Új bejegyzés az új helyen :)

Kedves emberek!

Átköltöztem. Kérlek ezentúl itt keressetek:

http://monyik.blog.hu/

Itt ugyanolyan szívesen látok mindenkit :)

Borzasztóan le vagyok maradva, de hát sajna dolgozni kell, hogy megtermeljem egy csomó ember szociális segélyét, családi pótlékát, munkanélküli segélyét és a soha életében nem dolgozók TB-jét J  Viszont a mostani téma az, amivel kapcsolatban ezerésezer sztorit lehetne írni. Ez az az idõszak, amikor még a legmázlistábbak is legalább egy kicsit, legalább egyszer egy évben szívnak. Így hát következzék nem Örkény babérjaira törve, de leglábbis az ötletét felhasználva: mónika és kisbarátai ünnepi egypercesei.

Látszik, hogy hazajöttünk? most jut csak idõm az új bejegyzésre, az uccsó napok eseményeire.

Kezdeném azzal, hogy életem pudingjának mazsolája (korábbi nevén életem párja) az, akinek identitásom, öntudatra ébredésem köszönhetem. Nevezetesen, hogy rájöttem, hogy lúzer vagyok. Addig ugyanis azt hittem, hogy ez az állapot a normális. Õ tudatosította bennem, hogy vannak, akikre mindig süt a nap, nem csak idõszakosan áznak szarrá. Hallott már valaki olyan élõ emberrõl aki szárítóval lever egy  cserepes virágot és az talpra esik???

I.

Újabb egyetemes megállapítást tennék: ezek hülyék. Esetleg az van, amire már múltkor is gondoltam: nem evilági lények. Gyakorlatilag nincs hõérzetük. Nagykabát és nyitott cipõ, zokni és harisnya nélkül: magyarul mezítláb. Lányok szandiban, papucsban mászkálnak. Fiúk pólóban, rövid gatyában, tanga papucsban. Aztán este a dizsibe egyszál semmiben. Ugye minek is cipelné a nagykabátját, nyilván nem fér el a taxiban? , hogy december van, az meg csak egy aprócska zavaró körülmény.

A mai napon adtam a kultúrának és elmentem vásárolni kizárólag ruhát, bizsut és cipõcskét mónikának. Jól. Akik itt elhagynák a topikot azokat megnyugtatom, nem errõl lesz szó, akit viszont érdekel, hogy mit mennyiért és hol, az írjon mailt :).

Kezdeném talán a tömegközlekedéssel. Meglepõ volt tapasztalni, hogy itt, amikor felszáll egy öreg néni vagy bácsi, akkor a sofõr megvárja míg leül. Ezek persze nem csuklós buszok, kicsi, rövid, fürge buszok, szóval mindenki kibírja azt a 4-5 másodpercet, amíg az idõsek elérik az elsõ széket.

Újabb fejezetet kell nyitnom a blogban. Most nem tipikus lúzer sztori jön. Egy csomó lúzerséget mûveltem az utóbbi idõben, kollegina is ? aki mindent megtesz, hogy szerepeljen ?, de azokat késõbbre halasztom. Most frissebb élményeket kell leírnom.

Walesországban vagyok J. Tegnap érkeztem, de már 2-3 oldalt simán tele lehetne írni az élményekkel, fõleg így két sörrel a fejemben.

Pénteken este 22.05kor indult a gép. Mivel Magyarország egy fejlõdõ európai ország, a vasút is mindent megtesz azért, hogy ezt a látszatot fenntartsa.

Na, végre megtaláltam hogyan tegyem olvasható betűméretté a cuccot :D

Így már olvashatóbb?

(Ez egy gyönyörû barátság kezdete.) 

Eszembe jutott, hogy nem voltam következetes. Elmeséltem, hogy mekkora hõssé váltam, hogy toltam a motort 2 km-en keresztül, de azt nem, hogy mégis hogyan indult a mi kapcsolatunk Liberty barátommal.

Úgy indult ez, hogy rájöttem, hogy lusta vagyok. Lassan érõ típus vagyok, így volt rá 29 évem, hogy ezt az egészen apró jelentõségû jellemvonást felfedezzem magamban, de végre sikerült. Voltak segítõ szándékú barátok, akik megpróbáltak rávezetni, de kellõen makacs voltam, ahhoz, hogy leperegjen rólam az észrevétel.