéden. - Netán ezt? - markolom meg ágyékát, mire jólesően felsóhajt. Túl átlátszó vagy, aranyom, túl átlátszó. Ellépek előle, majd a hűtőhöz lépve előkapok egy üveg ásványvizet. Aki még mindig csak áll ott, mint akit odaraktak. Ha most könyörögni kell neki, én, esküszöm, kidobom innen. 
- Szép lakás - jön egy kicsit közelebb. Érdekes, reggel nem volt ennyire zavarban. Elmosolyodom, majd leveszem magamról felsőmet és a kanapéra hajítom. 
- Jössz vagy elmész? - tárom szét karjaim. - Vagy elmész, majd elmész? - húzom elégedett mosolyra számat. Közelebb lép hozzám, majd bátortalanul megcsókol. Na, végre... Viszonzom csókját, s lassan nekiállok megszabadítani őt ingétől. Nocsak, milyen heves lett valaki és... kis torkos... Nyelve már vad táncba kezdett férfiasságomon, ezzel több elégedett sóhajt is kiváltva belőlem. Egész jól csinálja, de ezt a Velvetben is megkapom bárkitől, ennél én most többre vágyom, sokkal többre. Egyik kezem vállára teszem, míg másikat becsúsztatom álla alá és gyengéden húzni kezdem magam felé. Érti a célzást, mert feláll és mélyen szemembe néz. Szerelmes lányregény... Határozottan ez az érzésem ebben a pillanatban. Még mindig egymás tekintetét fürkésszük, miközben elkezdem megszabadítani őt nadrágjától és bokszerétől. - Mozgás! - intek fejemmel az ágy felé, és leveszem én is nadrágom. Muszáj megint elmosolyodnom. Aki úgy fekszik el az ágyon, mint egy kezdő tini... Istenem, hol az a vadság és határozottság, amit reggel láthattam? Nekem ez a szende, szűz kisfiú verzió rohadtul nem tetszik. 
- Nem jössz? - hallom meg hangját, és ez valamelyest visszarángat gondolataim közül a valóságba. 
- De - felelem, és indulok el. Mégis, mit mondhattam volna neki? Hogy addig a közelébe sem megyek, míg úgy fekszik az ágyon, mint egy szűzkislány, aki épp az első dugására vár? Lehet, ezt kellett volna mondanom, de attól mégis mi változik? Maximum megsértődik és elmegy... és sajnos nem miattam, legalábbis nem abban az értelemben... - Fordulj meg! - adom ki neki a parancsot. Félreértés ne essék, semmi domina hajlam nincs bennem, nem... - Formás kis hátsód van - jegyzem meg csak úgy magamnak, majd fölé térdelek.
- Bámészkodsz még, vahh... ahh... - nyög fel, mikor megérzi nyelvem lassan végigsiklani gerince vonalán. Tudom, hogy ebbe bizony bele lehet őrülni. Nekem akkoriban az volt az első alkalom, féltem, mint minden kezdő, de partnerem csodát művelt. Annyira feltüzelt, ahogy nyelvével végigsimított gerincem vonalán, miközben forró lehelete megcirógatta bőrömet, hogy már én magam akartam, hogy bennem legyen. Persze a varázs azért hamar elmúlt, mikor belém hatolt, de inkább hagyjuk... Érzem, ahogy Aki teste jólesően megremeg, s én csak tovább kínzom. Nyelvemet ajkaim váltják fel és csókok. Gyengédek, kínzóan lassúak, s csípője engedelmesen megemelkedik. Most nem, nem így, aranyom. Látni akarom az arcodat, ahogy vonaglasz és nyögsz alattam. Feltérdelek, s csak ujjaimmal cirógatom hátát, fenekét. Majd kimászom az ágyból, és az éjjeliszekrényhez lépek, óvszer és síkosító után kutatva. Nem szól semmit, csak hanyatt dől. Visszamászom, és lábai között elhelyezkedve, kezemmel kényeztetni kezdem, újabb nyögéseket kicsalva belőle ezzel. Az óvszerért nyúl, majd türelmetlenül bontogatni kezdi, és végül felhúzza nekem. Nyakamba veszem lábait, nyomok egy kis síkosítót magamra, és lassan, de határozottan belé hatolok. Mindketten felnyögünk az újonnan keletkező érzéstől, míg végül lassan mozgatni kezdem csípőmet. Kínzó a tempó, amit diktálunk, de ki akarom élvezni minden pillanatát annak, hogy az enyém, hogy csak nekem nyög. Vadul marok rá ajkaira, és csókolom őt olyan szenvedéllyel, mint eddig még senkit soha. Miért? Mert erre vágyom. Egy kis érzelgősségre a vad szexek alatt. A következő pillanatban már ő ránt le magához újabb csókot követelve. Megadom neki, miért ne adnám? Hisz mindez csak színjáték, ócska maszk, mit magamon viselek. Változás? Minek? A szex az csak szex marad... Nem számít, hol, kivel és mikor... Semmi érzelem, semmi lelki kötődés, vagy épp megbánás. Pusztán a test vágyainak kielégítése... Gyorsítok a tempón, s kezem férfiasságára fonva hajolok le hozzá egy újabb csókra. Már nem bírom így túl sokáig, érzem... Percekkel később teste megfeszül alattam, és egy hangos kiáltással elélvez. Megragadom csípőjét, s lökök rajta még párat, míg végül engem is utolér a gyönyör, és mellkasára borulva, szaporán véve a levegőt, próbálok józanságot pumpálni elmémbe...

A franc vinné el az ébresztőórát, mindig a legrosszabb pillanatokban kell megszólalnia. Pedig olyan fantasztikus álmom volt. Fantasztikus és határozottan perverz... Álmosan nyomom le az éjjeli szekrényen vadul csörömpölő vekkert, és egy elégedett vigyorral fordulok oldalamra, mikor is hirtelen egy, melegbarna, fürkésző szempárral találkozik tekintetem. 
- Te mit keresel itt? - lehelem fáradtan, és inkább hanyatt fekszem. 
- Annyira nem voltál részeg szerintem, hogy ne emlékezz... - feleli nemes egyszerűséggel. Igaza van. Annyira nem voltam részeg, de miért is nem raktam ki utána? Örök rejtély marad ez számomra. 
- Bárcsak lettem volna! - ülök fel, és indulok el a fürdőbe. 
- Mégis, miért csinálod ezt?
- Szeretem a szexet, nem egyértelmű? - mosom meg arcom.
- Miért menekülsz? Miért utasítasz el mindenkit, aki csak egy kicsit is megpróbál közelebb kerülni hozzád? - dől neki az ajtófélfának.
- Szerintem semmi közöd hozzá - mosolygok rá gúnyosan. 
- Egoista barom vagy...
- Nézd, nem érdekel, ki mit mond, nem érdekel ki mit gondol. Egy dolog érdekel, és az a szex... Nincs kötelezettség, nincs megbánás... 
- De én téged akarlak...
- Ne akarj engem... Nem voltam, nem vagyok és nem is leszek senki tulajdona. Most pedig öltözz fel, sétálj ki azon az ajtón és az életemből is... 
Mégis, mit képzelnek egyesek magukról? Csak úgy feltűnnek és megváltoztatnak? Hogy miután megfektettem őket egyszer, jelen esetben kétszer is, majd minden megváltozik és örök hűséget fogadva nekik omlok karjaikba és boldogan élünk, míg meg nem halunk? Egy unalmas doramában talán, de nem az életben. Az élet ennél sokkal kegyetlenebb és rosszabb. Nem leszek senki kedvese, de még csak szeretője sem soha...

***

Újabb éjszaka a Velvetben, egy újabb vadászat, egy újabb unalmas hódítás. Aki mégis elérte, hogy a közelemben lehessen. Behálózta a barátaimat, és az az érzésem, hogy mindenhova követ. Elegem van ebből. Legalább itt lenne egy kis nyugtom, de nem. Riku és Hiro totál bezsongtak a sráctól, és órák hosszat képesek nekem áradozni róla. Nem is értem, miért nem ők hódítják meg... Addig sem engem terrorizálna. Valahol azért én is egy nagy marha vagyok, mert ahelyett, hogy elutasítanám, egyre többet viszem az ágyamba, bár ez még nem ok arra, hogy beleélje magát olyan dolgokba, amik nincsenek is. Nem szeretem, nem vagyok belezúgva, nem. Egyáltalán nem kedvelem, pont azért, amit csinál, egyszerűen csak jó vele a szex... Ennyi és nem több. Mégis, ez alatt a két hónap alatt valamit megváltoztatott bennem. Gyűlölöm ezért magamat is és őt is. Miért? Aki elérte azt, hogy akárhányszor egy új férfit vonszolok fel lakásomra, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy lefektessem, mindig ő jut eszembe, és úgy vágom ki épp aktuális partneremet a lakásból, hogy az még csak kettőt pislogni sem képes... Közel négy napja nem volt egyetlen egy jó estém se, és ez rendkívül idegessé tud tenni, de nem, nem fogom megint Akit hazacipelni. Inkább az önkielégítés. 
- Szarul festesz - lép hozzám Riku egy üveg sörrel.
- Szarul is érzem magam - veszem el tőle a piát és meghúzom.
- Nincs Aki kielégítsen? - mosolyodik el ravaszul.
- Gyűlölöm a szójátékaidat... 
- Te szerelmes vagy - vonja meg vállát könnyedén, mintha csak azt közölné, hogy süt a nap.
- Túl sokat ittál...
- Nem hiszem... Miért is nem viszel fel senkit a lakásodra mostanában?
- Nem mintha a te dolgod lenne, de egyszerűen csak nincs kedvem...
- Nincs kedved, vagy más is közrejátszik? - Túl jól ismer ahhoz, hogy tagadjak...
- Tudod, milyen szar az, ha épp meg akarsz fektetni valakit, és egyszer csak azon kapod magad, hogy aki épp előtted térdel, egyáltalán nem az a srác, akit te felvittél? 
- Te Akiról fantáziálsz, miközben mást kefélsz? - néz rám döbbenten. 
- Így is mondhatjuk, bár nem nevezném fantáziálásnak. Az a srác beette magát az elmémbe, és sehogy se tudom onnan kikergetni. Ráadásul még ti is csak adjátok alá a lovat...
- Csak jót akarunk neked... 
- Inkább ne, most pedig mentem vadászni... - tettem le az üveget a pultra és indultam el a táncparkett felé. Ki akartam táncolni magamból mindent és lerészegedni annyira, hogy ne tudjak semmiről sem. Hogy már az se érdekeljen éppen kit viszek haza. Sokadik töményemet ittam és a sokadik partneremmel vonultam hátra. Legalább így kielégülhetek valamelyest, de nekem ez még mindig nem elég, még mindig nem kaptam meg azt, amire mindennél jobban vágyok. Egy újabb srác lép elém. Izmos testén csillog a sok konfetti, már alig vagyok magam, már csak a pia mozgat és a zene. Úgy marok rá ajkaira, mint éhező egy falat kenyérre. Akarom azokat az ajkakat, akarom, hogy engem érintsenek, hogy kényeztessenek. Megragadom a srác kezét, és nem törődve senkivel elindulok vele autóm felé. Tudom, hogy részegen nem kéne vezetnem, ennyire részegen meg pláne nem, de nem ez az első alkalom, hogy ezt csinálom, és mindig hazajutok. Egy, mert nem lakom túl messze, kettő, mert az autóm már magától is képes lenne hazatalálni. Előhalászom a kulcsot, és kinyitom az ajtókat.
- Inkább vezetek én - kapja ki kezemből a kulcsokat partnerem. Hát legyen. Beszállok az autóba és bediktálom neki a címet. Nem szólunk egymáshoz. Csak bámulok ki az ablakon és már látom magam előtt az éjszakát. Ezt már Aki sem ronthatja el...
Épphogy belépünk a lakásba, úgy vetem rá magam partneremre, mint aki már hónapok óta nem feküdt le senkivel. Vadul csókolom meg újra és újra, miközben őt is és magamat is vetkőztetni kezdem. Nem érdekel semmi, a józan ész itt már rég csődöt mondott. 
Percekkel később már az ágyban fekszünk, meztelenül, s partnerem gyengéden kényeztet. Szemem lehunyva adom át magam a gyönyörnek, mely átjárja testemet, s néha hangosan fel-felnyögök. Rettenetesen ki vagyok már éhezve, így kapkodva húzom ki az éjjeliszekrény fiókját és veszem ki belőle az óvszert. Türelmetlenül kezdem el kibontogatni a csomagolást, de a rengeteg piának köszönhetően ez alig megy.
- Hagyd, majd én - veszi ki kezemből partnerem. Nem ellenkezem. Érzem, ahogy lassan felhúzza nekem az óvszert, egy újabb halk sóhajt kiváltva belőlem ezzel. - Síkosító? - kérdezi, de sem erőm, sem kedvem nincs válaszolni neki. Még ránézni sem, így lehunyt szemmel bökök az éjjeliszekrény felé. Túlságosan sok bennem az alkohol, és jelen pillanatban túlságosan is érezteti a hatását. Nem sokkal később partnerem fölém hajol és megcsókol, miközben egyik kezével merev férfiasságom keni be síkosítóval, majd megmarkolva azt, bejáratához vezeti és szép lassan ölembe ül. Hangosan nyögök fel ismét az újonnan keletkező érzéstől. Annyira szűk, annyira forró. Partnerem óvatosan megtámaszkodik mellkasomon, és ütemesen mozogni kezd rajtam. Egyre hevesebben ver a szívem, egyre szaporábban kapkodok levegő után, és megragadva a srác csípőjét, ösztönzöm őt gyorsabb tempóra. Belőle is egyre több és hangosabb sóhaj tör fel, mire rámarkolok férfiasságára, és próbálom olyan ütemben kényeztetni, ahogy ő lovagol engem. Nem mindig sikerül, ám pár perccel később abbamarad mozgása és egy hangos nyögéssel ajkain, élvez tenyerembe. Ismét megragadom csípőjét, jelezvén, hogy én még nem végeztem, mire újra mozogni kezd rajtam. Már nekem sem kell sok. Testem jólesően remegni kezd, majd izmaim megfeszülnek, és végre átadom magam én is a gyönyörnek. 

Elmondhatatlan, mennyire fáj a fejem. Na igen, sajnos ez hozzátartozik a dologhoz. Annyira jó lenne néha megszabadulni ettől az érzéstől, melyet a másnaposság okoz. Ilyenkor gyűlölöm az alkoholt és minden mellékhatását. Néha elgondolkodom azon, vajon tényleg öregszem vagy csak így bosszulja meg magát a... felelőtlenségem? Talán ez lesz az, azt hiszem... Ámbár hozzá tartozik a dologhoz, hogy mindig mértéktartóan iszom. A mérték a vödör - persze csak képletesen -, a tartó meg általában a Velvet pultja. Ám mielőtt még valaki azt gondolná, hogy alkoholista vagyok, leszögezném előre, nem vagyok az, de néha muszáj kirúgni a hámból. Ellazulni, elfelejteni a gondokat, problémákat, és kiengedni a fáradt gőzt. 
Lassan felülök az ágyban, legalább nem forog velem az egész lakás. Kész szerencse. Nehezen feltápászkodom, majd elindulok a fürdőbe. Azt hiszem, csúnyán kiütöttem magam este, de... Na, álljunk csak meg... Először is, hogy kerültem haza? Másodszor, mit keres rajtam óvszer... használt? Na jó, nem biztos, hogy az utóbbit akarom tudni... Letépem magamról azt a vackot, és a kukába hajítva belépek a zuhany alá. Jólesik a forró víz, és hosszú percekig csak állok ott és élvezem minden percét, majd végül úgy döntök, ideje kikászálódni és kávéval folytatni a mai napot. Törülközővel a derekam körül baktatok ki a konyhába, ám hirtelen megtorpanok...
- Te mi a szent szart művelsz itt? - pillantok döbbenten a konyhámban tevékenykedő Akira.
- Ebéd kinézete van, bár nem vagyok egy konyhatündér - vonja meg vállát, én pedig homlokom dörzsölgetve ülök le az egyik bárszékre. - Kávét?
- Intravénásan - morgom, és nem sokkal később egy bögre kerül elém, tele kedvenc, gőzölgő nedűmmel. Enélkül még a bunkóskodás sem megy rendesen. Megemelem a bögrét, majd belekortyolok a kávéba. 
- Meg akarsz ölni? - köpöm ki az italt, és nézek rá szúrós szemekkel. - Hány cukor van benne?
- Három... - feleli mosolyogva, én pedig egyre dühösebb leszek. - Öt... - vigyorogja.
- Szívatsz? - sziszegem idegesen, amitől kicsit talán meg is szeppen. Ezt nem hiszem el... Nem elég, hogy megint őt sikerült kifognom, hogy még mindig itt van a lakásomban, nem... Még szívat is, és látom rajta, hogy kifejezetten élvezi, de várjunk csak... Miért is nem dobom ki most rögtön? Ja igen, túl másnapos vagyok hozzá...
- Tulajdonképpen, mi is a bajod velem? - kérdi, miközben tovább főzőcskézik. 
- Minden - állok fel, és a mosogatóhoz sétálva, beleöntöm bögrém tartalmát, majd elöblítem. Valahogy elment a kedvem egy újabb adagtól.
- Bővebben? 
- Bővebben is minden. Most pedig, engedelmeddel, visszafekszem aludni, és ha jót akarsz magadnak, eltűnsz, mire felébredek... - Mit képzel ez? Majd nekiállok magyarázkodni, nem? Hát abból nem eszel, kicsi Aki... Bár, meg kell hagyni, jól mutatott a tűzhely mellett. Még talán el is tudnám viselni őt, ha mondjuk, nem beszélne, nem mozogna és nem akarna rám mászni... Egy tökéletesen összepakolt dísztárgy, melyet, ha megunok, csak fogom és bepakolom a szobahibiszkusz mellé a sarokba, porfogónak. 
Ismét befészkelem magam az ágyamba, és próbálok minél előbb mély álomba merülni. Már épp átlépném a valóság és az álom közötti vékony mezsgyét, mikor hirtelen óriási csörömpölést hallok meg.
- A francba, a francba, a francba... - morgolódik vendégem. 
- Berendezés marad! - kiabálok ki neki. - Te pedig mehetnél végre - teszem még hozzá.
- Nico - hallom meg hangját egész közelről, minden bizonnyal az ajtóban áll.
- Mi van már megint? - morgom.
- Azt hiszem, baj van - suttogja, szinte alig hallhatóan. Ezt nem hiszem el, ha tönkre tett valamit, én esküszöm, felnégyelem...
- Mondtam már, hogy tűnj el és... - ülök fel, de azt hiszem, nem várt látvány fogad. Aki az ajtófélfának támaszkodva áll szobám ajtajában, jobb keze konyharuhába csavarva, és határozottan sápadt. - Mi a jó büdös francokat csináltál? - kelek ki az ágyból, és indulok el felé. 
- Én csak... én... - kezd el hebegni.
- Mutasd - nyúlok óvatosan a konyharuhához, és nekiállok lehámozni azt kezéről. Szó se róla, nem kis mennyiségű vér van már a rongyon. Óvatosan nézem meg a tenyerén éktelenkedő sebet, majd visszakötözöm rá az anyagot. - Beviszlek a kórházba. Ezt össze kell varrni... - mondom neki szelíden, mire csak bólint egyet. Lehet, hogy bunkó vagyok és egy utolsó szemétláda, de most nem veszekszem vele inkább, bár legszívesebben azt tenném... Látom rajta, hogy megijedt és hogy mennyire nem érzi jól magát, így inkább hallgatok. Annyira azért mégsem vagyok szívtelen, mint amennyire azt gondolják rólam. Magamra kapok egy tiszta farmert és egy garbót, majd a kocsikulcsot magamhoz véve elindulunk. Még mindig fél, ezért átkarolom vállát biztatásképpen, és úgy vezetem őt a ház előtt parkoló BMW-mhez. Beültetem az anyósülésre, majd én is beszállok. - Ha összevérzed a kárpitot, én kinyírlak - morgom, csak hogy ne érezze magát nyeregben. Nem szól semmit, csak összehúzza magát, és bámul kifele az ablakon. Mire odaérünk, már-már egészen meglágyulok. Na ilyen sem sűrűn fordul elő velem, és nem is tervezem rendszeresíteni ezt. Jobban belegondolva, talán még egy kicsit aggódom is érte. Esküszöm, ez a kölyök tud valamit... és itt most nem csak az ágybéli teljesítményére gondolok. Riku az egyetlen, aki miatt képes lennék ennyit aggódni talán, és őt már jó tíz éve ismerem, a barátom, de Aki... Aki csak egy kolonc a nyakamon, mégis, el kell ismernem, ez a pár hónap, mióta ismerem, és a kitartása nagyon is tetszik. Bekísérem őt, majd miután egy orvos kezelésbe veszi, kimegyek és rágyújtok. Hülye vagyok. Le kéne lépnem a francba, amíg még lehet, de nincs szívem itt hagyni. Ahogy ült az autóban, megszeppenve, vagy ahogy ott állt a szobám ajtajában... Na jó, kezdek hülyeségeken agyalni, inkább telefonálok egyet.
- Hai - szól bele egy igencsak kómás Riku a telefonba.
- Szép jó reggelt, galambom - köszönök neki mézes-mázos hangon, miközben jókat vigyorgok és mélyen beleszippantok cigarettámba. 
- Nico - nyögi. - Miért nem alszol még? 
- Nem hagytak - felelem nemes egyszerűséggel. Úgyis tudja, mire gondolok...
- Én próbáltam szólni neked - kezd el magyarázkodni hevesen, én pedig elnevetem magam. Na, mit mondtam?
- Tudod, Riku, az a szerencséd, hogy nem emlékszem sok mindenre...
- Ezt nem is csodálom. Ennyire részegnek már rég láttalak - neveti el magát most már ő is. 
- Ne húzd ki a gyufát, aranyom, még megégeted magad...
- Ideje lenne már megkomolyodnod...
- Ezt inkább ne kezdjük el - felelem, mire egy mentőautó hajt ki az épületből szirénázva. 
- Csak nem téged keres a rendőrség? Kit öltél meg?
- Még senkit, de ha tovább idegesítesz, megteszem. És tudod mi lesz a legszebb? Még élvezni is fogom...
- Miért hívtál? - vált témát hirtelen.
- Unatkoztam - vonom meg vállam.
- Akkor nem tetted volna meg. Ennyire már ismerlek... Gond van?
- Ami azt illeti, igen... Egy húszéves, Aki nevű gondom akadt...
- Mit művelt már megint?
- Inkább mit nem...
- Akkor mit nem? Ne kelljen harapófogóval kiszednem belőled...
- Nem tűnt el az életemből - lehelem, mire ismét elneveti magát.
- Sajnálom, Nico, nem segíthetek...
- Ezt valahogy rögtön gondoltam, de örülnék, ha nem áltatnátok őt mindenféle hülyeséggel. Főleg ne olyannal, ami velem kapcsolatos.
- Sohasem tettük - válik hangja komolyabbá.
- Mennem kell... Ja ne!
- Nico!
- Igen?
- Csak egy jó tanács... Ne bántsd meg...
- Majd meglátjuk - nyomom ki a telefont, és visszasétálok a váróba. Alig pár percnyi várakozás után megjelenik Aki is, az orvossal az oldalán. A doki kezembe nyom egy halom receptet, majd felsorolja, hogy mit nem szabad csinálnia még egy jó pár hétig, és végül ott hagy minket. Komolyan, ez azt hiszi, az apja vagyok? Mindegy...
- Gyere, hazaviszlek - mondom neki, és már indulnék is, de ő meg sem mozdul. - Aki drága, mozdítsd meg azt a formás kis hátsód, és indulj meg kifele... - morgom, de semmi hatása. Most mi baja? Komolyan mondom, felkötöm magam az első fára, ha ez így megy tovább... - Aki... - lépek elé, és állát megemelve kényszerítem arra, hogy a szemembe nézzen. - Mi a baj? - kérdem kicsit kedvesebben, mire egy könnycsepp gördül végig arcán. - Sírással nálam nem mész semmire...
- Nincs hová mennem - nyögi ki végül.
- A szüleid?
- Nem ismertem őket...
- Csak van egy hely, ahol várnak téged, ahol aludni szoktál.
- Mikor hol... - feleli. Most igazán kíváncsivá tett, de talán nem itt kéne hosszas beszélgetésbe elegyednünk. Azért furcsa... Soha nem jöttem volna rá, hogy az utcán él... Átkarolom vállát és elindulok vele a kijárat felé.
- Hazaviszlek... magamhoz... - Nem tudom, miért teszem ezt, de így mégsem hagyhatom az utcán. Még a végén Rikunak lesz igaza... Na, azt azért nem, de ha valaki tudja, milyen szülők nélkül felnőni, akkor az én vagyok.