Rövid leszek és velős. Sikerült találnom egy nálamnál lényegesen nagyobb lúzert! Gyanítom  ezt sosem gondoltátok volna. Mindegy, ennek is el kellett jönnie egyszer.

Sztori a következő. Betörő barátunk egy szép októberi estén elindult betörni. Feltételezhető, hogy nem először csinálta, még ha a tények ez ellen szólnak is. Lehet, hogy ő mindig így szokta…

Behatolt egy budapesti ingatlanpiacilag menő környéknek tekintett társasházi ingatlan tárolójába. Nem volt túl elővigyázatos – bár még egyszer mondom, lehet, hogy ő így szokta – mert, felébredtek rá a nappal tisztességesen adócsaló lakók és riasztották a yardot. Nyilván senkinek sem jutott eszébe az önbíráskodás (ugye Budapestről beszélünk), így nem lőtték le légpuskával, nem vágták fejbe palacsinta sütővel és még csak meg sem közelítették 5 m-es körzetben, nehogy az említett módszereket esetleg ő foganatosítsa üldözőin. Hát meglépett.

Mindenki nyugtázta az esetet, mentek aludni, hiszen másnap reggel ment mindenki GDP-t termelni.

De bűnöző barátunkat nem lehetett egykönnyen befolyásolni. A szándéka megmaradt, a cselekedet meg onnan csak egy lépés. Ezért visszatért a tett helyszínére, a félbemaradt munkához. Ebből is látszik, hogy vannak sztahanovista betörők is. Ő a maga kompetenciáját tekintve, a maga területén, a szakmájában igenis maximalista, ezért semmit nem szeret félbe hagyni, hebehurgya módon kbmunkát kiadni a kezéből. Visszament hát, de a megfontolt lakók újabb lakatot helyeztek fel. (Ezt kéretik megjegyezni, később még jelentősége lesz.) Neki az első sem volt akadály, ez is csak időhúzásra jó.

Volt még egy vitathatatlan érdeme. Teljesen egyedi módszert fejlesztett ki az eltulajdonítás iparágában. Ha lenne lopás-nobel díj, vagy év tolvaja cím, ő esélyes várományosa lehetne mindkettőnek. Azt találta ki, hogy nem cuccolja el az ott talált nem elhanyagolható összegű bicikliket, szerszámokat, lim-lomokat megnehezítve ezzel a cipelést, nem beszélve arról, hogy másnap újra foglalkozni kell az eszközökkel, piacképessé kell tenni, stb. Ehelyett ő szépen akkurátusan nekiállt szétszerelni az említett dolgokat és precízen kis zacskókba szortírozva komplette azonnali eladásra kvázi „dobozolta” az árut. Hát mi ez, ha nem innováció?! Az elcoteq elmehet a répába, termeléstervezés órára járhat fiatal barátunkhoz.

Ahogy ez lenni szokott a való – lúzer – világban sosem jutalmazza a sors a jó és szorgalmas embereket a kreativitásukért, így a sztori nem happyenddel ért véget. Az éber, értékeiket féltő lakók megint felébredtek, félbeszakítva a mesteri kivitelezést. Újra, rendőrök, újra helyszínelés, újra tanúskodás, újra menekülés.

Így ez az ambiciózus fiatalember tele tettvággyal, intuitív forradalmi ötletekkel, szorgalommal és újszerű megoldási javaslatokkal csupán két lakattal lett gazdagabb a nem túl termékeny, ám annál eseménydúsabb este eredményeként. De mondom: lehet, hogy ő így szokta…